Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Újjáéledő katonai hatalom, avagy Franciaország beszáll a háborús politikába

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Ütőképes, de még nem elég szívós
Ütőképes, de még nem elég szívós   -   Szerzői jogok  AFP/Ludovic Marin   -   LUDOVIC MARIN

Ha összeszámoljuk a világtörténelem fegyveres konfliktusait, akkor azt a meglepő végeredményt kapjuk, hogy a legtöbb győzelem Franciaország nevéhez fűződik. Ezek a háborúk persze kiterjedtségben, emberanyagban és időtartamban teljesen eltérőek voltak, de 1495 óta Franciaország mindvégig az aktív és többnyire sikeres hadviselők közé tartozott, és nem csak Európában, de a világ más pontjain is. Két világháborúban is a győztes oldalon állt, de katonai súlya és tekintélye a múlt század vége felé csökkent. Ez most visszaépülni látszik, mert Emmanuel Macron elnök nagyszabású katonai fejlesztéseket határozott el. Emellett Franciaország a vezető csoportban van a 'puha hatalom' kiépítésének terén is.

Ütőképes hadsereg, de hosszabb háborúkra még nem vállalkozhat

Nail Ferguson, a Harvard egyetem brit professzora hatalmas történeti adatbázis feldolgozása alapján jutott arra a következtetésre, hogy a legtöbb háborús siker Franciaország nevéhez fűződik.

A háborúk történetének időtáblázata

Amerika felfedezése óta Franciaország több háborút viselt, mint a Habsburg-birodalom, Spanyolország vagy Anglia. Katonai aktivitása különösen a 30 éves háború után nőtt nagyra, 112 kisebb-nagyobb háborúval, melyek java XIV. Lajos és Bonaparte Napóleon nevéhez fűződik. Ezek némelyike intenzitásában és emberveszteségben ma is jelentősnek, sőt kimagaslónak számítana.

A Credit Suisse értékelése szerint jelenleg Franciaország a világ 6. katonai hatalma. Idén tavasszal a The Economist olyan jelzést adott, hogy Franciaország elkezdte a felkészülést egy esetleges magas intenzitású háborúra. Ezt arra alapozza, hogy a francia vezérkar nekiállt a 2023-ra tervezett, 'Orion' fedőnevű 9 napon át tartó óriás-hadgyakorlat előkészítésnek. A manőver mozgósítja a francia katonai kapacitás teljes skáláját, évtizedek óta nem tesztelt méretekben. A gyakorlat során hibrid forgatókönyveket, többféle szimulációt és élőtűz gyakorlatokat is végrehajtanak, belga, brit és amerikai erők bevonásával.

Kisebb léptékben, de sok szereplő bevonásával már tartottak idén egy hasonló nevű hadgyakorlatot, amit Görögország szervezett a mediterrán térség keleti szárnyának és a Balkánnak a körzetében, és részt vett benne Izrael, az USA, Ciprus, sőt Szerbia is.

Januárban a francia vezérkar tíz munkacsoportot hozott létre, hogy megvizsgálják az ország felkészültségét egy esetleges nagy intenzitású háborúra (High End War, HEW). Ez modern felszereltségű, erős államok között vívott és széleskörű konfliktust jelent, teljes képességekkel, leszámítva a nukleáris, vegyi vagy bakteriológiai fegyvereket, mert az már olyan végső szint, amit a nemzetközi egyezmények tiltanak is.

A hidegháború vége óta a nyugati hatalmak alacsony intenzitású és aszimmetrikus (nem egyenlő erejű) hadviselést folytattak, és kerülték a nagy kockázatú összecsapásokat. Az USA vezette szövetség és Irak háborúja, a Szerbia elleni csapások vagy Afganisztán lerohanása például alacsony intenzitású összecsapásnak számítottak. (Az iraki hadműveletekben a francia haderő nem is vett részt, mert politikailag ellenezte.)

Ellentétben az alacsony intenzitású hadviseléssel, ami kisebb erők bevetését igényli, a HEW nagy egységeket feltételez, de nemcsak létszámban, hanem a fegyverzet színvonalában és koordinációjában is. Megköveteli az egységek közötti biztonságos kommunikációt és a legmagasabb színvonalú felderítést is. Ezek olyan követelmények, amelyekkel a francia haderőknek a 2. világháború óta sehol nem kellett szembenézniük, tehát új korszakhatárt jelölnek ki.

