USA: egyetemi vesztegetés okoz felháborodást

USA: egyetemi vesztegetés okoz felháborodást
Szerzői jogok  REUTERS
Írta: Euronews

Megannyi amerikai diák háborodott fel miután kiderült, hogy néhány társuk vesztegetés árán jutott be elit egyetemekre, ahol pénz ellenében még vizsgázniuk sem kellett.

Megannyi amerikai diák háborodott fel miután kiderült, hogy néhány társuk vesztegetés árán jutott be elit egyetemekre, ahol pénz ellenében még vizsgázniuk sem kellett.

Nagyon dühítő! Egész múlt szombaton keményen készültem a felvételire. A teljes napom a felkészüléssel telt el, gyakorlati teszteket töltöttem ki, és nagyon keményen dolgoztam. Dühítő, ha kiderül, hogy bárki – hasonló erőfeszítés nélkül – elfoglalhatja a helyemet – mondta Rory Haltmaier, aki a Yale-re készül.

Több mint egy évig tartó nyomozás után a minap derült ki, hogy egy William Singer által üzemeltetett hálózatnál pár tízezer dolláros belépő áron tehetős családok felvételiket, vizsgákat vásárolhattak. Singer a becslések szerint 25 millió dollárt zsebelt be.

Vesztegetés miatt több mint 50 szülő ellen emeltek vádat.

A legismertebb két színésznő: Felicity Huffman és Lori Laughlin. Laughlin férjével együtt fél millió dollárt fizetett, hogy lányaik egy evezősklub révén jussanak be az egyetemre, holott életükben csónakban sem ültek.

A botrány kirobbanása után a celebet alkalmazó stúdió felmondott a színésznőnek.

kapcsolódó cikkek