rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Egy éve valós segítség nélkül az idegenvezetők

euronews_icons_loading
Hősök tere, turisták nélkül 2021. március 10-én
Hősök tere, turisták nélkül 2021. március 10-én   -   Szerzői jogok  Euronews
Betűméret Aa Aa

Egy évvel ezelőtt kezdődtek Magyarországon a koronavírus-járvány miatt bevezetett, idegenforgalmat és a vendéglátást erősen sújtó korlátozások. A kormány több-kevesebb sikerrel próbálta támogatni a bajba jutott vállalkozásokat és egyéni vállalkozókat, de ebből a segítségből valahogy mindig kimaradtak az idegenvezetők. Az ágazatnak most márciusban megítélt adóelengedés volt az első olyan kedvezmény, ami könnyített volna a helyzetükön.

— A legutóbbi közlönyben, múlt pénteken lehetett olvasni, hogy egy hónapra elengedik a KATÁ-t, mármint ebben benne volt a mi TEÁOR-számunk is, ami ezért nem igazi támogatás, mert már egy éve nem tudjuk fizetni, mert hogy nincs miből – mondta el az Euronewsnak Deák Judit, a Magyarországi Idegenvezetők Egyesületének elnöke.

Magyarországon mintegy 15 ezer bejegyzett idegenvezető van, ebből nagyjából négyezren aktívan dolgoztak a járvány miatt bevezetett korlátozásokig. A Magyarországi Idegenvezetők Egyesülete tavaly óta próbál támogatás szerezni a munkájukat vesztett idegenvezetőknek, ám a kormányzat részéről erre mindig az volt a válasz, hogy ilyen támogatás már létezik.

— Csak az ágazaton belül az idegenvezetőket mindig kihagyták. Tehát tudom, hogy kaptak támogatást, és voltak támogatások és vannak, de az idegenvezetőket nem támogatják – mondta el az Euronewsnak Deák Judit, a Magyarországi Idegenvezetők Egyesületének elnöke.

A kormány közben újabb segítséget jelentett be a vendéglátó és az idegenforgalmi szektornak: az ágazatban dolgozók március 8-ától kedvezményes hitelt igényelhetnek. De az idegenvezetők ebből is kimaradtak, ami igazi hungarikum: a Magyarországi Idegenvezetők Egyesülete elnökének elmondása szerint az Európai Unió tagállamaiban egyedül Magyarországon nem jutottak támogatáshoz az idegenvezetők.