Már van, és várhatóan lesz sok gyilkosság valamilyen törlesztés, törzsi bosszú, vallási csőlátás vagy csak erőfitogtatás eredményeként. Ilyen felfoghatatlan eset Fawad Andarabi népdalénekes megölése.
HIRDETÉSAz afganisztáni válság – mint minden háború – nem csak politikai és hadászati kérdés, hanem tragikus emberi sorsok gyűjteménye is. Ritka az a katonai konfliktus, aminek során a polgári lakosság veszteségei akár emberéletben, akár vagyonban ne haladnák meg a hadviselőkét. Bár az elnök győzelmi beszéddel búcsúzott az afganisztáni háborútól, sikerről semmilyen tekintetben nem lehet beszélni, főként ami a népet illeti. A megszállás során elért eredményeket és sok ember életét újra veszély fenyegeti.
Egy botrányszagú háttértörténet
Az amerikai és az (akkor még hivatalban lévő, de később elmenekült) Asraf Ghani afgán elnök kemény 14 percet beszélt telefonon július 23-án, és a leirat szerint a helyzet kézben tarthatóságát vizionálták, főként amerikai részről. A beszélgetés azt jelzi, hogy egyiküknek sem volt mélyebb fogalma a várható katonai fejleményekről. Joe Biden méltatta az afgán honvédelmet, mondván, hogy „Világos, hogy Önöknek van a legjobb haderejük. 300 ezer jól felszerelt katonájuk van, szemben 70-80 ezer fegyveressel.”
A Reuters birtokába került beszélgetés során Biden még arra is bátorította afgán partnerét, hogy fessen biztatóbb képet a helyzetről a világ felé, „akár igaz, akár nem". Ehhez képest az afgán haderő alig két hét alatt összeomlott, a következmények pedig immár egyenesen a polgári lakosságot sújtják. Sok szomorú történet kering – és sajnos még több fog – az egyes emberek és családok sorsáról. Az alábbiakban bemutatjuk néhányukat, és hogy mely csoportok vannak a legnagyobb veszélyben.
Egy ember, aki nyert a lottón, és lehet, hogy ez lesz a veszte
Egy Fakhruddin Akbari nevű ember korábban nyertese volt az úgy nevezett vízumsorsolásnak ('visa lottery'), amivel amerikai bevándorlási jogot szerzett, de akkor Donald Trump elnök leállította ezt az akciót. Később a bíróság törölte az elnök döntését, viszont közben olyan sok idő telt el, hogy Akbariék már nem tudtak élni a lehetőséggel. Viszont bízott abban, hogy a nyeremény védettséget biztosít számára később is.
Ugyanígy járt több száz más afgán is (pontos számuk még nem ismert), akik most otthon rekedtek. Az előrelátóbbak és gyanakvók már tavasszal a környező országokba menekültek (Kínába is), és onnan fogják benyújtani jogos igényüket. Az ő esélyeik még nem enyésztek el teljesen.
Akbari, aki eddig vidéki rokonoknál húzta meg magát családjával, most maga döntött úgy, hogy közzé tehetik a nevét, mert úgyis meg fog halni. Ha a tálibok megtudják, hogy vízumnyertes volt – márpedig ezt nem lehet a végtelenségig titkolni, hiszen a szomszédságban már kérdezősködtek utána –, akkor megölik őt, feleségét és 3 éves kislányát, és nem látja értelmét kenyéren és vízen tengődve bujkálni és tovább rettegni.
Hasonló helyzetbe került egy Samiullah Naderi nevű férfi, aki állandó amerikai tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és napokat várt a kabuli repülőtéren feleségével és fiával. Amikor végül közölték vele, hogy több személyt már nem engednek át, visszatért kabuli lakásába, és várja további sorsát, csakúgy, mint még több száz amerikai állampolgár illetve zöldkártya tulajdonos.
