rendkívüli hír

Megválasztották David-Maria Sassolit az EP új elnökének

Megválasztották David-Maria Sassolit az EP új elnökének
Szerzői jogok
REUTERS/Vincent Kessler
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Az Európai Parlament a második körben megszavazta, hogy David-Maria Sassoli, olasz szociáldemokrata képviselő legyen az elnöke.

A strasbourgi plenáris ülésen a második fordulóban érvényesen leadott 667 szavazatból Sassoli 345-öt kapott. Megválasztásához abszolút többségre, vagyis legalább 334 voksra volt szükség.

A keddi alakuló ülés után volt az új Európai Parlament első dolga az új elnök megválasztása. Négyen indultak a tisztségért.

Kik voltak a jelöltek?

Ska KELLER (Zöldek/EFA, Németország)

Sira REGO (GUE/NGL, Spanyolország)

David-Maria SASSOLI (S&D, Olaszország)

Jan ZAHRADIL (ECR, Csehország).

Az eljárást a leköszönő elnök, Antonio Tajani vezette, a keddi ülésnyitáson sorshúzással kiválasztott nyolc szavazatszámláló segítségével.

A megbízatás két és fél évre szól. Sassoli után várhatóan néppárti képviselő tölti majd be az elnöki tisztséget, a kiszivárgott információk szerint erről állapodtak meg előző nap a tagállami vezetők az elfogadott tisztújítási csomag keretében. Elképzelhető, hogy a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber lesz az, akit végül nem jelöltek semmilyen vezető pozícióra, viszont újra megválasztották frakcióvezetőnek.

Másodikra sikerült a választás

Az első forduló sikertelen volt, a 735 leadott szavazatból 73 üres vagy érvénytelen volt. Az abszolút többséghez az érvénytelen voksok miatt 332 szavazat kellett volna - ehhez a legközelebb a szocialista Sassoli állt, akinek 325 szavazata volt. Az előzetes becslések szerint ő volt a legesélyesebb jelölt.

Ki David Sassoli?

1956. május 30-án született Firenzében, Olaszországban. 2009 óta a Partito Democratico párt listájáról bejutó európai parlamenti képviselő, akit 2019 májusában a harmadik képviselői ciklusára Közép-Olaszországban választottak újra. Sassoli 2022 januárjáig tölti be a Parlament elnöki tisztét.

Határozottabb megoldást az európaiak problémáira!

Megválasztását követően Sassoli elnök a strasbourgi ülésteremben rövid beszédben mondott köszönetet a kilencedik törvényhozási ciklus képviselőinek bizalmukért. „Az utóbbi időben túl sokan a megosztásra törekszenek és szítanak szomorú történelmi emlékeket ébresztő konfliktusokat. Az európaiak viszont megmutatták, hogy még mindig hisznek ebben a kivételes, európai útban, az egyetlenben, amely az előttünk álló globális kihívásokra adandó válaszig elvezet.

„Muszáj, hogy legyen elég erőnk az integrációs folyamat újraindításához és az Unió átformálásához, hogy határozottabb megoldást adhassunk az európaiak problémáira, valós választ a kérdéseikre, az egyre kézzelfoghatóbb veszteség-érzésükre."

Sassoli a következő időszakban az Európai Parlament előtt álló legfontosabb feladatokról is beszélt. „Hatalmas változások korát éljük: a fiatalok munkanélkülisége, a migráció, az éghajlatváltozás, a digitális forradalom, az átalakuló erőviszonyok a világban csak pár ezek közül, és mindegyikhez új ötletekre és bátorságra van szükség."

Az új Európai Parlament számokban

A most alakult új EP-ben a képviselők 28 tagállam 190 politikai pártját képviselik.

• A képviselők 61 százaléka új.

• A képviselők 60 százaléka férfi, 40 százaléka nő.

A legfiatalabb képviselő Kira Marie Peter-Hansen Dániából (21), a legidősebb az olasz Silvio Berlusconi (82).

Az új Parlamentben hét képviselőcsoport van, eggyel kevesebb, mint az előző Házban. A képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők azonban bármikor dönthetnek úgy, hogy belépnek egy képviselőcsoportba. 2009 óta a Parlament Eljárási szabályzata szerint képviselőcsoport alakításához legalább hét tagállamból minimum 25 képviselő szükséges.

Két megújult képviselőcsoport van a liberális ALDE új neve az Renew Europe (Újítsuk meg Európát). A szélsőjobboldali frakció pedig az Identitás és Demokrácia nevet vette fel.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.