Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Katonaság és Jurassic Parkok az űrben - a 21. század legnagyobb fenyegetései

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Új fegyvernem - új fenyegetések és veszélyek
Új fegyvernem - új fenyegetések és veszélyek   -   Szerzői jogok  Alex Brandon/AP

Noha Joe Biden elnök egy sor kérdésben törli vagy visszafordítja Donald Trump intézkedéseit, más ügyekben folytatja a politikáját. Ilyen növekvő jelentőségű terület az űrhadviselés, aminek hivatalos alapjait még elődje vetette meg, most pedig a programok folytatása következik. A nagyhatalmak konfliktusainak kiterjesztése a világűrre súlyosan megnöveli a 20. században megismert fenyegetéseket.

A veszély nem újkeletű

Az űrhajózás történetének hajnalán (1957 október 4.) a kérdés nem az volt, hogy kiterjed-e majd a fegyverkezési verseny a világűrre is, hanem csak az, hogy mikor és milyen mértékben. A katonai versengés azonnal megkezdődött, mert stratégiai jelentőségét minden nagyhatalom azonnal felismerte. A hidegháborús korszak két szuperhatalma már a 60/70-es évektől nekilátott a kísérleteknek az ellenséges műholdak leszedésére (ütközés, robbantás), elfogására, vagy a pályájukról való eltérítésre. Ezekkel egy idő után felhagytak, mert akkor még túl drágának és technikailag nehézkesnek bizonyultak.

A kozmikus hadviselés új fejezete a 80-as években nyílt meg, amikor Ronald Reagan amerikai elnök meghirdette nevezetes csillagháborús programját (SDI, 1983), aminek lényege az volt, hogy az USA olyan védelmi eszközöket telepít az űrbe, amelyek képesek a támadó szovjet ballisztikus rakéták megsemmisítésére, mielőtt azok elérhetnék az amerikai földet. Ez azt jelentette (volna), hogy egy amerikai első csapás esetén a Szovjetunió nem képes azonos erejű ellencsapást mérni. Ezzel a 70-es évek elején kialkudott erőegyensúly végzetesen felborult (volna), mert megszűnt (volna) a kölcsönös pusztításra alapozott biztonsági rendszer.

AP
Reagan és Teller Ede megtörte Gorbacsov ellenállásátAP

Valóban mérföldkő volt, vagy csak egy gigantikus blöff, hátterében egy magyarral?

A csillagháborús terv olyan szintre emelte volna a fegyverkezési versenyt, aminek költségeivel és tudományos-technikai feltételeivel a Szovjetunió képtelen volt lépést tartani. Meglehetős konszenzus van abban, hogy ez a kihívás a Szovjetunió összeomlásának és a hidegháború békés lezárásának döntő eleme volt, és nem csak katonai-gazdasági-tudományos, hanem lélektani szempontból is. Gorbacsov szovjet elnöknek csak a békés visszahúzódás alternatívája maradt meg, ami viharos sebességgel vezetett a kelet-európai pozíciókról való lemondásra, végül magának a szövetségnek a felbomlására. Ehhez párosult, hogy a Leonyid Brezsnyevet követő mindkét szovjet vezető (Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko) csak egy-egy évet éltek meg a hatalom csúcsán, és Gorbacsov egy belső káosz felé tartó rendszert vett át, ami kifelé a folyamatos gyöngülés képét mutatta.

Moszkva eleinte még megpróbálta katonai kiadásainak növelésével tartani a lépést, de az olajárak példátlan csökkenése kimerítette pénzügyi tartalékait. A szovjet elnök egy darabig még magát és társadalmát is azzal hitegette, hogy nincs minden veszve, de a remények egyre halványultak.

Mélyül a kapitalizmus általános válsága. Feltartóztathatatlanul szűkül uralmi szférája, és mind nyilvánvalóbb, hogy történelmileg halálra van ítélve.
Mihail Gorbacsov
Az SzKP 1987-es kongresszusán

A végső döfést a csúfos afganisztáni kudarc jelentette, amikor az USA hatalomra segítette a tálibokat (1989). Ezzel a Szovjetunió legyőzhetetlenségének sztálini mítosza végleg összeomlott, és az egyezkedés elkerülhetetlen lett.

