Löw 2020-ig marad a német kispadon

Löw 2020-ig marad a német kispadon
Írta: Euronews

Meghosszabbították Joachim Löw szerződését.

Meghosszabbították Joachim Löw szerződését. A német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya 2020-ig marad a posztján.

Nagy célom, hogy Európa-bajnokok legyünk

Az 56 éves edző szerződése eredetileg a 2018-as világbajnokság végéig szólt. Ha kivívja a részvételi jogot, a német csapat címvédőként léphet majd pályára Oroszországban.

- Természetesen a 2018-as világbajnokság az elsődleges cél, aztán az Európa-bajnokság, amelyet először rendeznek meg kettőnél több, különböző országban. Ez különleges kihívás. Idén nem tudtunk nyerni, kiestünk az elődöntőben, nekem viszont továbbra is nagy célom, hogy – elérjük azt, amit az elmúlt években nem sikerült megvalósítanunk, azaz – Európa-bajnokok legyünk – vázolta terveit a német edző.

Löw 2006 óta dirigálja hazája nemzeti együttesét, amely irányításával 2014-ben lett világbajnok. A tíz éve hivatalban lévő szövetségi kapitány eddig 141-szer ült a német kispadon, ahol a győzelmek számát tekintve csúcstartó 94 megnyert mérkőzéssel.

kapcsolódó cikkek