A koronavírus-járvány óriási terhelést jelent az egészségügyben dolgozók számára mind a túlórák megnövekedett száma, mind a mentális igénybevétel miatt. Az egészségügy szinte minden európai országban alulfinanszírozott, a kórházak maximális kihasználtságon üzemelnek, az orvosok és nővérek fáradtak.
HIRDETÉSA koronavírus-járvány óriási terhelést jelent az egészségügyben dolgozók számára mind a túlórák megnövekedett száma, mind a mentális igénybevétel miatt. Az egészségügy szinte minden európai országban alulfinanszírozott, a kórházak maximális kihasználtságon üzemelnek, az orvosok és nővérek traumatizálódnak a szenvedések láttán. Astrid van Male kollégái mellett tanácsadóként dolgozik.
"Amikor 23-24 éves nővérkéket látok az öltözőben a műszak végén, akik arról beszélgetnek, hogy négy betegük halt meg éjszaka, és hogy miként kellett végignézniük a haldoklásukat, nos, az nem természetes. Ők nem az intenzív osztályon dolgoznak, mégis mindent látnak. Ennyi tragédiát látni ilyen fiatal korban nem emberi dolog. A legrosszabb az, hogy nem tudják az orvosok, hogyan gyógyítsák meg a betegeket" - mondja Astrid van Male belga nővér és tanácsadó.
Nolwenn Le Bronzec évekig dolgozott nővérként egy belga kórházban, de a stressz miatt elhagyta hivatását. Most egy pékségben dolgozik.
"A betegellátásban végzett munka túlságosan megterhelte a lelkem. Karanténosztályon dolgoztam, beöltözve, maszkban. Néha nem volt rendes felszerelésünk, a saját egészségünket kockáztattuk, szörnyű helyzetek voltak. A betegeinket nem látogathatták a rokonaik, egyedül voltak, sokuk egyedül halt meg" - magyarázza Nolwenn Le Bonzec volt belga nővér.
Nolwenn tehát azért lett öt év után pályaelhagyó, hogy megmentse saját mentális egészségét. Több hónapja dolgozik pékként, és bár tiszteli volt kollégáit, úgy érzi, saját sorsát illetően így kellett döntenie.