EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

155,1 milliárd forintot költött tavaly a kormány a hazánkba érkező 1045 migránsra

155,1 milliárd forintot költött tavaly a kormány a hazánkba érkező 1045 migránsra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 2015-ös bevándorlási hullámhoz képest tavaly 99,7 százalékkal kevesebben jöttek és majdnem 2,5-szer többet költött az állam.

HIRDETÉS

A police.hu adatai alapján 2017-ben összesen 100 millió forintnyi kiadást tervezett be a kormány a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra, de végül ezt jóval meghaladva, 155,1 milliárdot költöttek el, írja az mfor.hu.

A rendőrségi kimutatás szerint 2015-ben, a tömeges bevándorlási hullám csúcsán több mint 391 ezren próbálták átlépni vagy lépték is át a magyar határt - ekkor azonban 63,6 milliárd forint elég volt a kiadásokra. 

2016-ban a korábbi létszámnak már csak a töredékét regisztrálták, 18 207 főt, a költségek viszont megugrottak, majdnem 140 milliárd forintra.

2017-ben ennél is többet, 155,1 milliárd forintot költöttek éves szinten a a tömeges bevándorlás kezelésére - miközben 1045 ilelgális határátlépő volt.

A 2018-as költségvetésben egyébként 50 milliárd forintos előirányzat szerepel, október 4-ig mindössze pedig 365 illegális határátlépőt regisztrált a rendőrség – teszi hozzá az Mfor.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Nem elvárás, de reális cél a továbbjutás a foci Eb-n" - podcast Kele János futballszakíróval

A Karmelitában fogadta Orbán Milorad Dodikot, szívességet teszünk a boszniai szerbeknek az ENSZ-ben

25 éve a NATO-ban: "van élet a szövetségen kívül, csak nem éppen biztonságos"