Eddig csaknem 26 milliós „borravalót” kapott a fajgyűlölő vendéget kidobó pincérnő

Gennica Cochran, a bátor pincérnő
Gennica Cochran, a bátor pincérnő Szerzői jogok Forrás: GoFundMe
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Születésnapot ünneplő, ázsiai származású családot sértegetett egy rasszista vendég, a nyomban közbelépő pincérnő azonban kitessékelte az étteremből. Eddig 83 ezer dolláros adomány gyűlt össze számára.

„_Trump majd elintéz benneteket!_” – üvöltötte magából kikelve egy kaliforniai étteremben egy férfi egy ázsiai származású társaságra. Az „_elintéz_” helyett egy jóval nyersebb, a nemi aktusra vonatkozó igét használt. A vendégeket kiszolgáló pincérnő felkapta a fejét a helyhez a legkevésbé sem méltó viselkedésre, és habozás nélkül kitessékelte a magányos vendéget.

HIRDETÉS

Az erről készült videót azóta 6,4 millió ember látta:

Röviddel később kiderült a határozott felszolgáló és a rasszista vendég neve egyaránt. A Carmel Valley-ben található Lucia étterem pincérnője Gennica Cochran, másodállásban jógaoktató. A szitkozódó vendég pedig egy szilícium-völgyi, felhőszolgáltatást nyújtó cég 37 éves vezérigazgatója, Michael Lofthouse – aki átkait egy születésnapot ünneplő családra zúdította.

Gennica Cochrant a „_mindennapok_” hőseként ünneplik. Jeremy Stephens, egy, a Gennicát személyesen egyáltalán nem ismerő férfi nyomban adománygyűjtést hirdetett a nő javára a GoFundMe oldalán. A botrány óta eltelt 6 napban csaknem 83 ezer dollár, átszámítva 26 millió forint gyűlt össze Gennica részére.

Stephens azt írta: _Gennica „szenvedélyes dühvel szállt szembe a férfival – és ezzel a válság közepette állását kockáztatta –, hogy leszámoljon az országunkban elburjánzó fajgyűlölettel_”.

Gennica Cochran utóbb azt nyilatkozta, hogy a pénz egy részét megkísérli elosztani kolléganői között.

„_Csak azt tettem, amit más is megtett volna, vagy meg kellett volna tennie ilyen helyzetben_” – tette hozzá a pincérnő.

Az étterem épp csak hogy újra megnyílt a járvány után. Ide tért be a család, hogy megünnepelje a nagynéni, Mari Orosa születésnapját.

Forrás: Instagram
A Chan-család, jobbra hátul a születésnapját ünneplő Mari OrosaForrás: Instagram

„_Ezek Amerika nagyra becsült vendégei?_” – vetette nekik oda a másik asztaltól egy középkorú férfi.

Ezután Lofthouse rájuk szállt, középső ujját is bemutatta, a pincérnő azonban nyomban közbelépett.

„_Így nem beszélhet vendégeinkkel. Kérem, hogy azonnal távozzon!_” – förmedt rá a tehetős és fennhéjazó vendégre.

Michael Lofthouse egyébként maga is bevándorló. Nagy-Britanniában született, és 10 éve telepedett le az Egyesült Államokban.

Utóbb a DailyMail.com-nak írt üzenetében bocsánatot kért.

„_A viselkedésem megdöbbentő volt. Egyértelműen elvesztettem a fejemet, majd sértő és megosztó megjegyzéseket tettem. Ezért elnézést kérek a Chan családtól._”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lehet perelni Trumpot a Capitolium ostroma előtt elmondott beszédéért - döntött a bíróság

Bekerül Ohio alkotmányába az abortuszhoz való jog, legalizálják a marihuánát

Trump jelentősen vezet Biden előtt az ingadozó államokban