Az ott ragadtak egyike amerikai állampolgár, aki csak keresztnevét árulja el. A Sarah nevű tolmács azt panaszolja, hogy lett volna helye az utolsó járaton, de nem szóltak neki, hogy készüljön. Előzőleg ugyanis a kabuli nagykövetség arra hívott fel, hogy mindenki maradjon biztonságos helyen, és majd értesítik őket, sőt értük is mennek. „Nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett” – mondja.
Sokakat a rettegés kergetett halálba
Az összeomlás napjaiban éjjel-nappal izzottak a washingtoni hivatalok, a Kongresszus és a sokféle ügynökség telefonvonalai, ahol bejelentkeztek az amerikai vízumra jogosultak. Maga a kormány a káosz és a diszfunkció jeleit mutatta, ahogy a kabinet augusztus 11-12.-i üléseiről és azok hangulatáról a POLITICO beszámol. De ekkor már elkéstek.
A kabuli repülőtér evakuációs forgalma a határidő lejárta előtt alig egy héttel érte el tetőpontját. Emiatt eleve reménytelen kísérlet volt annak a mintegy 250 ezer embernek a kimenekítése, akik jogosultak az amerikai védelemre (vízumra vagy menedékjogra). A Háborús Szövetség intézete szerint a különleges amerikai vízumra jelentkezők mindössze 4,8%-a érte el a légijáratokat.
Augusztus utolsó hetében, a tálib előrenyomulás és a katonai összeomlás láttán tízezer főt is meghaladó tömeg gyűlt fel a kabuli Karzai repülőtér közvetlen körzetében. Mivel a beléptetés, az igazoltatás és a beszállítás nehézkes volt (nagy részben a már megjelenő tálibok miatt is), a tömeg nem csökkent. Ez a helyzet szinte tálcán kínálta a lehetőséget a terrorakciók tervezőinek. (Iszlám Állam - ISK).
Ebbe a halálos csapdába esett Mohammad Jan Sultani, Afganisztán egyik ünnepelt sportolója és youtubere, országos taekwando-bajnok. A 25 éves fiatalember magával vitte érmeit és okleveleit, abban reménykedve, hogy ez elegendő lehet, hogy átengedjék az ellenőrző pontokon, és elérhesse valamelyik járatot. Ő a beléptető pont felé próbált nyomakodni, amikor az öngyilkos robbantás kioltotta az életét. Felesége és két kislánya szerencsére leszakadtak tőle, és ők túlélték.
Mint apja szavaiból kiderül, Sultani nem tudta, hogy hová akar menni. „USA vagy az Európai Unió, mindegy, csak el innen. Itt most mindenki menekülni akar.”
A taekwando bajnok közelében sodródott a tömeggel a 20 éves Najma Sadeqi, aki utolsó évét végezte az egyik újságíró iskolában, és a tálib hatalomtól való rettegés vezette a repülőtérre. Vele halt meg bátyja és unokaöccse is, akik maguk nem akartak menekülni, csak elkísérték a lányt, hogy vigyázzanak rá, amíg feljut egy járatra. Najma egy Youtube-csatornát is működtetett, és volt eset, hogy 24 millió megtekintést ért el. Emiatt évek óta zaklatták, de a dráma előtti este már konkrét halálos fenyegetést kapott, és ekkor hozta meg végzetes döntését.
Tőlük pár lépésre várakozott Ali Reza Ahmadi, egy 34 éves újságíró és öccse. Mindketten életüket vesztették. Ahmadi már hónapok óta depressziós rohamokat élt át, mert első kézből ismerte a tálib nyomulás apróbb részleteit is. „Annyira félt, hogy inkább több napja ácsorgott a tömegben, és csak várta a szerencséjét” – meséli egy barátja.
HIRDETÉSA politikai és katonai helyzet miatt növekvő stressz egyre többeket sodor pánikbetegségbe, lelki zavarokba, poszt-traumás állapotba. Várható az öngyilkosságok számának növekedése, és sok drámai következménye lehet a megfontolatlan egyéni döntéseknek is. Romlani fog a mentálisan érintettek fizikai állapota, növekedni fog körükben az agresszióra való hajlam, és hanyatlani fog sokak munkaképessége - jelzi Kenneth Miller, egy holland gyermekmentő szolgálat munkatársa.
