NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sokat várnak a pápától Írországban

Sokat várnak a pápától Írországban
Szerzői jogok 
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ferenc pápa szót emel a bűnök eltussolása ellen.

HIRDETÉS

Írországba látogat szombaton Ferenc pápa, a katolikus családok világtalálkozóján vesz részt. Katolikus egyházfő legutóbb 1979-ben járt Dublinban (II. János Pál).

Ferenc pápa legfontosabb üzenete várhatóan a papi pedofília áldozatainak szól majd.

Hétfőn nyílt levélben bűnbánattal ismerte el, hogy az egyház nem reagált időben a szexuális visszaélésekre, és magukra hagyta a kiskorúakat.

„Azt hiszem, többet kell tenniük. Ferenc pápa szavait a múltban és eheti levelét egyaránt pozitívan fogadták. Ugyanakkor - csakúgy, mint mások esetében, akik felelős pozíciót töltenek be - a szavakat tetteknek kell követniük” - mondta az ír kormányfő, Leo Varadkar.

A zaklatások egyik elszenvedője szerint nagyon fontos a papi molesztálások alapos kivizsgálása.

„Azt hiszem, sok katolikus nagyon izgatottan várja, hogy ezt az egész ügyet megfelelően kezeljék. Ha nem így kezelik, akkor hamarosan még többen feladják, és reményt vesztve elfordulnak majd az egyháztól” – magyarázta Marie Collins.

A hagyományosan katolikus Írországban megrendült a bizalom az egyház iránt. 2009-ben hozták nyilvánosságra a Murphy-jelentést, amely fellebbentette a fátylat az egyházi személyiségek által az 1970-es évek óta elkövetett zaklatásokról. 

Az is kiderült, hogy az ír egyházi hatóságok az 1990-es évek közepéig eltussolták a széles körben elkövetett szexuális visszaéléseket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Simon Harris lehet az új ír miniszterelnök

A valaha volt legnagyobb Szent Patrik-napi felvonulás Dublinban

Fertőzések és élősködők terjednek a dublini menedékkérelmi hivatalnál sátrazók körében