Leltár a jelenlegi francia katonai kapacitásokról

A RAND Corporation tanulmánya szerint Franciaország erős hadsereget állított fel, kifinomult képességekkel, beleértve a fejlett vadászgépeket, a jól képzett kommandósokat és persze a nukleáris fegyverzeteket. Mégis, bizonyos értelemben még törékeny, mert nem rendelkezik kellő hadianyag- és munkaerőtartalékokkal ahhoz, hogy egyedül tartós konfliktusba bocsátkozzon egy másik nagyhatalommal. Viszont egy HEW-konfliktusban elég erős és megbízható ahhoz, hogy kiváló szövetséges legyen, mint a világ hetedik legnagyobb gazdasága, akinek hadserege meglepően széles fegyverzeti skálát épített ki. Leclerc páncélosai, Rafale vadászrepülői és CAESAR 155 milliméteres önjáró tarackjai azonos vagy megközelítő szinten állnak az amerikai vagy orosz rendszerekkel. (A Rafale-gyártó nagyvállalatot vezető Oliver Dassault, aki a Nemzetgyűlésnek is tagja volt, idén márciusban hunyt el helikopterbalesetben. A konszernt még az ő édesapja, a Holocaust-túlélő Marcel Dassault alapította a 20. század elején, és harci gépei már részt vettek az 1. világháborúban.)

Több feltörekvő ország nagy érdeklődést mutat a francia fejlesztések iránt, így Görögország, Egyiptom, Indonézia és India is. Hasonlóképpen az Emirátusok, ahol az elnök nemrég tett személyes látogatást és tárgyalt az emirátusi koronaherceggel a regionális katonai együttműködésekről és fegyvervásárlásokról.

Franciaország növekvő érdeklődése a Közel-Kelet stratégiai pontjai felé látható abban is, hogy Lapid izraeli külügyminiszter november végén Párizsban egyeztetett Macron elnökkel az Irán felől fenyegető agresszió leküzdéséről.

Franciaország világhatalmi súlyának alapja a nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó, a Charles De Gaulle, amivel megelőzi Oroszországot, de egy újabb építését is tervezi, valamint működtet négy atommeghajtású tengeralattjárót is, nukleáris ICBM-ekkel (450 interkontinentális ballisztikus rakétával) felfegyverezve. Ez nagyjából azonos a kínai kapacitásokkal (bár az ázsiai óriás ugrásszerű bővítést tervez 2030-ig). A francia vezérkar rendelkezik a nagy hatósugarú rakéták bevetéséhez szükséges bombázókkal is (Mirage-IV), és hozzá 54 nukleáris cirkáló rakétával. Széles kapacitásokat épített ki a kémműholdak és a kiberhadviselési eszközök terén is. Továbbra is napirenden van, hogy az amerikai F35-ös lopakodó vadászbombázó vetélytársát Franciaország együtt fejlessze ki Németországgal.

Ezek a kapacitások együttesen azt jelentik, hogy Franciaország jelentős ütőerővel képes megjelenni a Föld bármely fontos stratégiai pontján. Igen fejlettnek ítélik a francia hadsereg képességeit a légvédelem és a precíziós tüzérség terén is, és az amerikai vezérkar ideális partnernek látja a franciákat egy esetleges kelet-európai konfliktusban.

A britek távozásával Franciaország az Európai Unió legerősebb hadseregével rendelkezik, és politikailag jóval szilárdabban áll a szövetség mellett, mint a múltban bármikor. A NATO alapító tagja volt 1949-ben, de 1966-ban kivonta magát a szervezet katonai parancsnoksága alól, ahová csak 2009-ben tért vissza. Ugyanakkor jellemző rá, hogy erőteljes független külpolitikára is törekszik, és ezt kell folyamatosan szinkronban tartania szövetségeseivel, olykor elkeseredésbe kergetve a washingtoni és londoni kormányzatokat, és nem csak katonai kérdésekben.

AP Photo
A jóbarátságba a vita is beleférAP Photo

A fenntarthatóság kulcskérdés, de ki az ellenség?

A nagyhatalmi státuszhoz nem elegendő a magas katonai nívó elérése, hanem gondoskodni kell annak folyamatos utánpótlásáról és további fejlesztéséről is, műszakilag és a magasan képzett személyzetben egyaránt. Ez már mély politikai-társadalmi kérdés is, ami messze meghaladja a vezérkar döntési jogkörét. Gondoskodni kell például olyan gazdasági környezetről, amelyben a hadianyag beszerzése folyamatos, biztonságos és finanszírozható, a gazdaságra rótt jelentős terhek nélkül is. Valamint igen fontos megnyerni a társadalom beleegyezését is egy ilyen politika kiépítéséhez, és adott esetben egy 80 éve nem látott francia vérveszteséghez is.