A menekülők esélyeiről
A többség nem a légi kimentésben reménykedett, hanem a menekülés szokásos útjait fontolgatja. Számuk csak latolgatható: 500 ezer és ötmillió között bárhol lehet. Esélyeik viszont most nagyon rosszak. Az útvonalak kiválasztását az dönti majd el, hogy a környező hatalmak közül melyik lesz barátságos a Talibánnal és melyik kevésbé, és ez ma még kiszámíthatatlan.
A jóslást nehezíti, hogy Pakisztán és az USA kapcsolatai jó ideje igencsak ellentmondásosak, vagyis az ellenséges hang, a bizalmatlanság és az alkalmi együttműködés között hánykolódik. Jelen állás szerint a tálibok eddigi fellegvára egyezkedni fog a Talibánnal, és akár teljesen le is zárja északi határait. Imran Khan miniszterelnök (egykori krikettbajnok) vonakodik elítélni a tálib rendszert, noha tisztában van a fenyegető terrorhullámmal, és azzal is, hogy ez a barátság rombolja a nemzetközi megítélését. Mint mondta, egy fillért sem hajlandó költeni a menekültek ellátására és adminisztrálására.
Hasonló magatartás várható a nyugati végeken Irán felé is, bár a hosszú határszakasz teljes ellenőrzése nagyon nehéz. Ebrahim Raiszi új elnöknek számolnia kell azzal is, hogy Törökország sem hajlandó további tömegeket átengedni és még kevésbé befogadni, ezért a döntő kérdés itt is az lesz, hogy milyen lesz a viszonya Teheránnak az új kabuli hatalommal, nehogy ő is puffer-állammá váljon.
HIRDETÉSNagyon aggódik határainak biztonsága felől Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán is, akik vélhetően az orosz vonalat fogják követni a tálibokkal szemben. A menekülést fontolgatóknak számolniuk kell azzal is, hogy az Európai Unió migrációs felfogása merőben más, mint a 2015-ös kríziskor volt. Az EU még a határai körül sem szeretne menekülttömegeket látni, és még kevésbé azon belül. A prevenció részletei viszont még kidolgozásra várnak.
Ha nem menekülnek, az éhezés, a vízhiány és a COVID akkor is fenyeget
A koronavírus-védekezésben Afganisztán 'elfelejtett országnak' számít. A jelentett fertőzések száma június végén éves csúcsot döntött, majd hirtelen visszazuhant. Ennek oka sajnos nem a védekezés javulása, hanem az, hogy a tesztelés és a kórházi kezelés gyakorlatilag megszűnt. Jelenleg semmilyen terv nem ismert arra nézve, hogy a tálibok hogyan intézik a továbbiakat, már ha egyáltalán képesek lesznek az egészségügy működtetésére, tekintettel sok orvos és ápoló elmenekülésére, és persze az anyagi források hiányára is.
A legsürgetőbb fenyegetés a lassan orvosolhatatlan élelmiszerhiány. Az ENSZ jelentése szerint már minden harmadik afgán rendszeresen éhezik, és 2 millió gyermek szorulna azonnali beavatkozásra az alultápláltság miatt. A jelenségnek politikai okai is vannak (a rendszer szétziláltsága, a szállítások leállása és persze a szállítmányok fosztogatása), ám mindezt tetézi az idei súlyos szárazság is. Tomson Phiri, a Világélelmezési Program munkatársa szerint a folyamat súlya és gyorsasága kiszámíthatatlan, és humanitárius katasztrófával fenyeget. Pedig szerte az országban léteznek raktáraik, de a jelen helyzetben képtelenek ezeket feltölteni, noha csak 200 millió dollárra volna szükségük a helyzet enyhítéséhez.
