Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.
rendkívüli hír

Theresa May, a brexit kormányfője

Theresa May, a brexit kormányfője
Szerzői jogok
REUTERS/Hannah Mckay
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Alig több mint 3 év után távozott a brit miniszterelnöki posztról Theresa May, aki ugyan nagy ambíciókkal foglalta el a hivatalt 2016. július 23-án, de alighanem egyetlen dologról emlékeznek majd rá és ez nem más, mint a brexit.

Theresa May a Downing Street 10. alatt töltött éveit ugyanis alapjaiban határozta meg a britek távozása az Európai Unióból, így hiába ígérte székfoglalójában az elesettek felemelését, a társadalmi igazságtalanság visszaszorítását, a kollektív emlékezet alighanem kizárólag a brexit miatt emlékszik majd rá.

No és arról a kitartásról, amivel a hullámokban érkező, néha már-már a megaláztatás határát súroló visszautasításokat, alsóházi szavazásokat próbálta meg túlélni, hogy ígéretét beváltva, kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

Mielőtt azonban megnéznénk, mi vezetett miniszterelnöki bukásához, vessünk egy közelebbi pillantást a BBC összeállítása alapján Theresa May politikai pályafutására!

Kicsoda Theresa May?

Az 1956. október elsején született volt brit miniszterelnök édesapja anglikán lelkész volt, aki Theresa May szavai szerint arra tanította, hogy kezeljen mindenkit egyenlően és fogadja el az embereket olyannak, amilyenek.

Az akkor még Theresa Brasier állami iskolába járt és szívesen vett részt a vidéki életben, szombatonként a helyi pékségben keresve némi zsebpénzt.

Barátai egy magas, a divatot követő lányként emlékeznek rá, aki már egészen fiatalon hangoztatta, hogy az ország első női miniszterelnöke akar lenni. (Ez ugyan nem lett, hiszen megelőzte őt Margaret Thatcher, de másodikként sikerült befutnia.)

Leendő férjével, Philip May-jel harmadéves oxfordi egyetemistaként találkozott 1976-ban. A nála két évvel fiatalabb férfit a konzervatív szövetség diszkójában mutatta be neki a leendő pakisztáni miniszterelnök, Benazir Bhutto. Mindketten azt mondják, szerelem volt az első látásra, amiből 1980-ban lett házasság.

Noha komolyabb dorbézolásokról nem volt szó, barátai szerint Theresa May messze nem volt olyan távolságtartó figura, amilyennek későbbi politikai karrierje során tűnt – jó humorérzéke volt és komolya társadalmi életet élt.

A politikai karrier kezdete

Diploma után először a londoni Cityben kezdett dolgozni, a politikai karrier felé 1992-ben tett nagy lépést, amikor North West Durhamben lett konzervatív képviselőjelölt.

Stabil munkáspárti választókörzetről lévén szó, a bukás garantált volt. Két évvel később egy időközi választáson (már a kelet-londoni Barkingban) még nagyobbat bukott, ami nem volt csoda az akkor népszerűtlensége csúcsát ostromló Konzervatív Párt jelötjeként.

Némileg meglepő módon szerencséje éppen akkor fordult meg, amikor pártjáé a mélybe hullott. Az 1997-es választáson Tony Blair Munkáspártja hatalmas győzelmet aratott, ám Maidenheadben Theresa May hozta a körzetét és bejutott a parlamentbe. (Azóta is minden egyes alkalommal nyerni tudott itt.)

A konzervatív megújulás egyik támogatójaként 1999-ben bekerült William Hague árnyékkormányába, majd Iain Duncan Smith vezetése idején ő lett a párt első női elnöke (a brit belpolitikában ez inkább adminisztratív funkció) 2002-ben.

Iain Duncan Smith rövid, de annál kaotikusabb vezetése után is sikerült a párt élvonalában maradnia, még David Cameron idején is, noha nem volt tagja a közvetlen pártvezetésnek.

Ugyan volt az alsóház árnyékelnöke és 2009 után munka- és nyugdíjügyi árnyékminiszter, mégis némi meglepetést keltett, amikor a 2010-es választási győzelem után a 70 év utáni első koalíciós kormányban belügyminiszterré nevezték ki.

A kormány tagjaként

Noha a tárca sok politikus számára jelentette már karrierje végállomását (nem is szokták általában sokáig húzni a poszton), neki sikerült a majdnem lehetetlen: hat éven át töltötte be a posztot (és akkor is csak azért hagyta ott, mert kormányfő lett).

Ebben az időben alakult ki róla a kőkemény, elképzelései mellett a végsőkig kiálló politikus képe. Olyannyira, hogy még saját koalíciós partnere, a liberális Nick Clegg is azt mondta róla egy keményebb megbeszélés után, hogy kezdi kedvelni, mert nem híve a csacsogásnak. „Elég nehéz megbeszéléseket folytattam vele. Cameron egyszer azt mondta nekem, hogy vele is éppen ilyen” - mesélte a liberális demokraták akkori vezetője.

