NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Könnyebb lesz hitelhez jutni az Egyesült Államokban

Könnyebb lesz hitelhez jutni az Egyesült Államokban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Donald Trump: enyhébb lesz a bankok működésére és szolgáltatásaira vonatkozó szabályozás.

HIRDETÉS

Már dolgoznak a bankok működésére vonatkozó szabályozás enyhítésén – közölte az amerikai elnök. Sajtóértesülések szerint a republikánus törvényhozók most azt vizsgálják, hogy a Dodd-Frank néven ismert törvényt hogyan lehet úgy megváltoztatni, hogy közben némi pénzt is megtakarítsanak a kormánynak, amit az adóreformhoz használhat.

Donald Trump közölte, hogy jelentősen megnyirbálják a Dodd-Frank-törvényt. Továbbra is szigorú szabályokat akarnak, de nem olyanokat, amelyek ellehetetlenítik a banki hitelezést azok számára, akik munkát teremtenek.

A Dodd-Frank-törvényt a pénzügyi válság után vezette be az Obama-kormányzat a fogyasztók védelmében. A törvény például nem engedi a hitelbankoknak a túlzott kockázatvállalást, ezen felül külön kellett választaniuk a befektetési és a kereskedelmi üzletágukat.

A JP Morgan elnöke szerint már nincs szükség a szigorra, mert a bankok kellően megerősítették a biztonságos működésüket.

A törvény megváltoztatásához Trumpnak a kongresszus támogatására is szüksége van.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén