Megnéztük, milyen eredményt hozott volna az elmúlt három választás a brit és a holland választási rendszerben. Előbbi négyötödös többséget garantált volna a Fidesznek, utóbbival viszont még a többség sem mindig lett volna meg.
HIRDETÉSA választások eredményét jelentősen befolyásoló választási rendszereket alapvetésnek vesszük. Pedig ahány ország, annyiféleképpen összesítik a szavazatokat. Megnéztük az elmúlt három választás eredményét, és kiderült: ha a brit, többségi rendszert használnánk Magyarországon is, akkor folyamatosan négyötödös többsége lenne a Fidesznek, ha viszont a Hollandiában is alkalmazott arányos rendszer működne hazánkban, akkor még az egyszerű többség sem mindig jött volna össze.
Mielőtt azonban belekezdünk, jöjjön egy kis választási kisokos, a Gallai Sándor és Török Gábor szerkesztésében megjelent Politika és politikatudomány című egyetemi tankönyv alapján. Akit nem érdekel, hogy hogyan működnek a különböző rendszerek, és csak az adatok összehasonlítására kíváncsi, az nyugodtan tekerjen lejjebb az első grafikonig.
A két alapmódszer
A választási rendszereknek két nagy alcsoportja van: a többségi és az arányos. A többségi jött létre korábban, és hagyományosan olyan választást jelent, ahol egyéni választókerületekben szavaznak az emberek, közvetlenül a képviselőjelöltekre. Az arányos rendszerekben viszont rendszerint területi vagy országos pártlistákra szavaznak a választópolgárok, a mandátumokat pedig valamilyen matematikai formula segítségével osztják ki a szavazatarányok alapján. Számos rendszer ötvözi a két alapesetet, így a magyar is.
A többségi rendszerek egyik tipikus példája az Egyesült Királyság, ahol a Képviselőházat tisztán a hagyományos, többségi módszer alapján töltik fel. Az egyes választókerületekben a győztes mindent visz, az sem kell, hogy a szavazatok legalább 50 százalékát megszerezze. Az itthon megszokotthoz képest nagy különbség, hogy a brit parlamentben nem olyan magától értetődő a pártfegyelem - mivel a képviselők tényleg a saját választókörzetüket képviselik, sok esetben szembemennek pártjuk álláspontjával, mert ebben látják a garanciát arra, hogy saját szavazóik a következő választáson is őket választják majd.
A másik végletre jó példa a holland alsóház - a tisztán arányos rendszerben az egész ország egyetlen választókerület, mindenki pártlistákra szavaz, és képviselői helyeket a szavazatok arányában osztják el, még bejutási küszöb sincs. Izraelben is hasonló a helyzet, ott viszont van bejutási küszöb, jelenleg 3,25 százalék.
Nincs tökéletes rendszer
Az arányos rendszer természetesen rengeteg parlamenti pártot és bonyolult koalíciós tárgyalásokat eredményez, viszont a parlament összetétele pontosan leképezi az ország lakosságának értékpreferenciáját. Ezzel szemben a többségi rendszerben sokkal könnyebben áll elő az, hogy az egyik oldalnak parlamenti többsége van - a megoldás hatékonyabb kormányzást eredményez, viszont adott esetben azt is megengedi, hogy a győztes oldal összességében kevesebb szavazatot szerezzen, mint a vesztes.
Az alkalmazott választási rendszereknek az alapvetéseken túl számos variációjuk van. Nincs olyan változat, amely minden országban megfelelő lenne, és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai - részben ez is az oka annak, hogy számos ország ötvözi a különböző megközelítéseket.
A választási rendszer kijelölése nem egy semleges döntés, hanem politikai jelentőséggel bír, hiszen ugyanolyan választói preferenciák mellett egészen más mandátumarányokat hoznak létre a különböző megközelítések. A választási rendszerek módosítása mögött politikai érdekek húzódnak meg, a regnáló kormány igyekezhet úgy átalakítani a szisztémát, hogy az számára kedvezőbb legyen.
A magyar változat
A jelenleg hatályos magyar választási rendszer a fent említett két példánál jóval bonyolultabb. A 199 mandátumból 106-ot a többségi elv alapján osztanak szét - ez olyan, mint a brit rendszer, egyetlen fordulót tartanak, és az adott választókerületben a legtöbb szavazatot szerzett jelöltnek egyenes az útja a parlamentbe.
A maradék helyeket országos pártlistáról töltik fel (illetve az elmúlt választásokon egy német nemzetiségi képviselő is bejutott, de ennek a rendszer egésze szempontjából nincs nagy jelentősége). A listát állító pártoknak legalább 5 százalékos eredményt kell elérniük ahhoz, hogy bekerülhessenek az országgyűlésbe.
A pontos mandátumszám megállapításához nem pusztán a listás szavazatokat használják, hanem az egyéni szavazásból keletkezett töredékszavazatokat is. Ezek alapvetően a többségi rendszerből fakadó aránytalanságokat hivatottak csökkenteni, mivel azonban Magyarországon a 2014-es választás óta nemcsak az egyéniben vesztes pártok kapnak töredékszavazatokat, hanem a győztesek is, ezért a legtöbb egyéni mandátumot begyűjtő párt győzelmét csökkentő hatás jóval kevésbé érvényesül.
Mi lett volna, ha
Most pedig jöjjön az új választási törvény hatályba lépése óta lezajlott három választás, három különböző választási rendszerben. A valós eredmény mellett megnézzük azt is, hogyan nézett volna ki a parlament összetétele abban az esetben, ha Magyarországon is a brit, vagy a holland módszer alapján számolnák a szavazatokat.