Ma viszont már világosan látható, hogy a Csillagháború sokkal inkább volt tudományos fantazmagória, mint valóban létező lehetőség az Egyesült Államok kezében, amit nem túlzás blöffnek vagy a megtévesztés mesterművének nevezni. A szovjeteket félrevezető program mögött egy kérlelhetetlen antikommunista magyar alakja sejlik fel. A hidrogénbomba atyjaként ismert Teller Ede (Andrew) és kutatócsapata – enyhén fogalmazva – túlértékelte a röntgenlézerekkel folytatott kutatások eredményeit, amivel már korában felkeltette Ronald Reagan érdeklődését, hiszen Teller gyakori és szívesen látott vendég volt a kaliforniai kormányzó sacramentói hivatalában és Pacific Palisades-i otthonában.

A két férfi szívélyes és bizalmas kapcsolata Reagan elnöksége során fennmaradt és kiteljesült. Teller ötletgazdagsága, tudományos tekintélye és zabolátlan fantáziája elbűvölte az elnököt, aki szívesen fogadta a javaslatot, hogy a kölcsönös pusztítás képlete felváltható a biztos túlélés garanciájával, és ezzel a világkommunizmus mindörökre felszámolható lesz.

Az óriási presztízsű tudós elképzelését sokan bírálták vagy kétségbe vonták, köztük saját munkatársai is, így Roy Woodruff, aki a San Francisco mellé telepített fegyverlaboratórium vezető kutatója volt. Woodruff megpróbálta hűteni a kedélyeket a politikai vezetés felé, de nem sokra ment vele, és végül száműzték a kutatóintézetből is. Pedig a tények később őt igazolták, hiszen ilyen ütőképes fegyverrendszert máig sem sikerült létrehozni. A kutató nem ismerte fel, hogy Reagan és Teller SDI-terve sokkal inkább politikai, mintsem tudományos kérdés volt, mert az elnököt nem az érdekelte, hogy megvalósítható-e, hanem hogy meg tudja-e rendíteni a szovjet rendszert. És ez sikerült is.

A titkosítások miatt csak évekkel később jelenhettek meg az első mélyebb beszámolók a csillagháborús terv valódi természetéről, William J. Broad könyvében 'Teller háborúja' címmel, de addigra a Szovjetunió már a végnapjait élte.

Reagan bejelenti a tervet, amiből végül nem lett semmi

A Reagan utáni kormányzatok visszavettek a hevületből, de Trump elnök emelt a téteken

A gigantikus költségszámlák és az akkor még létező technológiai akadályok jó időre lehűtötték az amerikai elnökök kedélyeit és ezzel az űrfegyverkezés megtorpant. A Reagant követő elnökök (id. Bush, Clinton, ifj. Bush és Obama) inkább a földi védelem fejlesztését favorizálták. Ezen a téren hatalmas fejlődést produkáltak, ami a 90-es évektől a NMD-hálózatban (National Missile Defense) testesült meg. Mára ez a rendszer is nagy kihívások elé került a kínai és orosz hiperszónikus fejlesztések nyomása alatt, ami újra nyomatékot ad az űrbe telepítendő védelmi eszközöknek.

A poszt-Reagan korszakban a világűrt érintő katonai fejlesztések főként a polgári rendeltetésű NASA égisze alatt zajlottak, maximális titkossággal. Ennek súlyos hátránya az volt, hogy szinte kettészakította az űrhivatalt, belső bizalmatlanságot és titkolózást keltve a kutatók és a munkatársak között. A szakmai együttműködést nehezítette, hogy a NASA felügyeletét a főparancsnok nevében eljáró alelnök látja el, miközben a vezérkar is ostromolta fejlesztési igényeivel az ügynökséget.

A parancsnokság történetének első szakasza 1985-ben kezdődött, akkor még a reagani csillagháborús tervek kiszolgálására. Feladata a légierő, a hadsereg és a haditengerészet űrbéli tevékenységének összehangolása volt, de ez nem sikerült kellő mértékben.

Az űrvédelem kavics lett a bakancsban. A szeptember 11-i terrortámadás nyomán a fegyveres erők is inkább a honvédelemre, a terrorizmus elleni küzdelemre és az Afganisztán-Irak hadműveletekre összpontosítottak, ami a világűr fontosságának lebecsülését eredményezte. Azért is, mert abban a periódusban a washingtoni stratégák még nem láttak jelentős fenyegetéseket az űrből, sem Oroszország, sem Kína részéről.

A katonai célú űrprogramok áttekinthetetlen hivatali szervezetek alá kerültek, amik időről-időre átalakultak, szétváltak vagy újra egyesültek. Minden fegyvernemnek lett saját űrvédelmi és csapásmérő egysége, önálló fejlesztési programokkal, zavaros összehangoltsággal és túlzott költségekkel. Reagan óta az űrhadviselésért 13 tábornok felelt, és egyikük sem töltött három évnél többet hivatalában.

