Nők is vannak az afganisztáni béketárgyalók között

Nők is vannak az afganisztáni béketárgyalók között
Szerzői jogok  AFP
Írta: euronews

Az államfő közben bejelentette: létrehozták a nemzeti megbékélés tanácsát . A 46 fős testület a tárgyalócsoporttól függetlenül működik majd.

Nemzeti megbékélés tanácsának felállítását jelentette be Afganisztán elnöke. A 46 fős testületnek döntő szava lesz abban, hogy a kabuli kormány aláírjon-e majd békemegállapodást a tálibokkal.

A tanács külön működik a 21 fős tárgyalócsoporttól, amelyet az államfő márciusban jelölt ki a tálib lázadókkal folytatandó egyeztetések lebonyolítására. A csoportban nők is vannak.

Ahogy egyikük fogalmazott, a táliboknak meg kell érteniük, hogy ez az Afganisztán már teljesen más mint korábban volt, és meg kell tanulniuk ezzel együtt élni.

"Ebben az országban minden nő fél. Nemcsak azért, mert alig vannak, vagy inkább nincsenek jogaik, hanem azért is, mert akármilyen változás jön ebben az országban, eddig még mindig ők itták meg a levét. Ha háború dúl, a nőknek és a gyerekeknek esik elsők közt bántódásuk" - mondta a tárgyalócsoport egyik női tagja, Fatima Gailani.

A tálibokkal tervezett tárgyalások megindításának egyik fő akadálya, hogy az afgán hatóságok augusztus közepén felfüggesztették az utolsó 320 tálib fogoly szabadon bocsátását addig, amíg a szélsőségesek nem engednek el még több elfogott katonát. A kabuli kormány azóta sem változtatott ezen az álláspontján.

Az amerikai-tálib megállapodásban előírták, hogy a kabuli kormánynak mintegy ötezer tálib foglyot, a táliboknak pedig az afgán biztonsági erők ezer tagját kell szabadon engedni ahhoz, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások. A dohai egyezményben a külföldi csapatok Afganisztánból történő kivonását irányozták elő biztonsági garanciákért cserébe. Az aláírás óta a tálibok tartották magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy nem intéznek támadásokat amerikai és NATO-katonák ellen, de az afgán biztonsági erők tagjai elleni merényletek azóta sem ritkultak.

kapcsolódó cikkek