Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Összefogásra kérte az irániakat Rohani

Összefogásra kérte az irániakat Rohani
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Az Iszlám Forradalom évfordulóján ballisztikus rakétákat is kiállított a teokratikus állam.

Tömegek ünnepelték Iránban az Iszlám forradalom 39. évfordulóját. Az utcára vonult demonstrálók izraeli és amerikai zászlókat égettek, valamint a nukleáris megállapodást felmondását kilátásba helyező Donald Trump amerikai elnök képét is meggyújtották.

Irán az ünnepre ballisztikus rakétáját is közszemlére tette, ezzel kifejezve, hogy a szerinte pusztán védelmi célokat szolgáló rakétaprogramját a nyugati kritikák ellenére sem hajlandó leállítani. 

Iránon decemberben rég nem látott demonstrációhullám söpört végig: a nemzetközi szankciók megszűnése ellenére is megmaradó szegénység és korrupció ellen tüntettek a külpolitikában sikert sikerre halmozó teokratikus állam polgárai. A hatóságok végül keményen léptek fel a tiltakozókkal szemben, így huszonöten meghaltak, de hivatalosan mindössze harminc ember maradt börtönben. Teherán mindezt külföldi hatalmak aknamunkájának minősítette, de volt olyan gyanú is , hogy a mérsékelt Rohani keményvonalas ellenfelei robbantották ki a tiltakozást, amely utóbb irányíthatatlanná vált. Rohani szavai arra utaltak, hogy elismeri egyes igények jogosságát. Az elnök ünnepi beszédében a reformistákat és a keményvonalasokat is arra kérte, hogy zárjanak össze.

"Voltak emberek akiket lelöktünk a forradalom vonatáról, holott ők is velünk tarthattak volna", ismerte el az elnök. "Ma mindenkit meg kell hívnunk, hogy részesedjen a forradalom eredményeiből és sikereiből."

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Egymást lesik az iráni biztonságiak, félve az izraeli kémek beszivárgásától

2000 rakétát indítana egyszerre Irán egy Izrael elleni háborúban

Irán ma kémkedés vádjával kivégez egy férfit közösségi médiás bejegyzése miatt