A tevékenységi körök világossá tétele és távolabb helyezése a NASA-tól többször is felmerült, de a döntő lépést Donald Trump tette meg az egységes űrparancsnokság (SPACECOM) újjászervezésével.

AP
Az egységes űrparancsnokság felállítása világosabb helyzetet teremtett - Donald Trump és a fegyvernem zászlaja, 2019 augusztus 29.AP

Ez az elkerülhetetlen lépés szinte az utolsó pillanatban történt meg, mert időközben mind Oroszország, mind a viharosan feltörekvő Kína kozmikus aktivitása óriási szinteket lépett. Előállt az a helyzet, ami a szárazföldön már ismert volt, hogy egyes döntéseket haladéktalanul kell meghozni, és ehhez egy centralizált rendszer – a főparancsnoknak közvetlenül alárendelve - elengedhetetlen.

Az űrből várható fenyegetések még nem érték el veszélyérzetet

Miközben az amerikaiak 86%-a egyetért abban, hogy a fegyveres erők világhatalmi pozícióját meg kell őrizni, a közvélemény még nem ismerte fel az újfajta rizikók mértékét. Miként azt sem, hogy a földi fenyegetések és a világűrből leselkedő veszélyek egyre inkább összefüggnek, és már nem csak a katonai szinteken. A hétköznapi embereket is érintő telekommunikációs rendszerek (Internet, GPS, banki és kereskedelmi információk, erőművek és a közlekedés vezérlése, kulturális és meteorológiai szolgáltatások, a szén-dioxid kibocsátás monitorozása) rohamosan települnek az űrbe, és ezek megzavarása rendkívüli helyzeteket válthat ki. Emellett az űr biztonsága létfontosságú feltétel lesz egyre több olyan tudományos, orvosi és ipari kísérlet számára is, amiket csak kozmikus körülmények között lehet elvégezni.

Mégis, a földlakók számára egyelőre még a közvetlenül érzékelhető veszélyek jelentenek fenyegetést, kiemelkedően a kibertámadások, és saját országuk politikai válságai. Pedig ezek mindegyike immár közvetlen kapcsolatban van a kozmikus kihívásokkal is.

EURONEWS
A többség nem a világűrből számít fenyegetésekreEURONEWS

Az űrben végzett katonai tevékenységeknek kevés korlátja van. Az 1967-es Világűrszerződés tiltja a tömegpusztító fegyverek állomásoztatását vagy használatát az űrben és a Holdon, de még nem számolhatott azzal, hogy 30 évvel később megjelennek újabb nemzetek és magánszervezetek, akik műholdakat üzemeltetnek, köztük katonai kapacitásokkal, például India, Japán, Izrael, sőt az Emirátusok és még sokan mások.

Ezért egyelőre csak ott tart a nemzetközi rendezés, hogy meg kellene teremteni az űrbéli 'felelősségteljes magatartás' alapnormáit, de ezek definiálása igen nehéz. „A javaslatok zöme az amerikai hadseregtől érkezik, mivel az Egyesült Államok aránytalanul nagy mértékben függ az űreszközöktől más hatalmakhoz képest. Viszont Kína, Oroszország és India együttműködése nélkül ez a normarendszer nem hozható létre" - mondja Saadia Pekkanen, a Seattle-i Washington Egyetem űrpolitikai szakértője. Egyben figyelmeztet arra, hogy ideje lenne mélyebben foglalkozni nem csak az űrfegyverkezés, hanem az űrben folytatható szervezett bűnözés kérdésével is, amiben privát műholdak sokasága vesz részt.

Jönnek a kozmikus Jurassic Parkok és velük az űrterrorizmus is?

9/11 után az amerikai kormányzat félelmei az űrre is kiterjedtek. A Columbia űrsikló katasztrófája jó példa erre (2003), amikor a biztonsági szakértők felvetették, hogy az űrjárművek manipulálása a Földről egyáltalán nem lehetetlen. A terrortámadás tényét akkor kizárták, de a távlati lehetőségét már nem. Főként amikor híre ment, hogy egy Gary McKinnon nevű skót rendszergazda a hadsereg és a NASA 97 szerverét törte fel, és ezt a tevékenységét egy éven át zavartalanul folytathatta. Tette mindezt egy 25 dolláros számítógéppel 'Solo' álnéven, barátnője londoni lakásából. Theresa May, későbbi miniszterelnök, aki az eset idején belügyminiszterként szolgált, megtagadta McKinnon kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol 97 év börtönbüntetést kért a fejére a virginiai államügyészség. A hackert nem minősítették terroristának, de az tény, hogy az eddig ismert legnagyobb méretű katonai adatlopást hajtotta végre.

