Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Románia gazdaságélénkítő csomaggal válaszolt a kibontakozó válságra

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám  & MTI
euronews_icons_loading
Nicolae Ciucă felszólal a román parlamentben
Nicolae Ciucă felszólal a román parlamentben   -   Szerzői jogok  Alexandru Dobre/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.

Több mint 1300 milliárd forint értékű szociális és gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a román kormány. A cél a magas infláció ellensúlyozása.

„Ilyen körülmények között erős államra van szükségünk, amely beavatkozik, ha kell. Úgy látjuk, hogy a gazdasági válság a következő hónapokban tovább fog mélyülni" - mondta Kelemen Hunor, a kormánykoalícóban részt vevő RMDSZ elnöke.

Az állam különböző módszerekkel segít a vállalatoknak, például beszáll a fuvarozók benzinköltségébe. A mezőgazdaságban dolgozók minimálbérét 230 ezer forintnyi lejre emelik, a kevés pénzből élők millióit pedig kéthavonta 50 eurós élelmiszerutalvánnyal fogják támogatni.

„A két gyerekkel rendelkező, alacsony jövedelmű családok, a 600 lejnél kevesebbet kereső egyedülálló szülők, az 1500 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, a minimálbért keresők és a rokkantak kapnak támogatást" - sorolta Nicolae Ciucă kormányfő.

Béremelések és szociális juttatások

Az intézkedéscsomag részleteit így foglalta össze az MTI:

Az állam egyebek mellett 300 millió eurót (113,6 milliárd forint) fordít az áremelkedések kompenzálására, amelyben kis- és középvállalkozások (kkv), nagybefektetők és áruszállítók részesülhetnek. A 15 százaléknál nagyobb rezsiköltséggel szembesülő kkv-k 400 ezer euró támogatás kaphatnak, további 200 millió euróval akarják ösztönözni a gazdaság számára fontos nagyberuházások támogatását, emellett állami támogatásban részesülnek az egymillió eurónál nagyobb beruházások. A kormány támogatást nyújt az áruszállító vállalatoknak, literenként 0,5 lejjel járul az üzemanyagköltségükhöz. 

A kényszerszabadságra küldött dolgozók bérének a 75 százalékát az állam fizeti az év végéig. A mezőgazdaságban dolgozóknak 3000 lejre emelik a minimálbérét, jelenleg a minimálbér értéke 2550 lej, egyedül az építőiparban van érvényben megemelt, szintén 3000 lejes minimálbér.

Emellett a kormány 200 millió euróból akarja ösztönözni a mezőgazdasági termékek feldolgozását, és 300 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyújt a mezőgazdasági munkaerő költségeinek fedezésére.

 Az intézkedéscsomagnak erőteljes szociális támogatási összetevője is van, hiszen az alacsony jövedelműek minden második hónapban 50 euró értékű utalványt kapnak, amelyekkel alapélelmiszereket vásárolhatnak. Összesen 4,7 millió ember részesül ebben a támogatásban, amelynek a teljes költsége eléri az 1 milliárd eurót. A szociális ösztöndíjban részesülő diákok is havonta 30 euró értékű utalványt kapnak, amellyel élelmiszert, ruhát és tanfelszerelést vásárolhatnak. A kormány lehetővé teszi a minimálbér önkéntes megemelését is 200 lejjel, amely adómentes. Az alkalmazottaknak a munkáltató által bérkiegészítésként adott úgynevezett ebédjegyek értékét 20,17 lejről 30 lejre emelik.

A lakosság több mint fele érintett

A liberálisok fő koalíciós partnerének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu szerint a különböző támogatásokból a lakosság több mint fele részesül.

A csomag több mint fele, 9 milliárd lej európai uniós támogatásokból származik, a fennmaradó 8,3 milliárd lejt az állami költségvetésből fedezik. A szociális intézkedések egy része 2023-ban is érvényben marad, másik része csak az idén hatályos.