Fontos szempont a fegyverkezési iparágban mutatkozó korrupció és visszaélések letörésének képessége is, ami gyakori gond Franciaországban (is). A szeptemberi tengeralattjáró-botrány arra mutatott rá, hogy a hadiipar és az állam összefonódása súlyos veszélyeket rejt, ami olykor magát az elnököt is meglepheti és komoly politikai fejfájást okoz. Az állami tulajdonú vállalatok (kivált a hadiiparban) ritkaságnak számítanak Nyugaton, de Franciaországban, ahol a haditengerészeti hajóépítés és az állam szinte megkülönböztethetetlen, a nemzetközi védelmi szerződések bukása rossz hatással lehet a diplomáciai kapcsolatokra. Ilyen volt a 12 Barracuda osztályú tengeralattjáró megvásárlásának felmondása Ausztrália részéről, ami kényes politikai kérdéssé dagadt, mivel a francia állam 62%-ban tulajdonosa a gyártó Naval Groupnak.

Ennek az állapotnak a rendbe tétele azért fontos, mert Franciaország számára a fegyverkereskedelem nem csak a nemzeti identitás, de a gazdaság lényeges eleme is. A francia védelmi vállalkozók a globális politikai színpad szereplői, és az exportbevételek jelentős szállítói (tavaly 5,6 milliárd dollár értékben). Az AUKUS-ra adott kissé túlméretezett és érzelmektől is fűtött szóváltás is azt mutatja, hogy Franciaország válaszúthoz érkezett. Ha a magas szintű stratégiai terveket biztonságban akarja tudni, akkor az állami és a privát hatásköröket szét kell választania, és ezzel a politikai kockázatokat csökkentenie.

Mélyebben kell tehát gondoskodni a fejlesztések átláthatóságáról, a civil ellenőrzésről, és bizonyítani kell, hogy az országnak szüksége van a fegyverkezésre. A katonai fejlesztéseket a jövőbe mutató biztonsági befektetésként kell kezelni.

AP Photo
Eljött az ideje az állam és a hadiipari komplexum szétválasztásánakAP Photo

Franciaország nem jelölt meg potenciális ellenségeket, de a vezérkar körében használt "hypothèse d'engagement majeur" (a jelentős elkötelezettség hipotézise) Oroszországra, Törökországra, de főként egy nagyobb észak-afrikai országra vonatkozhat. Ezeknek a konfliktusoknak a valószínűsége jelenleg nem túlzottan fenyegető, miként az sem valószínű, hogy Franciaország a NATO nélkül sikeres háborút vívhatna például Oroszországgal vagy egy másik NATO-tagállammal. Ilyen konfliktusok politikai motivációja sem állt még elő, mert a diplomáciai lehetőségek továbbra is nyitottak.

Figyelmeztetés a katonai kemény magtól, vagy csak hőbörgés?

"Nem az ön mandátumáról vagy mások választási sikeréről, hanem hazánk fennmaradásáról beszélünk" - áll abban a levélben, amelyet Macron elnöknek és kabinetjének címeztek főként nyugalmazott tábornokok és vezérkari tisztek, akik a fegyveres iszlamizmus fenyegetésére figyelmeztettek idén májusban. Nézetük szerint Franciaország túlélése forog kockán, mert az elnök túlzott engedményeket tett az iszlamizmusnak. A konzervatív Valeurs Actuelles magazinban megjelent levelet többen is aláírták, de célja láthatóan nem katonai szemléletű, hanem belpolitikai volt, hiszen nem az ország külső biztonságát emelte ki. A kormány tűrhetetlen politikai beavatkozásnak nevezte az akciót, és a felelősök megbüntetését helyezte kilátásba. "Ez nem bátorság, hanem jogosulatlan hatalmi beavatkozási kísérlet, egyben a katonai fegyelem megszegése" - mondta az ügyről egy meg nem nevezett katonai vezető. "Lehet személyes meggyőződésed bármiről, de a fegyveres erőknek apolitikusnak és az államhoz és alkotmányához hűnek kell lenniük. Ha ez nem felel meg, akkor tiszta lelkiismerettel le lehet szerelni."

A lázongás összefüggésben volt azzaI a bejelentéssel, hogy Franciaország óvatosabb üzemmódra váltott idén tavasszal a Szahara-régióban. Ennek oka az, hogy – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – a francia fegyveres haderő is belépett a '9/11 utáni korszakba', vagyis hogy a hagyományos katonai műveletek mellett fel kell készülni az új és nem-konvencionális feladatokra is. Mindkét ország haderőinek (a briteknek is) a figyelmét egyre jobban lekötik a terrorista szervezetek kiterjedt akciói és az egyes országokban kirobbanó tömeglázadások, polgárháborúk vagy katonai puccsok (Líbia, Irak, Jemen, Mianmar, Etiópia, Szudán). Ezek a fejlemények teljesen új megközelítéseket és megoldásokat követelnek, amiket nem lehet puszta technikai túlerővel vagy csapásokkal kezelni.