Kirsty Wigglesworth/AP
McKinnon mérte az eddigi legnagyobb csapást az űrvédelmi rendszerekreKirsty Wigglesworth/AP

Az űralapú rendszerektől való függés támadási felületeket kínál a terrorista szabotázsoknak, és érthető is az amerikai adminisztráció növekvő nyugtalansága, például a katonai műveletek GPS-támogatása miatt. Ha az űrben nem is, de a földfelszínen egy fejlettebb és jól finanszírozott terrorszervezet képes lehet területzavaró kapacitásokat építeni, ami biztosítja, hogy az amerikai intelligens rakétákat eltérítik ('félrevezetik'), amikor földi célpontokat támadnak, főként Irakban és Szíriában.

Bár sokba kerülne, de nem zárható ki az sem, hogy a távközlési műholdakra olyan elektronikai eszközöket illesztenek, amik megzavarják a működését. Abban sem lehetünk biztosak, hogy nem kerülnek terrorszervezetek kezére földi lézerfegyverek, melyekkel lehetséges a műholdak műveleteit befolyásolni. Immár biztosra vehető, hogy a kiberterrorizmus jelen van a világűrben, miként az is, hogy a Hamász gázai terrorszervezet rendelkezik olyan kapacitásokkal, amik az űrben is bevethetők.

Az aggályos forgatókönyvek között olyan futurisztikus – de egyáltalán nem kizárható –változatok is megjelennek, hogy egyszer majd űrturistának álcázott terroristák hajtanak végre támadásokat, mint korábban a légijáratok ellen. Az űrtechnológiák költségeinek folyamatos csökkenése azt eredményezte, hogy magánvállalatok sora képes már 'űrturisztikai' szolgáltatásokat kínálni (Virgin Galactic, Space X, Space Adventures) és megjelenhetnek a Kozmosz Jurassic parkjai, ahol az események elszabadulnak.

Miként a Földön, az űrben is fenyeget a veszély, hogy az aszimmetrikus amerikai fölényt az olyan kisebb erejű ellenfelek, mint Irán vagy Észak-Korea efféle módszerekkel igyekeznek megtörni, és nem fogja őket visszatartani, hogy ehhez terroristákkal kell együttműködniük, hiszen eleve működtetnek vagy támogatnak ilyen szervezeteket.

A szemmel látható azonnali veszély - a műholdrombolás

Ahogy a világ annak idején megértette és ma is jórészt tiszteletben tartja az olyan nemzetközi megállapodásokat, mint a SALT vagy a START-egyezmények, ideje megismerkednie az ASAT fogalmával is, aminek jelentősége felmérhetetlen lesz a következő évtizedekben. Az ASAT a műholdrombolás fenyegetését jelenti (Anti-Satellite Weapons), ami olyan fokra emelkedett, hogy nemzetközi rendezés után kiált.

A veszély nem csak abban áll, hogy létfontosságú űreszközöket gyilkol meg egy ellenséges hatalom, hanem hogy tovább növeli a kozmikus szemétdomb méreteit, amelyek már így is fenyegetőek. Paradox módon a kinetikus rombolások, vagyis a fizikai ütközések vagy robbantások egyben a támadó felet is veszélyeztetik, mert az így keletkező hulladék ellen saját eszközeinek sincs védelme. Erre figyelmeztetett kongresszusi meghallgatásán Biden elnök új űrparancsnok-jelöltje is.

Ha nem korlátozzuk a kozmikus rombolások lehetőségét, akkor a világűr olyan csatatérré válik, ahol kartácstűzként robognak a törmelékek, halálos veszélyt hozva a fejére mindenkinek és mindennek, aki és ami az űrben jelen van.
John Plumb
A Space Command új parancsnoka

Plumb szerint a nagyhatalmaknak már most, a kísérleti szakaszban tárgyalni kell az ASAT-fegyverek betiltásáról. Az Egyesült Államok hajlik arra is, hogy egyoldalú moratórium meghirdetésével a többi szereplőt is ösztönözze a tiltás elfogadására. Az egyoldalú lemondás nem lenne példa nélküli lépés, hiszen a Mihail Gorbacsov által 1991-ben meghirdetett egyoldalú nukleáris kísérleti moratóriumot egy évvel később az Egyesült Államok is követte, és ez vezetett végül az ENSZ átfogó tilalmához 1996-ban.

