Mohammadit a börtönből szállították kórházba sürgősséggel, miután rendkívül rossz állapotba került súlyos szívrohama után. Mohammadi a nők elnyomása, a halálbüntetés és más, az emberi jogok érvényesülését korlátozó törvény és szokás ellen harcol Iránban. 2023-ban neki ítélték a Nobel-békedíjat.
Sürgősséggel egy észak-iráni kórházba szállították a Nobel-békedíjas iráni Nargesz Mohammadit, miután "katasztrofálisan megromlott" az egészségi állapota - közölte pénteken az emberi jogi aktivista alapítványa.
Azt is elmondták, hogy Mohammadi kétszer is elveszítette az eszméletét, miután súlyos szívrohamon esett át pár hete az Irán északnyugati részén lévő zandzsáni börtönben.
Az emberi jogi aktivistának március végén volt szívrohama, amelyből nem épült fel azóta sem. Ügyvédei arról számoltak be, hogy sápadtnak tűnt, lefogyott, és csak egy ápolónő segítségével tudott járni, amikor meglátogatták pár napja. Azzal vádolják a börtön vezetését, hogy elhanyagolta a legutóbb december közepén bebörtönzött Mohammadi kezelését, ezért került ilyen rossz állapotba.
Mohammadi, akit számos alkalommal ítéltek el, és zártak börtönbe az elmúlt évtizedekben, egészségügyi okok miatt feltételes szabadlábon volt 2024 decembere óta. Tavaly decemberben vették ismét őrizetbe Meshedben.
2026 februárjában összeesküvés vádjával hat év, propagandatevékenység címén további másfél év börtönbüntetésre ítélték. Az Európai Unió megdöbbenését fejezte ki az ítélet miatt.
Nargesz Mohammadi 2023-ban nyerte el a Nobel-békedíjat az iráni nők elnyomása ellen, általában az emberi jogok érvényesüléséért folytatott harca elismeréseképpen.