A brit példánál 106 fős parlamenttel számolunk, hiszen abban csak az egyéni mandátumok számítanak. A holland rendszeren az egyszerűség kedvéért módosítottunk egy kicsit, bejutási küszöb híján ugyanis rengeteg párt pályázhatna parlamenti helyért. 2022-ben az országos listaállítás 2020-as megnehezítése miatt ez nem jelentett volna problémát, de a korábbi választásoknál megbonyolította volna a helyzetet. A holland rendszert tehát kiegészítettük egy 1 százalékos bejutási küszöbbel is.
A cikk írásakor az április 3-i választás végeredménye még nem ismert, a levélben szavazók, valamint az átjelentkezők és a külképviseleten voksolók szavazatait sem számolták össze. A mandátumarány ezért még változhat (és nagy valószínűséggel változni is fog, ha nem is jelentősen). Nézzük tehát, hogyan szerepeltek a pártok a jelenlegi adatok alapján, és hogyan szerepeltek volna a másik két rendszerben a 2022-es választáson:
A feldolgozottság jelenlegi állása szerint a Fidesz-KDNP-nek 136 képviselője lesz a parlamentben, az ellenzéki összefogásnak 55, a Mi Hazánknak pedig 7, 1 nemzetiségi képviselő mellett. Ez a kormánypárt számára határozott kétharmados többséget biztosít.
Mivel az egyéni körzeteket 16 budapestin és 2 vidékin kívül mind behúzta a Fidesz, egy brit rendszerben ez még nagyobb felhatalmazást jelentene: 83 százalékos, azaz több mint négyötödös többsége lenne a kormánypártnak. Az arányos rendszerben viszont a kétharmad közelében sem lennének: 110 képviselőjük lenne, míg az ellenzéknek 69.
A Mi Hazánk a brit rendszerben be sem jutna a következő parlamentbe, a hollandban viszont jobban járna, mint jelenleg, tizenkét mandátuma lehetne. Utóbbi esetben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, valamint az éppen 1 százalék felett szerző Megoldás Mozgalom is küldhetne képviselőt a parlamentbe.
Négy évvel ezelőtt hasonlóak voltak a trendek, mint idén - a Fidesz-KDNP 50 százalék körül szerzett listán, és behúzta az egyéni körzetek elsöprő többségét. A kormánypárt nagyjából öt százalékkal szerzett kevesebb szavazatot, mint 2022-ben, a rendszernek köszönhetően azonban ez is szűk kétharmadot eredményezett. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik szerepelt a legjobban, nekik 26 mandátumuk volt 2018 és 2022 között.
HIRDETÉSHiába az összességében kevesebb szavazat, egy tisztán brit rendszerben a Fidesz győzelme még elsöprőbb lett volna, mint idén: a parlamenti székek 85 százalékában ült volna kormánypárti politikus. A legnagyobbat a Jobbik bukta volna ebben az esetben - hiába végeztek országosan a második helyen, egyetlen egyéni választókerületet nyertek meg, úgyhogy csak egy képviselőt küldhettek volna a parlamentbe. Az eredményekből látszik, hogy az a többségi rendszer, ami alapvetően két vetélkedő, erős párt esetén tud jól működni, egy olyan választáson, ahol egy domináns párt kiemelkedik a többi közül, rendkívül torz eredményt hoz.
A Fidesz a listás szavazatok 49,27 százalékát szerezte meg 2018-ban, de mivel az 1 százalék alatti pártokat most nem engedjük be a parlamentbe, így az arányos rendszerben is megszerezte volna a kormányképes többséget. Ez azonban egy nagyon szűk többség: bármilyen törvény elfogadásához arra lett volna szüksége a kormánypártnak egy ilyen esetben, hogy szinte az összes képviselője ott legyen a parlamentben. Kétharmados törvényeket pedig kizárólag úgy tudtak volna hozni, ha kompromisszumot kötnek egy vagy több ellenzéki párttal. A holland rendszerben az MKKP és a Momentum is bejutott volna a parlamentbe.
A legérdekesebb a 2014-es eredmény vizsgálata. Nyolc éve a Fidesz-KDNP a listás szavazatok kevesebb, mint 45 százalékát szerezte meg, viszont a 106 egyéni körzetből 96-ot megnyert, így ekkor is összejött a kétharmados parlamenti többség, 133 mandátummal. A brit rendszer még torzabb eredményt mutatott volna, mint 2018-ban - a parlamenti székek 90 százalékát szerezte volna meg a kormánypárt, ez a listás eredményük duplája. Rajtuk kívül csak az együtt induló baloldali pártok jutottak volna be ebbe a parlamentbe, és mindössze tíz helyük lett volna.
A listás szavazatokra alapuló holland rendszerben azonban ez esetben nem lett volna meg a többsége a Fidesz-KDNP-nek, ami olyan helyzetet teremtett volna, amilyen utoljára 2006-ban fordult elő Magyarországon: koalíciós tárgyalásokkal kellett volna eldönteni, hogy mely pártok alakíthatnak kormányt. A Fidesznek bármelyik párttal együtt meglett volna a többség, az ellenzék viszont csak akkor tudott volna kormányt alakítani, ha mindhárom, parlamentbe jutott erő összefog.
Azt nehéz megmondani, hogy az erősen versengő pártok bármelyik megoldást tető alá tudták volna hozni, vagy a Fidesznek választania kellett volna a kisebbségi kormányzás és egy új választás kiírása között. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a kétharmados többség birtokában végbement fideszes hatalomközpontosításra nem lett volna lehetőség egy arányos választási rendszerben - és nemcsak 2014 és 2018 között, hanem azóta sem.
HIRDETÉS