Mások szerint viszont az önkéntes lemondás hatalmas kockázatokat rejt, ha nem csatlakoznak hozzá a potenciális ellenfelek is, mert behozhatatlan időveszteséget jelenthet a vetélkedésben. Nagyobb esélyt látnának a megállapodásra, ha az ASAT-tilalmat nem fegyverkorlátozási, hanem környezetvédelmi ügyként kezelik. Miként jórészt az is, hiszen a bioszférát immár közvetlenül érintő veszélyről van szó, aminek súlyosságát minden vezető hatalom elismeri.

A hiperszónikus hadviselés eszköztára

Kiemelt figyelmet kell fordítani az űrben felszaporodott eszközök kölcsönös mozgására is, mert a véletlen vagy nem tervezett ütközések esélye egyre nagyobb. 2020 júliusában az amerikai Űrparancsnokság jelezte, hogy egy orosz műhold gyakorlatilag a 'nyomába eredt' egy amerikai eszköznek, és veszélyes közelségbe került vele. A Szenátus védelmi bizottságában komoly aggodalmat keltett az a tavaly novemberi orosz teszt is, aminek során egyik kivénhedt műholdjukat a Földről semmisítették meg, létrehozva ezzel egy olyan törmelékmezőt, ami a Nemzetközi Űrállomást is veszélyezteti.

A Pentagon szóvivője nehezményezte is, hogy az akcióról az Egyesült Államokat nem értesítették előzetesen. James Dickinson űrparancsnoksági tábornok közlése szerint a törmelékmező megjelenése óta a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó személyzetet (köztük természetesen oroszokat is) többször felszólították, hogy keressenek menedéket arra az esetre, ha az állomás megsérülne, miközben áthalad az övezeten. Ugyanezen okból néhány betervezett űrsétát is el kellett halasztani.

A műhold széttépését egy Nudol nevű ASAT-fegyver okozta, amit a Pleszecki űrrepülőtérről indítottak, Moszkvától mintegy 800 kilométerre északra. Célpontja az 1982-ben felbocsátott Kozmosz-1408 műhold volt. Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója szerint az 1,750 kilogramm tömegű szerkezet kiiktatása több ezer „katalógusba sorolt” törmeléket eredményez, vagyis nagyobbakat, mint egy softball. Az összes darab feltérképezése és katalogizálása még hónapokba fog kerülni. A Space-Track.org nyomkövető oldal egyébként jelenleg 45 000 potenciálisan veszélyes űrszemetet tart nyilván, de ezek java jóval kisebb méretű tárgy.

Történelmi értelemben a legutóbbi orosz teszt messze nem az első éles kísérlet volt. Az Egyesült Államok már 1985-ben (és elsőként) megsemmisített egy műholdat, amikor Doug Pearson őrnagy egy F-15 fedélzetéről indított rakétával lőtte le a Solwind nevű napfizikai kutató berendezést, aminek az akkumulátorai kezdtek kimerülni és ez üzemzavarokkal járt. Ezt az esetet tekinthetjük az első éles ASAT-bevetésnek, ami felháborodást váltott ki az amerikai tudományos életben, mivel a Pentagon nem vonta be a döntésbe a kutatókat. A megsemmisítő akció 285 katalogizált törmelékdarabot hagyott maga után. David Rust, a Johns Hopkins Egyetem kutatója szerint inkább meg kellett volna menteni az állomást, ami a napkorona-kutatás gerince volt akkoriban, de helyette a pusztítást választották.

12 évvel később lezajlott az első kínai teszt is, amikor egy DF-21 típusú rakétát ütköztettek egy meteorológiai műholddal. Robbanás nem történt, hanem a két tárgy az ütközés folytán pusztult el. Ennek nyomán egy több ezer kilométeres törmeléksáv jött létre, aminek négyötöde száz év múlva is jelen lesz a világűrben, legalább négyezer objektummal. A kísérletet súlyos nemzetközi tiltakozás kísérte, és Kína elállt a további kinetikus tesztelésektől.

