„Meggyőződésem, hogy hibáztunk. Nagyon sokan haltak meg, és ez rettenetes” – mondta XVI. Károly Gusztáv, svéd király. A Magyarországnál valamivel népesebb Svédországban 7800 áldozata volt eddig a járványnak, Magyarországon 7500.
A nemzeti koronavírus-stratégia kudarcot vallott. A 2020-as esztendő „borzalmas” volt – így összegezte a svéd király a járvány kezelését.
XVI. Károly Gusztáv televíziós beszédében foglalta össze az idei év tapasztalatait.
Svédországot korábban is bírálták a járvány szabványokat nem követő kezeléséért, mert a szigorú korlátozások helyett útmutatókba foglalták a megelőzés lehetőségeit.
A Magyarországnál némileg népesebb, valamivel több mint 10 millió lakosú országban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladja a 350 ezret, miközben az áldozatok száma több mint 7800 (összehasonlításul: a magyar covid-fertőzöttek száma a járvány kezdete óta 291 539, és a szövődményekben pedig 7538-an haltak meg december 17-vel bezárólag).
„_A svéd nemzet nagyon megszenvedett ebben a nehéz időszakban. Együttérzünk azokkal, akiknek alkalmuk sem volt elbúcsúzni eltávozott családtagjaiktól. Súlyos és traumatikus élmény, hogy még egy meleg búcsúra sem futotta_” – érzékenyült el a svéd király televíziós beszédében.
„_Egyre világosabb, hogy mind fenyegetőbb a vírus, és ez nem az a helyzet, amit az ember kíván_” – mondta a 74 éves uralkodó arra a kérdésre válaszolva, aggódik-e, hogy esetleg maga is megfertőződik.
A WHO kockázati területnek minősítette Svédországot
Az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus járvány sújtotta kockázati területnek minősítette Svédországot a nyáron. Összesen tizenegy országot soroltak ebbe a kategóriába, köztük Ukrajnát, Észak-Macedóniát és Albániát is. A WHO szerint ezekben az országokban az egészségügyi ellátás a végletekig ki van használva.
Svédország vezető epidemiológusa, Anders Tegnell azonban nem értett egyet a világszervezet minősítésével.
„_Sajnos teljesen félreértelmezték az adatokat. Valóban növekednek az esetszámok Svédországban, de ez azért van, mert sokkal több tesztelést is végzünk, mint előtte, a teszteléseket kiterjesztettük több népességcsoportra. Arra jutottunk, hogy kevesebb ember szorul kórházi kezelésre. És ez vonatkozik az intenzív osztályokra is_” – mondta akkor Tegnell.
A nyár elején Európa országai sorra nyitották ki kapuikat egymás előtt, kivéve Svédországot. A skandináv államban továbbra is magas a koronavírussal fertőzöttek száma, ezért hét európai ország beutazási tilalmat, míg öt másik kötelező karantént vezetett be a svéd állampolgárokkal szemben.
A már idézett járványügyi szakértő novemberben azt mondta, hogy a járvány kezelésének stratégiája a jogi szabályozás és az önkéntesség kombinációján alapul.
„_Meggyőződésünk, hogy ez a legjobb módszer_” – nyilatkozta Anders Tegnell.