Az Egyesült Államok hivatalosan is befejezte tagságát az Egészségügyi Világszervezetben (WHO), ezzel megszakítva egy csaknem 78 éves együttműködést a genfi székhelyű ENSZ-ügynökséggel, amelyet 1948-ban segített létrehozni és hosszú évtizedeken át a legnagyobb pénzügyi támogatója volt.
A döntés némileg tapintatlan és érzéketlen, mivel január 26. a Lepra Világnapja. Ez a nap szolgál arra, hogy felhívják a figyelmet a még mindig létező betegségre, ami pedig gyógyítható, de csak akkor, ha a segítség rendben megérkezik. A leprával sújtott embereket ma is megbélyegzik, és elveszítik az állásukat, kénytelenek elhagyni az otthonaikat. A stigma miatt az érintettek elfordulnak a családi és közösségi élettől, és ez kizárja gyermekeiket az iskolába járástól.
Noha biztosan állítható, hogy a UNICEF mellett a WHO élvezi a legszélesebb nemzetközi bizalmat és elfogadottságot, a bejelentést az amerikai Külügyminisztérium azzal indokolta a hét közepén, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete rosszul kezelte a COVID-19 járványt, nem hajtott végre szükséges reformokat és „politikai befolyás” alá került.
Washington azt is közölte, hogy megfigyelőként sem szándékozik részt venni, és nem tervez visszatérni a szervezetbe, ehelyett kétoldalú egészségügyi együttműködéseket kíván kialakítani az egyes államokkal. Az USA nem fizette be a WHO-nak járó 2024–2025-ös tagdíjait, mintegy 220-280 millió dollárt), de az amerikai kormány szerint ez nem is előfeltétele a kilépésnek.
A döntést világszerte azonnali erős kritikák érték a globális közegészségügyi koordináció és a világméretű járványügyi készültség gyengülése miatt.
A kilépés folyamata az amerikai jog szerint egy éves előzetes értesítést igényel, amelyet Trump rendelete teljesített, így a kilépés 2026. január 22-én vált esedékessé. Ugyanakkor eljárási vita tárgyát képezi, hogy az USA 260–280 millió USD összegű, a WHO-nak járó részben elmaradt tagdíjait rendeznie kell-e a kilépés jogszerűséghez. A WHO álláspontja szerint igen, a washingtoni kormány viszont ezt vitatja.
Mik az USA kifogásai?
A már említett COVID-vita mellett a másik fő ok a politikai befolyás. Washington szerint a WHO politikai nyomás alá került, és nem bizonyította teljes függetlenségét.
A függetlenségi kapcsolatos kritika középpontjában az áll, hogy a szervezet tagállami nyomásnak kitett és konszenzuskényszerben működő intézmény, amely válsághelyzetekben nem mindig képes politikailag érzékeny döntéseket meghozni.
A COVID-19 járvány kezdeti szakaszát illetően nem csak az USA, de több nyugati kormány szerint is a WHO túlzottan óvatosan és késlekedve kommunikált a kínai hatóságok által szolgáltatott információk hitelességéről, valamint a vírus emberről emberre terjedésének kockázatairól.
Kritikusok szerint mindez ez nem pusztán intézményi gyengeség volt, hanem konkrét nagyhatalmi befolyásgyakorlás következménye, mindenekelőtt Kína részéről. A gyanú lényege, hogy Peking a járvány korai szakaszában információ-visszatartással, narratív kontrollal és diplomáciai nyomásgyakorlással igyekezett minimalizálni saját felelősségét a vírus megjelenéséért és kezdeti elterjedéséért, és ebben a WHO legalábbis hallgatólagos partnernek bizonyult.
A szervezet 2020 eleji kommunikációja, amely hosszú ideig átvette a kínai hatóságok szó szerinti hivatalos álláspontját, ami nem magyarázható pusztán óvatossággal vagy adatbizonytalansággal.
Az amerikai érvelés szerint a WHO problémája nem egyetlen nagy ország „befolyása”, hanem az, hogy a szervezet nem rendelkezik valódi végrehajtói autonómiával. Költségvetésének jelentős része önkéntes, célhoz kötött befizetésekből és adományokból áll, a döntéshozatal pedig gyakran a felpuhított kompromisszumokra épül, melyekre a donor kormányoknak befolyásuk van.
Ez a modell válságidőszakban azt eredményezi, hogy a WHO inkább közvetítő szerepet játszik, mintsem hogy független, korai riasztást adó globális hatóságként működne. Washington ezt rendszerszintű hibának tekinti, és úgy látja, hogy a szervezet jelenlegi formájában nem képes garantálni a politikától mentes, kizárólag szakmai alapú döntéshozatalt.
Emellett felmerültek komoly és dokumentált korrupció-jellegű gyanúk és összeférhetetlenségi problémák, amelyeket a WHO bírálói „soft corruption”-nak neveznek, és az intézményi elfogultság, befolyásvásárlás kategóriájába sorolnak. Ezek politikailag legalább olyan súlyos vádak, mint a szakmaiak.
A következmények
Hogy az amerikai lépés mit eredményez, azt egyelőre felmérni sem lehet, mert a hatások rendkívül szerteágazók. Az első reakciók ezért még inkább általánosak, de említenek konkrétumokat.
A WHO vezetése szerint a kilépés gyengíti a globális járványügyi együttműködést, csökkenti a részvételt a kritikus adatmegosztási és reagálási rendszerekben, mint például betegségfigyelés, influenza vírus törzs kiválasztás és a járvány-koordináció.
A WHO felhívta a figyelmet, hogy a 1948-as Alapító Okirat nem tartalmaz kiválási klauzulát, míg több egészségügyi és jogi szakértő – például a Georgetown Egyetem jogászai – szerint a kilépés rövidlátó és kockázatos lépés, amely aláássa a közös járványellenőrzést.
Az USA hagyományosan a WHO egyik legnagyobb pénzügyi támogatója volt, 1,2 milliárd dolláros éves hozzájárulással, biztosítva ezzel a szervezet teljes költségvetésének mintegy 18 %-át. A kilépés súlyos költségvetési nehézségeket, vezetői és szakértői létszámcsökkenést, és programok visszafogását eredményez a nemzetközi szervezet számára, mondhatni katasztrofális súllyal.
Egyes amerikai állami és regionális szereplők – például Kalifornia – úgy döntöttek, hogy fenntartják részvételüket WHO technikai hálózataiban, jelezve, hogy a szövetségi kilépés nem zárja ki a további együttműködést. A kilépés kockázatot jelenthet arra nézve, hogy az amerikai járványügyi hatóságok kevésbé széles információhoz juthatnak, ami befolyásolhatja a vakcina- és megelőző stratégiákat.
A döntés geopolitikai hatást is kiválthat azzal, hogy más nagyhatalmak – például Kína vagy Oroszország – tovább erősíthetik befolyásukat a WHO-ban, miközben az USA formálisan nemzetközi járványügyi fórumon kívül marad.