Szakmai hozzá nem értéssel vádolják a libanoni kormányt a bejrútiak amiatt, ahogy a robbanás utáni helyzetet kezelték. Állami támogatás híján az emberek közötti szolidaritás nyújt némi vigaszt a sérült libanoni társadalom számára.
Az elmúlt hét minden egyes napján izgatottan várták a híreket eltűnt édesapjukról a Hasrouti család tagjai. Hassan Hasrouti a robbanáskor a bejrúti gabonasiló műveleti termében tartózkodott a kikötőben. Már 38 éve ott dolgozott.
"Az apám csak a munkáját végezte, nem sétálni vagy horgászni volt, hanem dolgozott. Több mint 45 órába telt, mire elindították a mentési műveleteket" - állítja a fia, Elie Hasrouti.
A család szakmai hozzá nem értéssel vádolja a libanoni kormányt a helyzet kezelése miatt.
"A gabonasilók nagyon erősek. A polgárháború alatt azért volt kenyér, mert átvészelték a bombázásokat is. Mindenkit arra kértünk, hogy küldjenek oda mentőcsapatokat és felszereléseket. Mi magunk is felajánlottuk, hogy segítünk. Az apám kollégái végül vállalták, hogy bemennek és puszta kézzel kutatnak a törmelék alatt a túlélők után" - mondja Elie Hasrouti.
A komor hangulatba szerencsére öröm is vegyült, vasárnap Hassan lánya egészséges fiúgyermeknek adott életet. Ő a negyedik unoka a családban. Csakhogy az unokatestvéreivel ellentétben ő már soha nem fog találkozni a nagyapjával.
"Nagyon örült volna. Azt szokta mondogatni, mennyire boldog lesz, amikor majd az unokái abban a házban fognak játszani, amit nekünk épített a hegyen. Elképzelte, ahogy a gyerekek megtöltik a házat és a kertet" - idézi fel édesapja szavait a fia.
A rokonok és a barátok folyamatosan látogatják a családot, erkölcsi és érzelmi támogatást nyújtva számukra. Nemcsak itt, Bejrút összes utcá jában és házában ugyanez a helyzet. Az összes segély- és mentőmunka gerincét a civil lakosság adja. Ők teszik a legtöbbet a városért és egymásért.
Az Euronews tudósítója, Carol Malouf azt mondja, hogy kormányzati támogatás híján az emberek közötti szolidaritás nyújt némi vigaszt a sérült libanoni társadalom számára.