NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tíz éve vette át a hatalmat Kim Dzsongun, lássuk mit ért el ez alatt

Kim Dzsongun egy 2021-es felvételen
Kim Dzsongun egy 2021-es felvételen Szerzői jogok Korean Central News Agency/Korea News Service via AP, File
Szerzői jogok Korean Central News Agency/Korea News Service via AP, File
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az apja halálakor még csak 27 éves, tapasztalatlan vezetőtől sokan az észak-koreai határok megnyitását, és az ország modernizálását várták, ám ezek a remények nem valósultak meg. A Kimdzsongizmus csak még nagyobb izolációt, szigorúságot és gazdasági hanyatlást hozott.

HIRDETÉS

Svájcban tanult, kövérkés, 27 éves és szereti a kosárlabdát - ennyit lehetett tudni tíz évvel ezelőtt Kim Dzsong Il legkisebb fiáról, az általa kijelölt örökösről. Az észak-koreai diktátor helyébe lépő fiatalembertől sokan reformokat és modernizációt, a határok megnyitását várták, és hogy évtizedek elzártsága után az ország végre nyithasson a "nyugat" felé. A nagy reményekből sajnos kevés, vagy inkább semmi sem vált valóra - a Nagyszerű örökös még az elődeinél is szigorúbb rendszert hozott létre.

Sokan gondolták azt, hogy ha egy egész ország kormányzásának súlya nehezedik majd Kim Dzsongun vállára, az majd megtöri a Svájcban képzett fiatalembert, és - főként nyugati oktatása miatt - szép lassan megreformálja az országot. A bezárkózás, a külfölddel való konfrontáció és a raktétatesztek helyett pedig megnyitja az országot és modernizálja azt. Mások fiatalságát és tapasztalatlanságát hozták fel ellene és akadtak, akik úgy gondolták, a fentiek egyvelege katonai puccshoz, vagy az észak-koreai elit hatalomátvételéhez vezet majd.

De mindannyian alábecsülték a fiatal diktátort: Kim Dzsongun nemcsak bebetonozta a hatalmát az elmúlt évtizedben, de még új korszakot is nyitott Észak-Korea hányattatott történelmében: a nevével fémjelzett "kimdzsonginizmust". Tíz éve legfontosabb tetteit, eseményeit tíz pontba foglaltuk össze. Íme.

1. Nagy reményeket fűztek hozzá

"Kim Dzsongunnak természetes hajlama van a hatalomra" - nyilatkozta az Észak-Korea szakértő Go Mjong-hjun az Al Jazeera-nak. Ez lehetett az oka annak, hogy összes gyermeke közül épp őt, a legfiatalabbat választotta "az egyetlen örökösnek és a koreai szocialista forradalom vezetőjének" az apja. "Bár eredetileg a bátyját, Kim Dzsongcsol-t tartották a lehetséges utódnak, ő nem volt ambíciózis, ezért az apja szemében nem volt alkalmas az ország vezetésére. Összes utódja közül Kim Dzsongun volt az egyetlen, aki rendelkezett a legfontosabb vezetői kvalitással: a hatalom iránti megszállottsággal" - mondja róla a kutató.

Anonymous/Kyodo News
Kim Dzong Il és Kim Dzsongun 2010-ben egy katonai parádénAnonymous/Kyodo News

De nem csak az apja vetett belé nagy reményeket: a fiatalabb generáció szintén reménykedve tekintett a nyugati sportokat kedvelő, iskolázott Kim Dzsongun színre lépésére.

"Nagy várakozásaink voltak vele szemben. Hiszen Európában tanult, úgy gondoltuk, hogy talán hozzánk hasonlóan gondolkozik a világról - mondta egy, korábban az észak-koreai elithez tartozó, egyetemi tanulmányait a kevés kiváltságossal együtt Pekingben végző fiatalember, aki később disszidált az országból. - Mikor bejelentették, hogy Kim Dzsong Il meghalt, bulit rendeztünk, annyira boldogok voltunk. Tudtuk, hogy ez veszélyes, de mégsem bírtuk ki. Azt reméltük, hogy modernebb, nyugatisabb módon fogja vezetni az országot.

A 25 millió észak-koreai pedig elsősorban sorsa jobbra fordulását, mindennapi életük könnyítését várta az új vezetőtől. A beiktatása évében, 2012-ben tartott beszédében Kim esküt tett az észak-koreaiaknak, hogy soha többé nem kell "ismét megszorítaniuk az övüket". Az emberek fejében még élénken élt a kép az 1990-es évek nagy éhínségéről, melybe többezren haltak bele, így ez az egy mondat egy világgal ért fel. Az, hogy az új vezető véget akar vetni az élelmiszerválságnak és a szenvedésüknek, mindenkit felvillanyozott.

