rendkívüli hír

rendkívüli hír

Exkluzív interjú a kristályéjszaka egy túlélőjével

Éppen ezt olvassa:

Exkluzív interjú a kristályéjszaka egy túlélőjével

Exkluzív interjú a kristályéjszaka egy túlélőjével
Betűméret Aa Aa

80 évvel ezelőtt volt a kristályéjszaka Németországban. Náci csoportok zsinagógákat gyújtottak föl, zsidó üzleteket romboltak le, és zsidókat támadtak meg, öltek meg vagy deportáltak.

Az akkor tíz éves Ruth Berlin külvárosában élt. Aznap éjjel véget ért gondtalan gyerekkora. A túlélővel készített exkluzív interjút az Euronews stábja.

- Nagyon jól emlékszem a pogrom éjszakájára, mert megtapasztaltam valami nagyon gonoszat. Az Auguststrassén jártam iskolába Berlinben. Aznap is kocsival mentünk be a városba. Csak a Wittenauban láttuk meg az első betört ablakokat. Sok törmelék volt mindenütt a járdán is - mesélte Ruth Winkelmann. - Azt mondtam: Nézd, apa, itt biztos betörtek. A nagyapám azt kérdezte: Minden ablakot betörtek? Nem, csak egy pár ablakot, de ez nem rablás, hanem valami más, mondta az apám. Azután a Gartenstrassén, ami egy kis szűk utca, láttunk egy zsidó embert, akit két SA legény hurcolt. Fehér festékkel dávidcsillagot festettek a hátára. És ütlegelték őt. Természetesen ez ijesztő volt nekem gyerekként. De azt mondtam magamnak, hogy mi itt vagyunk a kocsiban. Itt nem ismerik föl, hogy zsidók vagyunk. És egyébként is az apám mellettem ült. Úgyhogy nem féltem. Ha az apám velem van, semmi bajom nem eshet - emlékezett az asszony.

Az iskolája az Új Zsinagóga mögött volt. Azon a reggelen 1938 novemberében minden normálisnak és nyugodtnak tűnt az utcában. Úgyhogy otthagyták a kislányt az iskola előtt.

Lena Roche, Euronews:

- Mi történt az iskolában?

- Mindenkit bevittek az előadóterembe. Elmondták, hogy sok mindent összetörtek és leromboltak, és hogy nem félnek a fizikai támadástól. Egyértelműen megmondták, az osztályfőnök felvilágosított minket. Figyelmeztetett minket. Közben a nácik eltorlaszolták a bejáratot szeméttel. Itt a főbejáratot. Nem tudtunk kimenni. Az egész homlokzatot összemocskolták - mesélte az asszony a régi iskolája előtt.

Végül a gyerekek a padláson át ki tudtak menekülni. A kislány azon a napon felnőtté vált. A háború alatt egy kerti fészerben bújkált. Félt a gestapótól és a bombáktól. Az egész családból csak ő és egy unokatestvére élte túl a háborút. Ma újra aggódik.

- Mondhatjuk, hogy aggódom, nem félek, de aggodalommal tölt el, hogy túl sokan követik a szélsőjobbosokat, gondolkodás nélkül - mondta az asszony. - Mert az emberiség egyszerűen elveszítette azt a képességét, hogy gondolkodjon. A legtöbben csak hordják a fejüket, de nem használják gondolkodásra.