Egy másik veszélyeztetett csoport: az újságírók és a civil szervezetek
A The New York Times véleményrovatában Josh Rogin haragosan és elképedve írja, hogy „a legtragikusabb példák közé tartozik a történet arról, hogy a Biden-adminisztráció több mint 100 olyan újságírót és családjukat hagyta hátra, akik amerikai támogatással igyekeztek az afganisztáni fejlődést elősegíteni. Mintegy 600 médiamunkásról van szó, akik olyan amerikai hírszolgáltatóknál dolgoztak, mint az Amerika Hangja (VOA) és a Szabad Európa Rádió/Liberty Rádió (RFE/RL) – vállalva az ezzel járó állandó veszélyeket. A tálibok 2016 óta négy RFE/RL újságírót öltek meg, a többiek pedig jelenleg is kapnak halálos fenyegetéseket.
HIRDETÉSVagyis lehetett számolni azzal, hogy a kivonulás során róluk is gondoskodni kell. Mégis, az amerikai ellenőrző pontokról legtöbbjüket visszafordították, vagy átadták adataikat a táliboknak. Az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Jake Sullivan azt állítja, hogy az USA által fenntartott vagy támogatott összes sajtócsoport elérte a repülőgépeket, de ez a jelen tények szerint nem felel meg a valóságnak.
Hasonló veszélyek fenyegetik az afganisztáni amerikai egyetemet és a különféle emberjogi és civil szervezeteket is, mint például a Humane Society-t, és még sokakat.
150 aláírással született nyílt levél az ENSZ és a világ kormányai felé, hogy védjék meg az afgán sajtó munkatársait a fenyegető veszélyektől. A levelet jegyző szerkesztők, operatőrök és fotóriporterek szerint a világnak nem szabad csak hátrálnia és figyelnie a helyzetet, hanem lépéseket kell tennie az afgán újságírók védelmében, akik az elmúlt két évtizedben fáradhatatlanul dolgoztak a szólásszabadságért. A kabuli robbantáskor hárman is meghaltak közülük munkájuk végzése közben.
„Ebben a döntő pillanatban a világnak cselekednie kell, hogy megmentse az életünket és családjainkét” - mondja Ahmad Navid Kawosh riporter. Egy másik aláíró, Nazifa Ahmadi szerkesztő háromszorosan is veszélyeztetett, mert nemcsak nő és újságíró, de már kenyeret se tud adni a családjának, miután hírügynökségét pánikszerűen bezárták.
HIRDETÉSA fő célcsoport: a nők
Az Euronews több cikkben és tudósításban jelezte az afganisztáni nőkre leselkedő veszélyeket, és ezek közül több már be is következett. Például a felsőfokú koedukáció felszámolása, a női tanárok eltiltása férfiak oktatásától, a haj eltakarásának újra bevezetett kötelme, és ez a folyamat még csak az elején jár. Azért, mert a nők társadalmi pozíciója a megszállás idején inkább csak a fővárosban és egyes nagyobb tartományi székhelyeken változott és javult, de a társadalom széles alapjait jelentő törzsi viszonyok között már kevésbé, vagy egyáltalán nem.
Figyelembe kell venni, hogy a hegyi-vidéki mikrotársadalmakban nagyon rossz szemmel nézték a városi nyugatosodást, a nők szerepvállalását a közéletben, politikában és médiában, és ezért is üdvözlik sokan és sok helyütt nem csak a Talibán, de az al-Kaida visszatérését is.
A vallási és tradicionális okok mellett a tálibok fő érve a nők alávetésére a demográfiai esés, ami kétségtelen tény. 2000 előtt (még az első tálib kormányzás idején) a születések száma 7,48/nő volt, ami mostanra közel a felére esett vissza, a nagyvárosokban pedig a harmadára. A tálibok szerint a nők fokozott munkavállalása és karrierpályái csökkentik a szülési hajlandóságot, sőt a férfiak tekintélyét is rombolják, mivel immár a feleség is kenyérkereső.
Extrém veszély elé néznek azok a nők, akik az elmúlt 20 évben ismertséget, rangot szereztek maguknak, akár a tévéképernyőkön, akár a zene vagy a film világában.