És egy darabig úgy is tűnt, hogy Kim Dzsongun be tudja tartani az ígéretét. Az országból azóta disszidált, akkoriban teherautó sofőrként dolgozó Ju Szeong-ju szerint az emberek azt látták, hogy egyre több olyan termék van a szupermarketekben, melyet korábban sosem láttak még az országban. "A legnagyobb meglepetésünkre és büszkeségünkre az észak-koreai élelmiszerek még jobbak is voltak a kínaiaknál az ízüket, csomagolásukat és elérhetőségüket tekintve. És ez simogatta az egónkat" - mondta a BBC-nek.

2. A gyilkosságtól sem riadt vissza, hogy megszilárdítsa hatalmát

Az ország lakosait annyira elzárva tartják a külvilágtól, hogy legtöbbjüknek semmilyen tudása nincs arról, mi történik a világban, vagy arról, hogy hazájukat hogy látják külföldön. Úgy tanulták, hogy a vezető egy kivételes tehetséggel megáldott, vitathatatlanul isteni eredetű lény, mely megérdemli hűségüket. A Kim család már 1948, az ország alapítása óta uralja Észak-Koreát, a vidéki emberek pedig meg vannak győződve róla, hogy a család vérvonala szent, a dinasztia uralkodása pedig legitim.

A dinasztia azonban népes, így a fiatalember egyik legelső lépése volt, hogy megtisztítsa a terepet potenciális riválisaitól. Százakat végeztetett ki, akikről úgy gondolta, hogy veszélyeztethetik hatalmát. "Csak három-négy évbe telt neki, hogy mindenkit eltegyen láb alól, aki elég befolyásos vagy erős lehetett ahhoz, hogy a riválisává lépjen elő" - mondta Go Mjong-hjun.

Shizuo Kambayashi/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong il legidősebb, külföldi száműzetésben élő fia 2001-benShizuo Kambayashi/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.

A tisztogatást a családja sem úszta meg. Így veszítette életét legfőbb riválisának tartott nagybátyja, Csang Szong-tek, akit kivégzése előtt "emberi söpredéknek" és "kutyánál is rosszabbnak" neveztek és féltestvére, Kim Dzsong Nam is. Ez utóbbit 2017-ben, egy kuala lumpuri reptéren ölték meg észak-koreai ügynökök, az arcába vágott idegméreggel.

3. A katonai erődemonstrációk szerelmese

A katonai erőfitogtatás alapvető része volt Kim életének már egészen fiatal korától kezdve. Már kicsi gyerekként is teljes katonai uniformisban, a nyolcadik születésnapjára kapott katonai kitüntetések hadával készültek róla képek, a katonákat pedig arra utasították, hogy szalutáljanak neki, mintha a feljebbvalójuk volna. "Ez már egy tagadhatatlan jele volt annak, hogy az apja a "jövő tábornokaként" tekint rá" - véli a szakértő. A svájci magániskola után a Kim Ir Szen katonai akadémiára járt, mielőtt átvette volna apja megüresedő helyét.

Az elmúlt tíz évben több mint száz ballisztikus rakétát lőttek ki az utasítására. Két interkontinentális rakétatesztet is végrehajtottak mely az észak-koreaiak szerint "könnyedén elérhetett volna több nagy amerikai várost is".

AP/MAGNAI
Egy 2020-as katonai felvonuláson az egyik, interkontinentálisnak gondolt rakétát is felvonultattákAP/MAGNAI

Kim Dzsongun a fegyverkészítésben és -gyártásban, tesztelésben is céltudatos: két termonukleáris fegyvert is az ő vezetése alatt készítettek el az országban és semmi jelét sem mutatja, hogy lassítana a tempón a fegyverkezést tekintve. "A rakétaprogramot az ő kincsként őrzött kardjaként emlegeti és teljességgel alapvetőnek tartja a rezsim fennmaradásának szempontjából" - mondta el Ankit Panda, a Kim Dzsongun és a bomba című könyv szerzője, egyben vezető kutató a Carnegie Endowment for International Peace-nél.

