NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Lejárt az ideje annak ,hogy csak beszéljünk"

"Lejárt az ideje annak ,hogy csak beszéljünk"
Szerzői jogok Lehtikuva/Jussi Nukari via REUTERS
Szerzői jogok Lehtikuva/Jussi Nukari via REUTERS
Írta: Zsíros SándorPálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem a bocsánatkérés megfelelő a lépés Sirpa Pietikäinen, finn EP-képviselő szerint.

HIRDETÉS

Több európai néppárti politikus nyilatkozott Zsíros Sándornak, az euronews brüsszeli tudósítójának szerdán Manfred Weber csúcsjelölt budapesti látogatása után.

Sirpa Pietikäinent, a finn Kokoomus egyik EP-képviselőjét (a 3-ból) kérdezte Orbán Viktorról, a Fideszről és az Európai Néppártról.

Euronews: Hasznos idiótáknak nevezte Orbán Viktor azokat, akik a Fidesz kizárását kérték. Mit gondol erről?

Ez nem helyes. Mi azt hisszük, hogy mi ugyanaz a politikai család vagyunk. Az EPP, és elődje az EDU (Európai Demokrata Unió a 90-es évek végén utolsó vezetője a finn Sauli Niinistö tárgyalt az EPP-be való beolvadásáról, 2002 óta az EPP-ben tevékenykednek a tagjai), azt mondja, hogy küzd a demokráciáért, a jogállamiságért, az emberi jogokért a jó társadalomért. Egész történelme során, és a kommunizmus ellen. És pontosan ez az, amit most teszünk. Ha valaki ezt idiotizmusnak nevezi, azt valószínűleg többet mond el róla, aki mondja ezt, mint a célpontjáról.

Euronews:Weber Budapesten volt, és kívülről úgy néz ki, hogy közelednek az álláspontok. Például Orbán Viktor azt mondta, hogy kész bocsánatot kérni. Mit gondol, ha Orbán igent mond Weber három pontjára, akkor a probléma meg van oldva?

A lényeg és itt utalnék az EPP alapvető értékeire (és az Európai Unióra), szóval nem apróságokról beszélünk. Ha a liga, a család tagja valaki, akkor tiszteletben kell tartania ezeket, és elkötelezettnek kell lennie ezek iránt az irányvonalak iránt. Ez eléggé világos. Természetesen az jó kezdet, ha bocsánatot kér. De az én véleményem szerint nem ez a megfelelő tett. Ez egy kicsit olyan, mintha én megütnélek, aztán elnézést kérek, majd ismét megütlek, aztán bocsánatot kérek, aztán megint megütlek, és bocsánatot kérek... és ez volt Orban és a Néppárt, illetve Orbán és az EU kapcsolatának irányvonala. Szóval bocsánatot kérni, ha nem gondolod komolyan, bocsánatot kérni, ha közben továbbra is ugyanezt teszed, ez nem megfelelő. De jó kezdet, ha a következő lépések követik az Európai Unió alkotmányos egyezményeit, és az EPP alapvető értékeit. Ezt még meg kell látnunk. Ezután szívesen látjuk a Fideszt és Orbán, természetesen akkor, ha úgy döntenek, és ez egy megoldás lehet. hogy követik ezeket az irányvonalakat, amiért az együttműködésünk és a pártjainkat alapították

Euronews: Mi lesz a pártja pozíciója a kérdésben az EPP jövő heti gyűlésén?

Ugyanaz. Abban a helyzetben ha a Fidesz elkötelezi magát az alapvető értékek, az EPP irányelvek követése mellett, az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia mellett, és az EU politikája mellett. Ebben az esetben szívesen látjuk őket. De most már lejárt az ideje annak ,hogy csak beszéljünk ezekről, ezt tesszük már több mint 5 éve. Adtunk időt, próbáltuk meggyőzni őket, megbocsátani nekik, kibékíteni a különbségeket. És semmi nem változott, nem javult a mi nézőpontunkból. Sőt, romlott a helyzet. Nem maradt már sok remény.

Arról is kérdeztük a finn képviselőt hogy, mennyire vannak tisztában a párt finn szavazói ezzel a kérdéssel, és azt mondta, hogy biztosan fontos kérdés lenne az országban, és Európában is. Ez a Kokoomus és az EPP hitelességének a kérdése. Nemcsak azt kell mondanunk hogy cselekszünk, hanem tényleg cselekednünk kell –tette hozzá. (Finnországban április 14-én lesznek a választások, Manfred Weber csúcsjelölt kiemelte a finn pártot, mikor a Fidesz bocsánatkérésének fontosságáról beszél)

Arra a kérdésre, hogyha a Fidesz marad az EPP-tagja, elhagyják-e a pártszövetséget felidézte Sirpa Pietikäinen, hogy a pártja alapítója volt az EDU-nak, ami aztán beleolvadt az EPP-be, és azt kérdezte: ha egy bűnöző bejön az otthonomba, nekem kell elhagynom azt? A kérdés az, hogy azokat, akik nem követik az irányvonalakat, lépnek-e. Nem azoknak kell távozni, akik védik a párcsoportot és az értékeit - magyarázta.

A finn Kansallinen Kokoomus (Nemzeti Koalíciós Párt - KOK) az egyike annak a 13 pártnak, aki a Fidesz kizárását kérte Joseph Daultól, az EPP elnökétől. Várható lépés volt miután Alexander Stubb, aki megmérettette magát Manfred Weberrel szemben már korábban is többször azt nyilatkozta, hogy kizárná a Fideszt.

(az interjú Orbán Viktor szerdán írt levelének nyilvánossága kerülése előtt történt)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fidesz és EPP: milyen hatása lehet az EU-ra a helyzetnek?

EP-választások: Magyar Péter pártja megváltoztathatja az erőviszonyokat

EP-választások: jelentősen erősödhet a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia