Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Törökország Cselgáncs Grand Slam: Ungvári Attila bronzérmet szerzett Antalyában A tbiliszi harmadik, Özbas Szofi karanténba került pozitív COVID-tesztje miatt. 02/04/2021
Magyarország A járvány negyedik hullámától tartanak a pedagógusok Magas az oltási hajlandóság a közoktatásban dolgozók körében, a tervek szerint április 11-ig több mint 162 ezren kapnák meg az első koronavírus elleni vakcinát. A kormány egy hétre rá, április 19-én ki is nyitná az iskolákat. 02/04/2021
Amerikai Egyesült Államok Egy rendőr meghalt, egy megsebesült a Capitoliumnál Egy kocsi próbált áttörni egy ellenőrzőponton, a sofőr kiugorva késsel hadonászott. 02/04/2021
Elefántcsontpart Eltérően fogadták Gbagbo egykori áldozatai az ICC döntését A Nemzetközi Büntetőbíróság néhány napja megerősítette Elefántcsontpart volt elnökének és a kormányfőjének 2019 januárjában elrendelt felmentését a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádja alól. 02/04/2021
Világ Még egy nagypéntek járvány idején A francia fővárosból tömegek indultak el, három nappal azelőtt, hogy az országban belföldi utazási tilalom lép életbe. A Párizsból kivezető autóutakon szinte kivétel nélkül dugók voltak. 02/04/2021
Szerbia Életmentő műtéthez járul hozzá Cristiano Ronaldo eldobott karszalagja A sztár a szerbiai VB-selejtezőn mérgében dobta el a válogatott kapitányi szalagját, az érte kapott 64 000 eurót a meccset biztosító tűzoltók egy beteg kisfiú műtétjére ajánlották fel. 02/04/2021
Svédország Mégsem oltják be az összes felnőttet a svédek július végéig A kormány visszavonta korábbi vállalását, és a vakcinagyártók lassúságát hibáztatja. Az új céldátum augusztus 15. 02/04/2021
Oroszország 3 százalékot esett az orosz GDP tavaly Az orosz gazdaság kevésbé szenvedte meg a koronavírus-járványt, mint sok más európai ország gazdasága. 02/04/2021
No Comment Szívműtét a lángoló kórházban Tűzvész közben is befejezték az operációt egy orosz egészségügyi intézményben. 02/04/2021
Kína EU: Kína zaklatja és elüldözi az újságírókat Az unió éles szavakkal reagált arra, hogy a BBC egyik tudósítója, John Sudworth a kínai hatóságok fenyegetései nyomán kénytelen volt Tajvanra költözni. 02/04/2021
Belgium Áprilisi tréfának indult, tömegoszlatás lett belőle Bulizókkal csaptak össze rendőrök egy brüsszeli parkban. 02/04/2021
Sorozatok az én Európámról Nem jó a központi olasz járványkezelés az egyetlen régió szerint, ahol sikerült megfékezni a vírust Szardínia az egyetlen régió Olaszországban, ahol alacsonyan tudják tartani a fertőzésszámot, lakosai ezért kifogásolják, hogy mégis alávetik őket a központi kormányzat által felállított rendszernek. 02/04/2021
Amerikai Egyesült Államok George Floyd már halott volt, mire kiérkeztek a mentők Újabb és újabb tanúkat hallgatnak meg a gyilkossággal vádolt volt rendőr tárgyalásán. Korábbi főnöke is a vádlott ellen vallott. 02/04/2021
Magyarország "Hullanak, mint a legyek" - a magyar romákat különösen sújtja a korona Szabályos pusztítást végez a koronavírus-járvány a 700 ezres magyarországi roma közösségben - állítja a Reuters hírügynökség személyes beszámolókon alapuló riportja. A számos halálesetet a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság is okozza. 02/04/2021
Világ Miért Közép- és Kelet-Európát sújtja leginkább a járvány harmadik hulláma? A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a későn és nem túl szigorúan meghozott intézkedések miatt áll jelenleg ilyen rosszul a halálozási statisztika Magyarországon. 02/04/2021
Business Planet Divatkollekció speciális szükségletű embereknek Együttműködésben a The European Commission Egy horvát startup kerekesszéket használóknak tervez funkcionális és divatos ruhákat: társadalmi vállalkozás azért, hogy a világ jobb hely legyen. 02/04/2021
Magyarország Péntek reggelre szétverték a ferencvárosi BLM-szobrot Szalay Péter alkotását előbb körbekordonozták, aztán fehér festékkel is leöntötték. 02/04/2021
Szponzorált tartalom Igazgyöngyök nyomában: gyöngyhalászat Dubaj partjainál Márkához kapcsolódó tartalom, támogatta a: Department of Tourism and Commerce Marketing Dubai A gyöngyhalászat egy mai napig élő kincskereső hagyomány az Egyesült Arab Emírségekben. Az Adventures Dubai stábja kipróbálta a hagyományos gyöngyhalászatot, úgy, ahogy azt az emirátusbeli ősapák is csinálták: kötelekkel és kövekkel. 02/04/2021
Cinema Filmpremierek hava a streaming-szolgáltatóknál Számos, régóta várt film jön ki áprilisban az interneten: köztük egy western, a Városi Cowboy, de skandináv krimi, thriller és egy Thunberg-dokumentumfilm is érkezik. 02/04/2021
Tajvan Tajvani vonatbaleset: folyamatosan nő az áldozatok száma A szigetállamban évtizedek óta nem történt ennyire súlyos vonatbaleset. 02/04/2021
Aktuális utazási hírek Hogyan befolyásolja majd a Covid miatti szorongás az utazási szokásokat a járvány után? Az utazáshoz visszatérés a tömeghez, az emberi érintkezéshez való visszatérést jelenti, amely jelenleg talán kényelmetlen emlékeket idézhet fel. Egyúttal ez visszatérés a tapasztalatokhoz, az élményekhez, a kalandokhoz, az új emberek és tájak megismeréséhez. 02/04/2021
Világ Boriszov pártja a legnépszerűbb Bulgáriában A jelenlegi miniszterelnök populista-konzervatív pártja szerezheti meg a legtöbb voksot vasárnap, de a győzelemhez ez kevés lehet, Bojko Boriszov koalíciós esélyeit rontja a járvány kezelése miatti elégedetlenség. 02/04/2021
Szlovákia Szlovákia: a Szputnyik vakcina megbuktatta a kormányt, mégsem oltanak Az uniós tagállamok közül csak Magyarországon használják az orosz oltóanyagot. 02/04/2021
Bulgária Politikusok lettek a tavaly még tüntető bolgár aktivistákból A megmaradt tüntetők szerint a „mérgező trió" elárulta az ügyüket, és a választás előtt lepaktált a rendszerbarát politikusokkal. 02/04/2021
Magyarország A ledöntött BLM-szobor alkotója a felállítás közben is félt A szobrász nem érti, hogy a más identitásúakat miért kell vegzálni, miközben konfrontáció nélkül megélhető a saját identitásunk. 02/04/2021
Sorozatok az én Európámról Az IMF a növekvő kamatszinttől és az adósságtól tart A Nemzetközi Valutaalap igazgatója szerint hamarosan felfelé módosítják a gazdasági kilátásokat, de figyelni kell arra, hogy ne nőjenek tovább az egyenlőtlenségek Európában. 02/04/2021
Világ Tovább szigorítanak Szlovéniában Újabb lezárásokkal reagált a növekvő fertőzésszámokra Szlovénia, miközben a szlovák parlament elfogadta a koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzet meghosszabbítását további negyven nappal. 02/04/2021
Egyesült Királyság Fellángolt a társadalmi vita a nők elleni erőszakról Egy friss adatbázis szerint az elmúlt évtizedben az Egyesült Királyságban minden harmadik nap megölt egy férfi egy nőt. 02/04/2021
Világ Megúszta a bizalmatlansági szavazást a holland kormányfő Mark Rutte nem mondott igazat a koalíciós tárgyalásokról, ezért kezdeményezett ellene bizalmatlansági szavazást Geert Wilders. 02/04/2021