NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő

Deutsch Tamás
Deutsch Tamás Szerzői jogok Elekes Andor
Szerzői jogok Elekes Andor
Írta: Euronews és MTI, Népszava
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ez voltaképpen formalitás, hiszen a Néppárt tavaly év végén megfosztotta őt minden politikai szerepvállalás lehetőségétől.

HIRDETÉS

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről - közölte a Népszavával az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportjának szóvivője. A magyar politikus tájékoztatta a frakció főtitkárát a döntéséről, amely voltaképpen csak formalitás, hiszen a Néppárt tavaly év végén megfosztotta őt minden politikai szerepvállalás lehetőségétől.

Deutsch mostanáig az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának egyik alelnöke volt. Erről is le kellett mondania, hogy megfeleljen a néppárti csoport által szabott feltételeknek. A Népszava értesülései szerint a Fidesz EP-delegációja fog javaslatot tenni a tisztség betöltőjére, akiről a testületnek kell majd később döntenie.

Tavaly év végén 39 néppárti képviselő indítványozta Deutsch kizárását a frakcióból, mert elfogadhatatlannak tartotta, hogy a Gestapo szlogenjéhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését a jogállam tiszteletben tartásáról. Az Európai Néppárt képviselőcsoportja végül elítélte Deutsch kijelentéseit, de nem zárta ki a képviselőcsoportból. 

Az EPP uniós parlamenti képviselőcsoportja úgy véli, hogy a Fidesz képviselőinek az Európai Unió és értékei elleni gyakori támadásai nem felelnek meg az EPP alapvető elveinek, nevezetesen az európai integrációnak, a jogállamiságnak, a független igazságszolgáltatásnak, a politikai beavatkozástól mentes médiának, a civil társadalom támogatása fontosságának, valamint az emberi jogok és valamennyi kisebbség védelmének" - fogalmaztak tavaly év végén a képviselők.

A frakció úgy döntött, hogy további döntésig azonnali hatállyal visszavonja Deutsch Tamás azon jogát, hogy a képviselőcsoport nevében felszólaljon az EP plenáris ülésein. Nem képviselheti az EPP-t jelentések árnyékelőadójaként, illetve nem közvetítheti a csoport egyéb hivatalos álláspontját sem. Arra szólították fel a frakció fideszes európai parlamenti képviselőit, gondolkodjanak el azon, hogy politikai meggyőződésük továbbra is összeegyeztethető-e az EPP képviselőcsoportjának értékeivel. Járjanak el következetesen az EPP értékei mentén, vagy vonják le a szükséges következtetéseket. Végezetül arra szólították fel az Európai Néppártot, hogy azonnal hozzon végleges döntést a Fidesz tagságáról, amint azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Homofób mondatai miatt zártak ki egy litván EP-képviselőt

EP-választások: a Néppárt ezúttal is esélyes a győzelemre

Márki-Zay Péter Brüsszelben tárgyal: új lehetőség az uniós források közvetlen eléréséhez