21 október 2021 | Euronews
Keresési eredmények 35 Találatok
-
Európai hírek Utolsó csúcsán Angela Merkel A leköszönő német kancellár 107 európai csúcstalálkozón vett részt. Ennél többön csak Jean-Claude Juncker volt jelen. -
Németország Készül a közlekedésilámpa-koalíció Kormányalakítási tárgyalásokba kezdett Németországban a szociáldemokrata, a liberális, és a zöld párt. Ha minden a terveik szerint halad, akkor mikulásra új kormánya lehet az országnak. -
Belgium NATO: nem az egyoldalú nukleáris leszerelésre A katonai szövetség főtitkára szerint továbbra is elrettentő erőt akarnak képviselni. -
Lettország Újra karanténban Lettország A balti államban kevesen oltatták be magukat, a fertőzés gyorsan terjed. Egy rigai kórházban már az előcsarnokban is betegágyak vannak. -
Uzlet Kilőttek a használtautó-árak Egy év alatt 19 százalékkal emelkedtek az árak. Nagy-Britanniában már az egy évnél fiatalabb autók némelyike az új áránál drágábban kel el. -
Csehország Zeman kancelláriájának vezetője: nem hoztam döntéseket az államfő nevében Vratislav Mynář egy sajtótájékoztatón videofelvételt mutatott be, melyen az elnök a kórházban szemmel láthatóan kézjegyével látja el az egyik szóban forgó dokumentumot. -
Oroszország Moszkva szigorúan bezár a delta variáns gyors terjedése miatt Az éttermek csak házhoz szállításra és elvitelre maradhatnak nyitva, a nyilvános rendezvényeket betiltják. -
Európai hírek Eltérően gondolkoznak a tagállamok az uniós energiaválság kezeléséről Az áremelkedés megfékezéséről szinte lehetetlen lesz megegyezni Brüsszelben, mert minden országot másképp érint a válság és különböző választ adnának rá az ellenérdekelt felek. -
Amerikai Egyesült Államok Tízezer európai uniós alkalmazottat vesz fel a Facebook, hogy megépíttesse velük a cég nagy dobását A Facebook-metaverzum lesz a jövő nagy dobása Zuckerberg szerint, aki azt akarja, hogy az európaiak már "a kezdetektől" részt vegyenek a projektben. -
Románia Nicolae Ciuca román védelmi minisztert bízta meg kormányalakítással az államfő Az elnök arra hivatkozott, hogy az országnak sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, már csak a járvány miatti egészségügyi válság miatt. -
Musica Jonas Kaufmann az athéni amfiteátrumban varázsolta el a közönséget A világhírű tenor ezúttal az Akropolisz lábánál álló Herodes Atticus Odeonja színházban debütált - klasszikusokat szólaltatva meg az ókori környezetben. -
Európai hírek Orbán szerint Lengyelország a legjobb ország, nincs szükség szankciókra A miniszterelnök a várakozásoknak megfelelően kiállt Lengyelország mellett az uniós csúcson, és az uniós klímapolitika visszavonását sürgette. -
Magyarország Megbillent a Balaton vize a viharos szél miatt 76 centiméteres vízszintkülönbséget okozott a szélvihar a tó két vége, Keszthely és Balatonfűzfő között. -
Világ Az esetek 95 százalékában megvéd a betegségtől a harmadik dózis Pfizer-vakcina Egy friss, tízezer fős kutatás eredménye alapján a delta variáns legyőzése sem okoz gondot a beoltottaknak. -
Klima Nézze meg, hogy árasztaná el a víz Európa ismert látványosságait! A mozgatható kettős képeken azt mutatják be, hogy mekkora károkat okozhat a klímaváltozás, ha nem sikerül drasztikusan csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. -
Európai hírek Egyre többen szegényednek el a magas energiaárak miatt Európában Belgiumban egyre több átlagos keresetű ember küzd a számlák befizetésével. Az uniós csúcson megpróbálnak közös választ adni az áremelkedésre a tagállamok. -
Románia Nicolae Ciuca védelmi miniszter lehet az új román kormányfő Az RMDSZ még nem döntött arról, hogy támogatja-e Nicolae Ciuca esetleges kormányát -