Nem úgy India, aki 2019 tavaszán a „Mission Shakti”-műveletben megsemmisítette egyik azonosítatlan alacsony pályájú műholdját, amit alig pár hónappal korábban bocsátott fel. Ez az akció is jelentős űrszemetet hagyott maga után, de az indiai kormány szerint ennek veszélyessége elhanyagolható, mert a hulladék heteken belül el fog égni a Föld légkörében. Ennek ellentmond, hogy még fél évvel később is több tucat objektum-töredéket azonosítottak a megfigyelők.

Összesítve tehát elmondhatjuk, hogy eddig már mind a négy vezető űrhatalom bemutatta izmait az ASAT fegyverek működtetésében.

Nemzetközi egyezmény kerestetik

A tavalyi orosz kísérlet után az ENSZ viszonylag gyorsan kapcsolt, és a közgyűlés már karácsony estéjén elfogadta az Egyesült Királyság indítványát egy speciális munkacsoport létrehozásáról az ASAT-fegyverek ügyében. Két évre tervezett tárgyalássorozatot irányoznak elő, aminek optimális végeredménye egy általános tilalom elrendelése lehet, bár erre még korai számítani. A reménykedés alapja az, hogy – hasonlóan a nukleáris kölcsönös elrettentés elvéhez – az ASAT-fegyverek korlátozása is közös érdek. A tárgyalások mégsem tudtak a február közepére tervezett időpontban elindulni, mivel Oroszország jelezte, hogy túl szorosnak tartja a határidőt, így az jó esetben májusra tolódik.

Kína már korábban jelezte, hogy szerinte az űrbiztonság kiépítésének legnagyobb akadályozója az Egyesült Államok, aki szeretné fenntartani dominanciáját az űrben is, és ezért inkább a kínai-orosz közös javaslatot (PPWT) támogatná. Ennek fő célja az, hogy ne egyoldalú érdekek döntsenek az űrfegyverkezés további kérdéseiben, és ne erőltessenek rá senkire olyan határozatot, ami nemzeti érdekeit sérti.

További akadály, hogy Moszkva nem kívánja üzleti és civil szervezetek bevonását a tárgyalásokba, és kizárólag kormányok jelenlétét tudja elképzelni. Jessica West kanadai főtárgyaló szerint ez a fegyverkorlátozási diplomácia újabb arculcsapása, hiszen a COVID-válságra hivatkozva már eddig is tömegesen maradtak el egyeztetések. Másrészt az ipari szereplők és a környezetvédelmi szakemberek kirekesztésével a tárgyalások szinte értelmetlenek lennének.

Biden amerikai elnök az egyeztetések teljes támogatásáról biztosította a részt venni kívánó feleket, de az Egyesült Államok még nem mondott le arról a jogáról, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén tovább fejlessze támadó és védekező fegyvereit a kínai és orosz kihívásokkal szemben. Összefoglalva: a megállapodás nem tart sehol.

Ami pedig Európát illeti

Franciaországot leszámítva az Unió egyetlen tagja sem vesz részt űrfegyverzeti programokban, viszont nagy figyelmet szentel a lehetséges fenyegetések elhárításának. A veszélyek oldalán nem csak a nagyhatalmakat, de már egyes magáncégeket is számításba vesz, mert nem szeretné, ha az űr Vadnyugattá válna.

Christophe Ena/AP
Az Ariane-6 hordozórakéta egyik hajtóműve, Vernon, FranciaországChristophe Ena/AP

A témáért felelős Thierry Breton, a belső piac európai biztosa szerint Európa nincs lemaradva technológiában a nagyhatalmak mögött. A hordozórakéták és a műholdak területén a világ néhány vezető szereplője európai, és igen sok az új magánvállalkozás is. Az Unió saját kozmikus terét szuverenitási kérdésnek tekinti, vagyis olyan stratégiai térnek, amit elsődlegesen az európaiak számára kell felhasználni. Az Ariane és a Vega rakétaprogramok független európai műholdrendszerek építését tették lehetővé, és ezek már nem csak a kontinens, de Afrika számára is kínálnak szolgáltatásokat. Az Unió folyamatosan fejleszti a Galileo navigációs rendszert és a Kopernikusz földmegfigyelő programokat is.

A fejlesztések európai szabályozásának alapja az, hogy ami tilos vagy illetlen a földi létben, az legyen ugyanúgy korlátozva az űrben is, legyen szó fegyverzetekről, káros tartalmakról vagy a hamis hírekről. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a műholdak megkapják a működésükhöz szükséges biztonsági garanciákat is, de ez már nem csak az Unión fog múlni.