HIRDETÉS„Jönnek, és megölnek minket”
Így figyelmeztet Sahraa Karimi filmrendezőnő, aki egyben az újjáépült afgán filmipar vezetője is volt. A három afgán nő mindennapjairól szóló Hava, Maryam, Ayesha című filmjével nevezést nyert a Velencei Filmfesztiválon, aminek idén a díszvendége. „Megtört szívvel és mélységes szomorúsággal indulok útnak. De erősnek kell lennem, mert számomra a filmezés nem csak szakma, hanem az élet maga. Muszáj folytatnom, és történeteket mesélnem” – üzente a Twitteren.
Karimi szerint reménykedni már csak a fiatalokban lehet, mert ők már kevésbé igénylik a politikai és vallási ideológiákat. A fő baj az, hogy az idősebbek nem hajlandók ezt elfogadni, félreállni, és alávetik magukat bármely hatalomnak. A másik nagy és távlati veszély az agyelszívás, mert a képzettebb és kritikus szemléletű fiatalok tömegesen hagyják el azt az országot, ahol a tudás szinte bűnnek számít.
A privát mentőakciók remélhetőleg folytatódnak
Az amerikai és a nemzetközi felháborodás és szolidaritás példátlanul erős. A privát akciók már eddig is sok lelket megmentettek, kormányzati segítség nélkül, a saját zsebükből állva a költségeket. Az Euronews is beszámolt a veteránokból és volt titkosszolgálati szakemberekből toborzott Ananász Expressz fedőnevű hadműveletről, amivel sikerült több mint hatszáz afgán segítőt eljuttatni a kabuli járatokig. Remélhető és elvárható, hogy ezek az akciók kapjanak kellő titkosszolgálati fedezetet azután is, hogy az amerikai erők már elhagyták az országot.
Egy másik erőfeszítést egy New York-i zsidó szervezet, a nonprofit Tzedek Association finanszíroz. Ők már a szíriai polgárháború idején is végeztek ilyen akciókat, és most az afgán női labdarúgó válogatott kimentéséről van szó. A műveletet a csapat kapitánya, Khalida Popal szervezi, aki már eljutott Dániába, és megfogadta, hogy a többieket is kihozatja.
HIRDETÉS
A káosz idején Erik Prince, a Blackwater nevű katonai beszállító charter-gépekre kínált helyeket, fejenként 6,500 dollárért, és megszervezte az utasok eljuttatását a repülőtérre. Ez a lehetőség csak a módosabbaknak nyílt meg, de most már ez is bezárult. A szárazföldi kimenekítést viszont nem adják fel.
Sikerült előbb Katarba, majd Mexikóba eljuttatni Afganisztán egyik dicsőségét, az robottechnológiai lánycsapatot is.
A Herat-i tíz főiskolás lány éveken át keltette az ország jó hírét a robottervezés és építés terén, jelezve a nők megnyíló lehetőségeit a technológiai piacon is. Somaya Faruqi, a kis csapat vezetője nem hitte el a táliboknak, hogy a nők jogai sértetlenek maradnak, és rajtuk kívül sok ezer képzett afgán nő is gyanút fogott, és még időben kimenekült.
Örökké rejtély maradhat, hogy miért ölték meg a népdalénekest
Már van, és várhatón lesz sok olyan eset, amikor valakinek a meggyilkolása valamilyen törlesztés, törzsi bosszú, vallási csőlátás vagy csak erőfitogtatás eredménye. Ilyen felfoghatatlan eset Fawad Andarabi népdalénekes megölése.
HIRDETÉSAndarabi olyan nagy tekintély volt, hogy róla nevezték el a völgyet, ahol szőnyegén muzsikálva szórakoztatta a helybélieket és sok afgánt, akik csak miatta látogattak oda. Halála valószínűleg örök rejtély marad, hiszen az őt felkereső tálibok előbb együtt teáztak vele, majd visszatértek és agyonlőtték. A Talibán azt ígéri, hogy kivizsgálja az ügyet, de ennek eredménye erősen kétséges. A kabuli új elit egyelőre saját belharcaival van elfoglalva, és a 'terepen mozgó' fegyveresek magatartását sem szavatolni, sem kontrollálni nem tudja, és félő, hogy egy adott pontig nem is akarja.