Beindították az arab világ első atomerőművét Abu-Dzabi mellett

Az atomerőmű építés közben
Az atomerőmű építés közben   -  Szerzői jogok  Arun Girija/AP
Írta: Gábor Ács  & Euronews/MTI/AP

Üzembe helyezték az Egyesült Arab Emírségek első atomreaktorát, amit további három blokk követ, hogy fedezni tudják az ország áramigényének negyedét.

Sikerrel üzembe helyezték szombaton az Egyesült Arab Emírségek első atomerőmű-reaktorát, ezzel az ország az első olyan arab állam, amely gazdasági célú nukleáris energiát állít elő.

Az Abu-Dzabi nyugati részén épített Baraka atomerőműben a tervek szerint összesen négy reaktorblokkot alakítanak ki.

Az állam energiaszükségletének negyedét fedezik a jövőben biztonságos és megbízható módon, káros anyagok kibocsátása nélkül a reaktorok.
Mohamed bin Rasid, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke

Az ország atomenergetikai vállalata szerint a Baraka erőmű első blokkját néhány hét múlva már össze tudják kötni az ország elektronikai hálózatával, és megkezdődhet onnan a lakóházak és üzemek áramellátása.

Arun Girija/AP
Négy reaktort építenek az Abu-Dzabi melletti atomerőműbeArun Girija/AP

Ha eléri teljes kapacitását a Kepco dél-koreai vállalat által épített erőmű, 5,6 gigawatt áramot lesz képes termelni évente, amivel évi több mint 21 millió tonna szén-dioxid kibocsátását tudják elkerülni.

Az Egyesült Arab Emírségek 2009-ben indította el gazdasági célú atomenergia-programját. Az ország jelenleg nagyrészt földgáz-alapú, illetve a napenergiát hasznosító erőművekkel biztosítja az áramellátást.

Napenergiában gazdag arabok

Abdeljalil Bounhar/AP
Naperőmű MarokkóbanAbdeljalil Bounhar/AP

Az arab országok energetikai fejlesztései közül érdemes megemlíteni, hogy Marokkóban már elkészült a világ legnagyobb naperőműve, ami 1,1 millió ember áramszükségletét fogja fedezni.

A kezdeményezés példaértékű, mert az arab világ száraz éghajlati területen fekszik, a derült napok magas száma miatt egyenletes energiaellátást biztosíthatnak a napelemek egész évben.

A fejlesztések azonban a nukleáris energia hasznosítását is célozzák, így például 2017-ben Egyiptom Oroszországgal írt alá megállapodást arról, hogy megépítsék az észak-afrikai ország első atomerőművét.

kapcsolódó cikkek