Döntő ostrom indult Manbidzs ellen

Döntő ostrom indult Manbidzs ellen
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Behatoltak az Iszlám Állam egyik fellegvárába, Manbidzsba a Szíriai Demokratikus Erők harcosai.

HIRDETÉS

Behatoltak az Iszlám Állam egyik fellegvárába, Manbidzsba a Szíriai Demokratikus Erők harcosai. A településen jelenleg is heves harcok folynak a dzsihadisták és az arab-kurd koalíció között. A támadást a nemzetközi koalíció légi ereje is támogatja.

Manbidzs elfoglalása stratégia jelentőséggel bírna, és a külföldi harcosok Szíriába áramlásának is gátat szabhatna.
A település Aleppó tartomány északkeleti részén található, közel a török határhoz, és áthalad rajta az Iszlám Állam egyik Törökországba vezető fontos utánpótlási útvonala.

Az offenzíva már több mint három hete tart. Az utóbbi napokban 3500 embernek sikerült elmenekülnie, de úgy tudni, hogy még mindig 7000 civil tartózkodik az ostromlott településen. Az arab-kurd koalíciós erők eddig pont ezért halogatták a döntő ostromot, most azonban már 2 kilométerre megközelítették Manbidzs központját.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Izrael után Amerika is Irán-barát terroristák állásait bombázta Szíriában

Szíria királya akar lenni Aszad elnök, és van esélye, hogy az is lehet

Többen meghaltak Szíriában egy újabb orosz légicsapásban