„Éppúgy, mint az 1930-as években”

Görögország még messze nem lábalt ki az adósságválságból, de az Európai Unió vezetői is elismerik, hogy komoly erőfeszítéseket tesz ezért. Ez fájdalmas és népszerűtlen reformokkal jár. Vajon az áldozatok segítenek ismét növekedési pályára állítani a gyengélkedő görög gazdaságot?

Erről és az Európa előtt álló más problémákról beszélgetünk Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszterrel Brüsszelben. Az Euronews riportere Efi Kutszokoszta volt.

Egy év telt el, amióta a görög kormány – és személy szerint ön – drámai módon mégis aláírta az új nemzetközi segélycsomagot, hogy Görögország ne szakadjon ki az Európai Unióból. Változatlanul meg van győződve arról, hogy ez a program végül sikeres lesz?

Evklídisz Cakalotosz: – Hát, ez bizony nagyon nehéz év volt. Volt egy tervünk, hogy hogyan lábaljunk ki a válságból. Ebben szerepelt a bankok újratőkésítése is, hogy biztos lábakon álljanak. Szerepelt az eddigi intézkedések felülvizsgálata és az adóssághelyzetünk rendezése. Úgy gondolom, hogy a május 24-i döntés elvezet az úgynevezett első felülvizsgálat lezárásához, a hitelek folyósításához és egy jó megállapodáshoz az adósság ügyében.

Evklídisz Cakalotosz

• Evklídisz Cakalotosz baloldali közgazdász, jelenleg Görögország pénzügyminisztere.

• Rotterdamban született 1960-ban, az Oxfordi Egyetemen végzett, ahol később PhD fokozatot szerzett közgazdaság-tudományból.

• 2010 óta az Athéni Egyetem professzora, hat könyv és számos cikk szerzője.

• „Forradalmi Európa-pártinak” is nevezik, mert támogatja az Európai Unió integrációját, de bírálja kapitalista alapelveit.

Említette az adósságenyhítést. Erről most határoztak. Elégedett? A görögök megszavazták a roppant fájdalmas reformtörvényeket, de természetesen vártak valamit cserébe. Végül amit kaptak, az nem túl sok.

– Ez egy fontos megállapodás, mégpedig a következők miatt. Most először definiálja a „ha szükséges” kikötést. Egészen mostanáig arról volt szó, hogy az eurocsoport kész tenni valamit, „ha szükséges”. Most végre világosan meghatároztuk, hogy ez mit jelent. 2018 után Görögország bruttó finanszírozási igénye nem lesz több mint 15 százalék. Az intézkedéseink célja tehát az, hogy megteremtsük ezt az objektív feltételt. Többé nem a német, a spanyol, a francia vagy éppen a görög pénzügyminiszteren múlik, hogy egy reggel a homlokára csapjon, és azt mondja, tenni kell valamit. Hogy mit kell tenni, az tárgyilagosan le van írva. Szerintem ez nagy előrelépés.

Az Athéni Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a görögök 69 százaléka nem tudja megfizetni az adóját az idén, 89 százalékuk pedig azt gondolja, hogy az adóemelés csak mélyebb recessziót okoz. Önök miért választották ezt a megoldást?

– A görögöknek világosan látniuk kell, hogy ez egy orrnehéz program. Most befejeződnek a fiskális intézkedések, és a figyelmünket a növekedési tervekre összpontosítjuk. Ezt elősegíti az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja, és elősegíti az is, hogy visszajönnek a befektetők. Még nem járunk a végén, még rengeteg erőfeszítést kell tennünk. Az emberek pesszimisták, ahogy az idézett kutatás is mutatja. A mélyponton vagyunk. Ha szeptemberben megkérdezi, hogy mikor lesz a kormány helyzete a legnehezebb, akkor azt válaszoltam volna, hogy az úgynevezett első felülvizsgálat lezárásakor. Ez egy orrnehéz program, nem meglepő, hogy sokan kiábrándultak. Bizonyos értelemben jogos is a kiábrándultságuk, elvégre a válság már 5–6–7 éve tart.

Önök pedig sokat ígértek. Gondolja, hogy hisznek még önöknek? Elhiszik még az emberek, amit mondanak nekik?

– Sokat ígértünk, kompromisszumokat kötöttünk, majd utána népszavazást tartottunk a megállapodásról. A szeptemberi választás volt az első eset, amikor a görögök tudták, hogy miről szavaznak. Nem az történt, hogy megígértük, felfüggesztjük az egyezséget, azután meggondoltuk magunkat. Ez a megállapodás, az összes jó és rossz oldalával együtt, része volt a kampánynak, így nyertünk a választásokon.