Németország 15 kilogrammnyi római kori ezüstérmét találtak Németországban Több mint 5 500 első, illetve második századból való római ezüst pénzérmét találtak a bajorországi Augsburgban. -
Világ Erősödnek a zöldek, mégsem tudják magukhoz ragadni a hatalmat Európában Hogyan változtatta meg a zöld politika Európa térképét, és mi kéne ahhoz, hogy ne csak koalíciós partnerek vagy önkormányzati vezetők, de kormányzó pártok lehessenek? -
Világ Összefognak az uniós tagállamok a labdarúgó szuperliga ellen Legalább 15 tagállam készül beállni az UEFA mellé az Európai Unió Bíróságán folytatott eljárásban. -
Hollandia Hidrogénforradalom zajlik Hollandiában Az elszabaduló fosszilis energiaárak és az egyre fenyegetőbb klímaválság árnyékában úgy tűnik, a hidrogén lehet a jövő útja - a hollandok pedig már most megpróbálnak átállni rá. -
Afganisztán Újságírókra támadtak tálib fegyveresek A fegyveresek azt próbálták megakadályozni, hogy az újságírók beszámoljanak egy női csoport tüntetéséről. -
Világ Az utolsó esély, hogy megmentsük a Földet? Bemutatkozik a COP26 A klímaváltozás megállításáról tárgyalnak november elején a világ vezetői Glasgowban. Kulcsfontosságú két hét lesz. -
Amerikai Egyesült Államok Egyesült Államok: 54 órán át működött a sertésvese emberi szervezetben Ez egy kis lépés az évtizedek óta tartó törekvésben, hogy egy napon állati szerveket használjanak életmentő transzplantációkhoz. -
Világ A 11 legszebb napelempark a világon A tiszta energia egyik legjobb forrása a napenergia -
Ausztria Fulladás okozta a magyar rendszámú kisbuszban talált bevándorlók halálát A rendőrség eddig nem feltételezte a fulladásos halált, mert a kisbuszban lévő többi bevándorló viszonylag jó állapotban volt. -
Afganisztán Oroszország: a tálibok ne változtassák a terroristák kiinduló bázisává Afganisztánt Tizenegy ország képviselői egyeztettek Afganisztán jövőjéről. A tanácskozás nem jelenti az ideiglenes tálib kormány elismerését, annak nemzetközi feltételei vannak. -
Amerikai Egyesült Államok Kiszivárgott: lassítanák a fosszilis energiaforrásokról a megújuló forrásokra való átállást Egyes országok azért lobbiznak az ENSZ-nél, hogy a világnak ne kelljen olyan gyorsan csökkentenie a fosszilis tüzelőanyagok használatát, mint ahogyan azt tervbe vették. -
Európai hírek Magas szinten tér vissza a magyar kormány a néppárti csúcsra A Fidesz politikusai, így Orbán Viktor magyar kormányfő a párt néppárti tagságának 2019. márciusi felfüggesztése óta nem vehetnek részt a néppárti üléseken és csúcsokon. Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes azonban KDNP-s, ami a pártcsalád tagja maradt. -
Világ Megváltak formaruháiktól a bezárt Alitalia stewardessei A Capitolium macskakövére hullottak a légiutas-kísérő formaruhák. -
Világ Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály, a flow-fogalom megalkotója A világhírű pszichológus 87 éves volt. Egész életében azt kutatta, hogyan lehet boldognak lenni. -
Magyarország Koronavírus: megugrott a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon Az elmúlt 24 órában 2361 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 20 beteg. -
Spanyolország Állatokat és épületeket veszélyeztet a Cuembra Vieja vulkán La Palmán A láva már beborított egy benzinkutat és egy bevásárló központot a településen. -
Amerikai Egyesült Államok Öt év alatt sem fejtették meg a kémeket és diplomatákat sújtó Havanna-szindróma titkát „Anomális egészségügyi incidensre”, azaz Havanna-szindrómára figyelmeztették a hanoi nagykövetségről az amerikai hatóságokat. Emiatt elhalasztották Harris alelnök távol-keleti útját. A rejtélyes támadás a CIA-főnök Indiába tartó küldöttségét sem kímélte. -
Világ Egyre romlik a járványhelyzet Európában A világon egyedül kontinensünkön nő az új koronavírusos esetek száma, különösen Közép-Európában.