4. Folyamatos nukleáris fenyegetés

És meg is érkeztünk a fegyverarzenál legfontosabb részéhez: az atomfegyverekhez. Kim Dzsongun elmúlt tíz évének egyik legfontosabb ténykedése ugyanis ez volt: atomfegyver létrehozása, illetve az azzal való fenyegetőzés, elsősorban az Egyesült Államokra célozva. Ezidáig négy nukleáris tesztet végeztek az országban.

Az első provokációk 2016-ban kezdődtek, egy nukleáris fegyver tesztelésével. "Ez volt az a pillanat, amikor elvált, milyen országot is akar ő vezetni. A nemzetközi porondon is regionális erővé akarta tenni Észak-Koreát" - véli a szakértő. Meggyőződése, hogy csak ezekkel a tömegpusztító fegyverekkel tudja letörni az amerikaiak agresszóját, ezért elengedhetetlenül fontosak.

5. Diplomáciai adok-kapok, majd látványos összeborulás Trumppal

Az atomfegyverrel való fenyegetőzés odáig vezetett, hogy az USA akkori elnöke, Donald Trump nyilvánosan kijelentette: olyan "tűzzel és dühvel" vágnak vissza Észak-Koreának, ha tovább fenyegetőzik, amilyet még sosem látott a világ. Az amerikai védelmi miniszter sajtóhírek szerint komolyan tartott attól, hogy nukleáris háború tör ki.

De a következő évre a helyzet 180 fokos fordulatot vett. Trump bejelentette, hogy találkozik Kim Dzsongunnal, az atomfenyegetések pedig a semmibe vesztek. Kimnek szüksége volt a pozitív sajtóra, amit a találkozótól remélt - és az országot sújtó gazdasági szankciók enyhítésére is. Két csúcstalálkozóra is elment hát: egyszer a dél-koreai elnökkel, egyszer pedig Trumppal találkozott. A 2018-as, Szingapúrban megrendezett csúcs volt az első alkalom, hogy egy amerikai elnök és egy észak-koreai diktátor találkoztak.

HIRDETÉS
Evan Vucci/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Kim Dzsongun és Donald Trump 2018-as találkozásukkorEvan Vucci/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.

A találkozóhoz fűzött remények azonban pár hónap alatt elhamvadtak, a két fél ugyanis nem tudott megegyezni abban, hogy kinek kéne először lépnie a nukleáris leszerelés és a szankciók ügyében. A 2019-es második csúcstalálkozó Trumppal már katasztrofális volt, és a két Korea határán tartott eseményre ma már csak néhány fotó emlékezetet. Trump a sikertelen tárgyalások után Kimet "a kis rakétaembernek" nevezte - mire az észak-koreaiak kedvelt visszavágásukkal feleltek, és Trumpot velősen csak egy "vén trotlinak" titulálták.

Phenjan azóta visszatért a már megszokott rakétatesztekhez és fenyegetésekhez - az ENSZ szerint bizonyítékok támasztják alá, hogy nukleáris fegyvereket készítenek az országban. "Ezek valójában az észak-koreai politikai rendszer koronaékszerei. Nem elképzelhető, hogy ezzel barterezni akarnának, az pedig mégkevésbé, hogy le akarnák szerelni őket belátható időn belül" - mondta el Panda.

7. Metamfetaminra épülő forradalom

A fegyverkezésnek azonban ára van. Egy, a BBC-nek nyilatkozó, szökött észak-koreai hírszerző szerint mindezt elsősorban drgoból, azon belül is metamfetaminból származő bevételekből finanszírozzák. A 2014-ben disszidáló Kim Kuk-szong szerint az első droglaborokat az 1990-es évek éhínsége idején hozták létre Észak-Koreában. A laborokban MDMA-t, másnéven amfetamint gyártott a titkosszolgálat.

A rezsim másik fontos bevételi forrása az illegális fegyverkereskedelem volt. A titkosszolgálat elsősorban Iránnak adott el fegyvereket, ezek között kisméretű tengeralattjárók, katonai búvárhajók is voltak. De vélhetően megfordultak az észak-koreai fegyverkereskedők Szíriában, Mianmarban, Líbiában és Szudánban is, az ENSZ jelentése szerint ugyanis a phenjani hírszerzés kifejezetten a polgárháborús térségekben aktív.

7. Modern és nyugatias

Miután megszilárdította hatalmát, Kim Dzsongun nagy figyelmet fordított arra, hogy elődjénél sokkal elérhetőbbnek, modernebbnek és főként barátságosabbnak mutassa magát a népe előtt.