Milyen érzés, hogy baloldali politikusként ön olyan politikát folytat, amelynek része például a közvagyon privatizációja?

– Baloldali miniszterként is meg kell oldani az ügyeket. Nyáron sokan azt mondták nekem, nincs szükségünk a baloldalra, a baloldal csak akkor hasznos, ha 5 százalékos a gazdasági növekedés és 5 százalékos a munkanélküliség. Ha nincs szükség ránk, amikor 25 százalékos a munkanélküliség és nincs növekedés, akkor a válság után nem fognak ránk szavazni. Mégis ránk szavaztak, mert az emberek tudják, hogy a lehető legnagyobb szociális érzékenységgel fogjuk végrehajtani azt a programot. Ezt be is bizonyítottuk azzal, ahogy megreformáltuk a nyugdíjrendszert és a jövedelemadókat.

Látjuk, hogy Franciaországban a kormány népszerűtlen munkaügyi reformokat akar bevezetni, és az emberek az utcán tiltakoznak. Ön a tüntetőkkel érez együtt, vagy a francia kormánnyal, amellyel egyre barátibbak a kapcsolataik?

– A munkaerőpiaci reform olyan téma, amellyel minden országnak meg kell birkóznia. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Európa azért teljesít gyengén, mert rugalmatlan a munkaerőpiaca. Ezt halljuk évtizedek óta. Sokat tettek azért, hogy a piac rugalmasabb legyen, de ennek nem volt nagy hatása a munkanélküliségre. Például nekünk is javasolták, hogy könnyítsük meg az elbocsátásokat. De tudjuk, és ezt mint elméleti közgazdász mondhatom, hogy nincs egyértelmű összefüggés. Hiába könnyebb elbocsátani az alkalmazottakat, attól még nem csökken a munkanélküliség. A foglalkoztatottság nem változik, viszont növekszik a bizonytalanság a munkavállalók között.

Nyakunkon a brit népszavazás. Nagy-Britanniában kikérik a polgárok véleményét arról, amiről önök nem kérték ki. Maradni vagy kilépni az Európai Unióból? Ön mit gondol? Mi lenne a jobb a briteknek, az EU-nak, illetve a görögöknek?

– Biztos vagyok abban, hogy bent maradni az Unióban jobb lenne Nagy-Britanniának, Európának és Görögországnak is. Semmi kétségem efelől. Ha a britek elszakadnak, akkor más centrifugális erők is föl fognak lépni. Éppúgy, mint az 1930-as években, amikor versengve értékelték le a valutákat, erősödött a nacionalizmus, és borzasztóan rossz vége lett az egésznek, mint tudjuk. Ez nagyon aggasztó lehetőség. Rendkívül fontos, hogy az európaiak tanuljanak az eredményből, bármi lesz is az. Mondjuk ha a maradáspártiak 2–3 százalékkal győznek, az nagyon súlyos figyelmeztetés lenne. Ha Európa nem reagál, nem biztosítja az embereket arról, hogy van terve a bérek, a nyugdíjak, a jóléti állam jövőjéről, akkor lesznek még a brit népszavazáshoz hasonló események.

Az ön elődje, Varufakisz úr sokszor elismételte, hogy az Európai Unió intézményei nem demokratikusan működnek. Ön egyetért ezzel? Milyen személyes tapasztalatokat szerzett?

– Az, hogy a demokrácia ügye létező kérdés Európában, nem is lehet vitás. Mármint nem arra gondolok, hogy a politikatudósok vitatkoznak róla az utóbbi tíz évben. Nagyon lényeges, hogy ne bélyegezzük populistáknak azokat, akik nagyobb beleszólást akarnak az életüket befolyásoló döntésekbe. Ha populistáknak bélyegezzük őket, akkor Le Pen mellé állnak, akkor a kilépésre szavaznak Nagy-Britanniában, akkor a szélsőjobboldalhoz pártolnak. Oda kell figyelni az emberek szavára. És az emberek azt mondják, hogy „bele akarok szólni azokba a dolgokba, amelyek hatással vannak az életemre, és ha Európán belül ez nem lehetséges, akkor Európa-ellenes leszek”.

Ön szerint mikor érzik meg a görögök a változást, nem csupán számokban kifejezve, hanem a hétköznapi gazdaságban, az életükben?

– Ha egy év múlva még nem lesznek érzékelhetők a talpra állás jelei, akkor kudarcot vallottunk. Ha gondolja, meghívhat újra egy év múlva, és akkor megint felteheti nekem ezt a kérdést. De bízom abban, hogy egy év elteltével az emberek már tapasztalni fogják a programunk élénkítő elemeit is, növekedni fog a gazdaság, szóval hogy egy év múlva már nagyon más lesz a helyzet.