Kedden egész Afganisztán területén leálltak az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatások. A leállás pontos okai még nem tisztázottak, de tálibok a neten található "erkölcstelen tartalmakra" hivatkoztak. Az intézkedés következményei főként az amúgy is elnyomott afgán nők számára katasztrofálisak.
A tálib kormány szóvivője megerősítette, hogy a hálózatot szándékosan kapcsolták le. Az AFP hírügynökségnek egy tálib tisztviselő kijelentette, hogy a kikapcsolás a mobilhálózatra is hatással lesz.
Összesen nyolc-kilencezer távközlési torony lesz lekapcsolva, a szünet "további értesítésig" tart, mondta, hozzátéve: "Nincs más lehetőség vagy más rendszer a kommunikációra. A bankszektor, a vámhatóság, az egész országban mindent érint a döntés." Az elmúlt hetekben többször is megszakították az optikai kábeleket néhány tartományban, erkölcsi aggályokra hivatkozva - írja a Spiegel.
A NetBlocks civil szervezet, amely szisztematikusan nyilvántartja az internetes cenzúrát és az üzemszüneteket, arról számolt be, hogy már hétfő délután óta egyre több szolgáltatás vált elérhetetlenné, a szervezet végül csak az afgán infrastruktúra 1%-át tudta elérni.
Az utolsó fázisban a telefonos szolgáltatások is leálltak, mivel ugyanazt az infrastruktúrát használják, mint az internet, magyarázta a NetBlocks egy e-mailben a Reuters hírügynökségnek. A Cloudflare Radar, egy globális internetes forgalomfigyelő szolgáltatás is rögzítette a hatalmas kieséseket.
A Tolo News magáncsatorna, amely nézőit szolgáltatásainak szüneteltetéséről tájékoztatta, arról számolt be, hogy a hatóságok egyhetes határidőt szabtak a 3G és 4G mobilinternet-szolgáltatások leállítására, csak a régebbi 2G-szabvány maradhat aktív - írja a német lap. Ezzel ugyan a telefonkapcsolatok továbbra is lehetségesek, de az alacsony adatátviteli sebesség miatt sok internetes szolgáltatás, például a streaming vagy a videotelefonálás használhatatlanná válik, és a weboldalak és e-mailek megnyitása is türelmet igényel.
Az intézkedés elsősorban az amúgy is folyamatosan elnyomott afgán nőket érinti katasztrofálisan. Az otthonuk elhagyásától is eltiltott nők az internetet használták arra, hogy otthonról pénzt keressenek.
"A tálibok minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak az emberek elnyomására" – mondta Sanam Kabiri nőjogi aktivista egy újságíróknak címzett videóüzenetben. "Mit akarnak még ezek a tudatlan, egy másik századból származó férfiak az elnyomott népünktől?" – panaszolja a külföldön élő aktivista.
"Korábban szülésznői tanulmányokat folytattam, de sajnos ezt a programot betiltották a nők számára... az egyetlen reményünk az internet és az online tanulás volt" – mondta a BBC-nek Shakiba, aki az északi Tahkar tartományban él. "Tanulni akarunk. Oktatást akarunk. A jövőben segíteni akarunk az embereknek. Amikor meghallottam, hogy lekapcsolták az internetet, a világ elsötétült számomra."