Belügyminiszterként az egyik leginkább emlékezetes fellépése az volt, amikor mindent megtett az illegális bevándorlók életének megnehezítése érdekében (szinte lehetetlenné téve a közegészségügyhöz való hozzáférésüket és megnehezítve a lakhatásukat), emellett azt is megígérte, hogy évi 100 ezer alá szorítja a nettó bevándorlók számát. Utóbbi ígéretét nem sikerült teljesítenie.

Theresa May, a miniszterelnök

David Cameron lemondása után, szinte napra pontosan 3 évvel távozása előtt, 2016 júliusában lett a konzervatív párt vezetője, majd napokkal később miniszterelnök. Noha elődjéhez hasonlóan ő is a kilépés ellen volt, nem állt bele annyira a kampányba, hogy ez elidegenítette volna tőle pártja euroszkeptikus tagjait.

Amikor 2016. július 13-án miniszterelnök lett, 59 évesen az elmúlt 40 év legidősebb hivatalba lépő kormányfője volt és Edward Heath (1970-1974) óta az első gyermektelen.

Magánéletéről nem sokat beszélt, még 2013-ban árulta el, hogy 1-es típusú diabétesze van, ami miatt élete végéig napi két inzulininjekciót kell kapnia.

Nagy lendülettel állt munkába, az egyik célja az ország leszakadó részeinek felemelése volt, de ebből nem sok valósult meg.

Mindenkit sikerült viszont sokkolnia, amikor 2017 áprilisában bejelentette az előrehozott választásokat – annál is inkább, mert előtte többször tagadta ennek lehetőségét.

A közvélemény-kutatásokban tapasztalt 20 pontos előny a Munkáspárt előtt azonban felbátorította Theresa May-t, akinek alighanem ez lett a veszte. Egy meglehetősen gyenge kampány során nem sikerült jól megmutatnia emberi oldalát a választóknak, nem állt ki parlamenti vitára a Munkáspártot vezető Jeremy Corbynnal sem.

Ennek ellenére is sokként hatott, hogy nem hogy növelni nem sikerült a parlamenti többséget, de egyenesen kisebbségi kormányzásra kényszerült Theresa May, ami rendkívül beszűkítette a játékterét.

Ez még akkor is igaz, ha a Konzervatív Párt Margaret Thatcher 1983-mas választási győzelme óta nem kapta meg a szavazatok olyan magas arányát, mint 2017-ben. Csakhogy a Munkáspárt rengeteg szavazatot vitt el a kisebb pártoktól, így alakult ki ez a furcsa helyzet.

Így aztán Theresa May kénytelen volt külső támogatót keresni, amit az észak-ír Demokratikus Unionista Pártban és annak 10 képviselőjében talált meg, akik megígérték, támogatják a kulcsfontosságú alsóházi szavazásokon.

Ettől a pillanattól kezdve nagyon nehéz helyzetben volt Theresa May, akinek nem csak saját pártja euroszkeptikus képviselőit kellett volna meggyőznie az Európai Unióval kötött megállapodás elfogadásáról, de más képviselőkre is szüksége lett volna.

Ez nem jött össze, olyannyira, hogy néha megalázó vereségeket is kénytelen volt végigélni, míg nem maradt más lehetősége, mint a lemondás.

Érdekességek

Noha Theresa May az évek során a nagy túlélő képét alakította ki magáról, mégis a legrövidebb ideig hatalmon lévő brit kormányfők között találjuk, olyannyira, hogy 1900 óta csak öten voltak nála rövidebb ideig a Downing Street 10. lakói.

A negatív csúcstartó Andrew Bonar Law (1922-23-ban 209 napig), de még Gordon Brown is 2 évig és 319 napig volt miniszterelnök 2007-től.

A zűrzavaros időket jól jelzi, hogy több kulcsminiszter távozott Theresa May 3 éve alatt, mint Tony Blair vagy Margaret Thatcher esetében 10 év alatt. Theresa May kormányaiból szűk három év alatt 36 politikus mondott le, ez a szám Tony Blair esetében 29, Margaret Thatchernél 25 volt.

Két olyan alkalom is előfordult, hogy két kabinetminiszter távozott 24 órán belül: 2018. július 8-9-én David Davis Brexit-ügyi és Boris Johnson külügyminiszter, illetve ugyanazon év november 15-én Dominic Raab Brexit-ügyi és Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter.

Meglepő módon egyébként nem a brexit uralta a parlamenti vitákat, olyannyira, hogy az Institute for Government felmérése szerint a kilépés csak a parlamenti viták 17 százalékában volt téma.