Franciaország évek óta harcol az iszlám fegyveresek ellen az afrikai Száhel-régió egykori francia gyarmatain, köztük Mali, Mauritánia, Csád, Niger és Burkina Faso területén. A Barkhane hadművelet 2014-es kezdete óta 5000 francia katonát telepítettek Afrikába, valamint kisebb egységeket vetettek be az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában.

Júniusban azonban Macron elnök bejelentette, hogy a hadművelet véget ér, de Franciaország fenntartja katonai jelenlétét a Száhel-övezetben. Ez a döntés is azt jelzi, hogy Franciaország még nem áll készen tartós és kiterjedt háborúkra, viszont fenntartja rugalmas expedíciós képességeit, tehát megy is, de marad is. Ezeken a területeken a logisztikai ellátás és a közrend fenntartása rendkívül nehéz, és túl nagy erőket kellene tartósan állomásoztatnia, jelentős emberi kockázatokkal.

AP Photo
Francia egységeket vonnak ki Mali területéről, 2021 júliusAP Photo

A NATO – megalakulása óta – az orosz fenyegetésre összpontosított, amit a globális és az európai biztonság szempontjából egyaránt a legfontosabb kérdésként kezelt. Kína rohamos felemelkedésével ez módosulni fog, de alapvetően nem változik. A francia hadsereg felbecsülhetetlen érték lenne egy NATO-Oroszország konfliktusban, de a kérdés az, hogy vajon meddig lenne hajlandó Franciaország elmenni egy ilyen összeütközésben. A RAND értékelése szerint ha Franciaország meggyőződik arról, hogy az európai biztonság súlyos veszélybe kerül, akkor ez elsőbbséget fog élvezni a tengerentúli kötelezettségvállalásokkal szemben. Addig nem várható el tőle több, mint a Földközi-tenger és a Száhel-övezetet védelme.

Eközben Macron elnök folyamatosan hangoztatja az európai önvédelem szükségességét. Ez persze nem jelenti a NATO felváltásának gondolatát, hanem azt, hogy az Uniónak ki kell lépnie abból a naivitásból, hogy az Egyesült Államok automatikusan megvédi bármely agressziótól. „Az európai nemzeteknek fejleszteniük kell saját védelmi terveiket is, és megbecsültté tenni magukat a nemzetközi térben”– hangoztatja az elnök. „Ha nyomás alá helyeznek minket, ellenfeleinknek tudniuk kell, hogy képesek vagyunk az önvédelemre.” Ennek a szempontnak nyomatékot ad az Egyesült Királyság távozása az EU kötelékéből, ami gyöngítette Európa katonai elrettentő erejének képzetét ellenfelei szemében. Az Unió soros elnökségét átvevő Franciaország jövőre várhatóan meg is szervezi az európai védelmi csúcsértekezletet, ami erőteljes diplomáciai előkészítést, egyeztetéseket és meggyőzést igényel.

Új fegyvernem - a soft power

Az úgynevezett 'puha hatalom' óriási lehetőségeket kínál a francia külpolitika számára a világ ügyeinek befolyásolásában. 2017-ben Franciaország a lista élén állt, és jelenleg többekkel vív egyre ádázabb viadalt a nemzetközi súly növelésében, ami nem csak a katonai pozíciókat jelenti (Németország, Kanada, USA, UK, Japán).

A puha hatalom egy komplex befolyásolási eszköztár, amibe bele tartozik a kormányzás és a politikai intézmények minősége és a korrupciótól való megtisztítása, a kulturális vonzerő, a diplomáciai hálózat erőssége és kiterjedtsége, a gazdasági és technológiai innovációk, a digitalizáció szintje, a szociális ellátórendszer erőssége, a kisebbségek, az eszmék és nézetek, valamint a sajtó szabadsága.

A puha hatalom-háború természetesen kiterjed a védekezésre is, mivel feladata az adott nemzet megóvása a nemkívánatos vagy ellenséges politikai és eszmei befolyásoktól is. Ilyen a vallási türelmetlenség behatolása, a rasszizmus, a nők szerepének leértékelése, ami ellen nem mindig lehet kizárólag politikai vagy jogi eszközökkel fellépni. Macron elnök számára például feladat az erdogani Törökország folyamatos erőfeszítése a francia közgondolkodás és hangulat befolyásolására.