HIRDETÉS

Egy divatos, korábban népszerű zenekarban énekesnőként szerepelő nőt vett feleségül - Ri Szol-juval gyakran látják nyilvánosan is ölelkezni, mosolyogni, egymás kezét fogni, mikor gyárakat vagy városokat látogatnak meg. Nem átallottak egy kozmetikai szereket gyártú gyárba is elmenni, és gyakran mutatkoznak - főleg a feleség - luxustermékekkel.

AP/KCNA via KNS
Kim Dzsongun és felesége egy 2018-as kínai látogatáskorAP/KCNA via KNS

De mindez az egyszerű észak-koreaiak számára tiltott gyümölcs, ők nem lehetnek "modernebbek" az országból szököttek beszámolói szerint. A kormány gondosan őrködik, hogy semmilyen külföldi befolyás ne ronthassa meg a "népet" - jól mutatja ezt, hogy legkevesebb hét embert végeztek ki azért, mert a Dél-Koreában divatos, becsempészett K-pop videókat néztek. Kim Dzsongun a külföldi befolyást "Órdogi ráknak" írta le.

8. Súlykérdések

Kim mindezek ellenére a leggyakrabban mégis fogyása vagy hízása miatt kerül a nemzetközi címlapokra. Elég, ha csak pár kilóval több vagy kevesebb van rajta, máris cikkek jelennek meg a témában. Annak ellenére, hogy magát sportos és sportkedvelő férfinak mutatja, mégis fiatal kora óta jelentős súlyfelesleggel küzd. Nyilvános fotókon mégis hangsúlyozzák, hogy lovagol, gürkorizik, síel. Küztudott a kosárlabda iránti rajongása - így eshetett meg, hogy 2013-ban az NBA egykori sztárja Dennis Rodman személyesen énekelte el neki a "Boldog szülinapot!" egy phenjani kosárlabdacsarnokban.

朝鮮通信社/KCNA via KNS
Ezen a 2021. december 6-án készült képen látszik, mennyire sokat adott le Kim朝鮮通信社/KCNA via KNS

Egészségi állapota sokakat foglalkoztat. 2020 elején pár hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, először szívműtétről, később már a halálhíréről szóltak a hírek. Hamarosan azonban ismét megmutatta magát a nagyközönségnek - bár az látszik, hogy sok súlyt veszített, mást nem tudni eltűnése okáról.

9. Covid

HIRDETÉS

A Covid-járvány 2020 januári kitörésekor Észak-Korea lezárta Kínával közös határait - nem csak az emberek, de az áruforgalom előtt is. Az élelmiszer és létfontosságú gyógyszerek, a kereskedelem 80 százaléka onnan érkezik az országba - ám most halomban állnak a Dandong-i belépőponton.

"A gazdaság egyre csak zsugorodik, míg az árak emelkednek. Sokkal nehezebb megélni" - mondta egy nemrég disszidált észak-koreai. Egy korábban orvosként dolgozó férfi azt mondta, a legtöbb gyógyszerből hiány van és csak a feketepiacon lehet beszerezni őket. A műtökben rendszeresen áram nélkül műtenek, a sebészek pedig sokszor puszta kézzel műtenek, mert nincs műanyag kesztyű.

Észak-Korea nincs felkészülve egy járványra, pedig a covid már ott is pusztít. Nincs nyilvános adat arról, hogy hányan betegedtek meg és hányan vesztették életüket a betegségben.

10. Ismét éhínség jöhet

Az észak-koreai gazdaság mindeközben nagyon rossz állapotban van - mondja az elemző. Kim maga is elismerte a gazdaság gyengeségét, melyért a nemzetközi szankciókat okolja, illetve a koronavírus miatt lezárt határokat. Egy katonai parádén könnyekben tört ki és bocsánatot kért, a jelen helyzetet pedig "gyötrelmes menetnek" nevezte - ezzel a kifejezéssel az 1990-es évek éhínségét szokták illetni. Idén december elején arra kérte az észak-koreaiakat, hogy készüljenek fel a hosszú harcra. "A jövő év fontos lesz, mert egy, még az ideinél is nagyobb problémával kell szembenéznünk" - mondta.

Jelentések szerint az ország éhínséggel küzd, és ez a tél beálltával csak rosszabb lesz. Kim minden valószínűség szerint lehetőség szerint ezt elkerülné - de nem tűnik úgy, hogy beáldozná ennek érdekében hőn szeretett fegyvereit.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nélkülözött Dél-Koreában, ezért szökött vissza Északra az egykori tornász

Vasútról indítható rakétákat tesztelt Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea