Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Gloria Steinem: túl sok nő nem jut hozzá az internethez

Access to the comments Kommentek
Írta: Tokunbo Salako
euronews_icons_loading
Gloria Steinem: túl sok nő nem jut hozzá az internethez
Szerzői jogok  euronews

Művész, író, híres előadó, fáradhatatlanul kampányol a női jogokért világszerte. Gloria Steinem megkapta a Kommunikációs és Humanitárius díjat az Asturia hercegnője díjatadón. Az Euronews riportere, Tokunbo Salako Oviedóban beszélgetett vele ebből az alkalomból.

- Illusztris azoknak a listája, akik megkapták a Kommunikációs és Humanitárius Díjat. Elsőként hadd kérdezzem meg, hogyan kezdődött ez az egész önnél? Melyik volt az a pillanat, amikor feministává vált?

- Azt hiszem, mint minden gyerek a világon, valahogyan mindig az voltam – amikor olyanokat mondasz, hogy nem parancsolsz nekem - észrevettem, hogy a gyerekek ezt mindenütt mondják. Aztán van egy hosszú időszak, amikor megpróbálsz beilleszkedni, megpróbálsz jóváhagyást keresni, engedelmességet mutatsz, tűröd a hosszas hátrányos megkölönböztetést, mielőtt szöget üt a fejedben az a természetes felismerés, hogy ugyanannyira fontos vagy, mint a többiek. Az én esetemben szó sem volt nőmozgalomról a késői harmincas éveimig. Szóval bármilyenek voltak is a saját érzéseim, nem értettem, hogy lehet mindez egy mozgalom.

- Miként írná le a változásokat? Fáradt attól, hogy oly sokáig kampányolt? Érzi, hogy a dolgok drámaian megváltoztak, vagy sem?

- Nem, amikor olyan komoly tényezőkre gondolok, mint az egyenlőtlen bérezés, az egyenlőtlen öröklés vagy a születési név megtartásának lehetősége, akkor nagy igazságtalanságokat látok - a szexizmusban, a rasszizmusban a társadalmi előítéletekben. Újságíró voltam, és soha nem volt hagyományos polgári állásom, nem voltam egy nagy szervezet része. Más formákban tapasztaltam meg az előítéletet. Végül is vittem valamire, de nem olyan módon, mitnha egy nagy szervezetben lettem volna alkalmazott.

- Sokat írt arról, hogy abortusza volt Londonban. Amikor látja, hogy mi történik most az országában, Texasra gondolok, hogyan érez?

- Láthatja, ami Texasban történik. Az emberek nagy többsége egyetért azzal, hogy egy nőnek jogot kell kapnia, hogy eldöntse, mi történjék a testével, de van négy-öt férfi a törvényhozásban, akik megakadályozzák ezt. Látja az alapvető okát az okfejtésnek, az előítéletnek, a patriarchizmusnak, ami kontrollálja a reprodukciót. Csak a nőknek van méhük, úgyhogy annak a vágya, a politikai szükségessége, hogy ellenőrzés alatt tatrtsák a nők méhét, a patriarchizmus természete. Együtt élünk vele Hitler óta. Úgy értem az első dolog, amit Hitler tett, és erre emlékeznünk kell - miután megválasztották, az első dolog, amit csinált, az volt, hogy bezáratta a családi klinikákat, és államellenes bűncselekménynek nyilvánította az abortuszt. Ezt egyébként eredetileg sem a pápaság rendelte el, hanem III. Napóleon volt az, aki megkérte a pápát, hogy tegye illegálissá, mert több embert akart a hadseregébe. Szóval ez mindig gonosz, pragmatikus dolog volt, és a kontrollról szólt, nem a vallásról, nem szó szerint a vallásról, ebben az esetben legalábbis. És mivel a nők azok, akiknek méhük van, azóta is harcolunk. Ez olyan, mint a rasszizmus, csak ebben az értelemben, ez is rendszer szintű.

- Örök álmodozónak írja le magát. Azt hiszem a megrögzött reménykedő kifejezést használta. Mi inspirálja manapság, és mi dühíti?

- Ez két nagy kérdés. Inspirál az összes példa, a számtalan példa arra, hogy az emberek kiállnak magukért és másokért óriási problémák közepette. Küzdenek a szegénység, az előítéletesség, a vallási dogmák ellen. Amikor az ember ezt látja, az inspiráló. Minden országban, ahol életemben jártam, vannak kisgyerekek, akik olyan dolgokat mondanak, mint hogy te nem parancsolsz nekeml”, ez önmagában is ösztönző.

- Ez felemelőnek hangzik, de mi dühíti fel, ha körülnéz a világon mostanában?

- Most szabadultunk meg egy nemkívánatos elnöktől, Trumptól.

- Aki elindítja saját közösségi médiás cégét most...

- Bízom abban, hogy senki sem hallgat majd rá. Trumpot nem a többség választotta meg. Az elektori kollégiumunk sajátossága, hogy megválaszthatták, és ez kétség kívül nagyon bosszantó volt. Nagyon bosszantó. Már csak a hazugság mértéke miatt is, amit a puszta jelenléte hordozott. Emlékszik, amikor a támogatói behatoltak a képviselőházba. Egyszerűen igazságtalanság, amikor azt látjuk, hogy a jó emberek szenvednek, a rosszak pedig győzedelmeskednek.

- Úgy tűnik, a nők forradalmi mozgalmának harmadik vagy negyedik hullámánál járunk. Mekkora a szerepe ebben a közösségi médiának?

- Aggaszt ez engem a kezdetétől fogva, mivel, aránytalanul sok nő van a világon, akinek nincs hozzáférése a közösségi médiához vagy akár csak az áramhoz. Aggaszt engem, hogy vannak térségek, ahol a nők ezek nélkül a dolgok nélkül élnek. Úgy tűnik, hogy a világ polarizálódik annak mentén, hogy van-e hozzáférés a technológiához, vagy nincs. Ez ugyanolyan, mint az egyenlőtlen hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz. Tehát a hozzáférés megelőzi a tartalmat. Azt kívánom, bárcsak lenne fönt egy műhold, amely internetelérést sugározhatna le mindenkinek, és így legalább a kommunikációinkban egyenlőek lehetnénk.

- Azt is meg akartam kérdezni öntől, hogy milyen úton lenni, rengeteg időt töltött utazással; ez most filmvászonra is került, egy nagy hollywoodi produkcióban, a The Gloriasban. Elégedett az eredménnyel?

- Igen, mert ez nem egy nagy hollywoodi produkció. Ez egy nagyon különleges mozi, amely az “On the Road” című könyvemen alapul. Teljesen megbíztam a filmkészítőben, és azt gondolom, csodálatos munkát végzett.

- És milyen látni magát vagy legalábbis az interpretációit az évek folyamán?

- Természetesen az ember soha nem látja magát. Négy színésznő játszott engem különböző korokban. Egyes jelenetek egészen igaziak voltak, és nem tudom, hogyan, úgy értem, nem is voltak a könyvemben, szóval nem tudom, miként váltak valóságosakká. Mint az, hogy egy harmadosztályú vasúti kocsiban utaztam nőkkel Indiában – ez pontosan így volt, ahogyan emlékszem, úgyhogy ez egyfajta rejtély.

- Varázslatos lehet a mozivásznon látni mindazt, amit megtapasztalt. Visszatekinteni az életére, mindarra, amit elért és amit mondott. Mit szeretne, hogyan emlékezzenek önre?

- Úgy, mint valakire, akinek jó szíve volt, és megpróbált egy kicsit igazságosabb és könyörületesebb világot hátrahagyni.