A spanyol kormány szerint már talpraállt a gazdaság, de a lakosság még nem vette észre.
Decemberben választásokat tartanak Spanyolországban: a kormány a makrogazdasági adatokkal kampányol, melyek azt mutatják, hogy beindult a növekedés. Az utca embere ezt még nemigen érzi. Aragon régióban járunk – azt mondják, az a párt, amelyik itt nyer, országosan is győzni fog.
Ez egy embertelen rendszer
Charo Martín nyugdíjas, Zaragoza egyik munkásnegyedében él. A nyugdíja óvatosan beosztva éppen elég a megélhetésre – illetve arra hogy idősről időre kisegítse harminchat éves, munkanélküli IT-szakember fiát. Még csak nem is panaszkodhat – sok barátjának a gyereke már haza is költözött, mert nem találtak munkát.
- Van egy barátom, akinek be kellett fogadnia a lányát a férjével és a gyerekekkel együtt, összesen öt embert – meséli az asszony. – Szerencsére a családi összetartás elég erős Spanyolországban, ahogy gondolom, más mediterrán országokban is.
A családot, mint végső pénzügyi mentőövet rengeteg fiatal veszi igénybe Spanyolországban. Egyre tovább várnak a családalapítással – vagy teljesen lemondanak róla. A spanyol demográfiai adatok aggasztóak. 2015. első negyedévében már többen haltak meg, mint ahányan születtek.
- Aki nem kap munkát, az épp csak túlél napról napra – mondja Charo. – Múlnak a hónapok, az évek, anélkül, hogy az ember munkát találna, stabilitásra lelne, biztos keretekre az életéhez. Mert ez az élet. Egy érzelmi utazás. Ezért mondom, hogy ez a rendszer, amiben élünk, embertelen.
A demográfiai válság folyománya, hogy egyre kevesebb pénzt fizetnek be a nyugdíjkasszába, holott a nyugdíjasok kiadásai is növekednek – még akkor is, ha valaki olyan szerencsés, hogy felnőtt gyerekeiről nem kell gondoskodnia. 2016-ban a nyugdíjak alig nőnek majd.
- A nyugdíj elveszti az értékét. És hogy később mi lesz, arra gondolni sem merünk. Nagyon sokat reklámozzák a magánnyugdíjat, de ha nincs munka, akkor az ember nem tud befizetni egy magánnyugdíjpénztárba.
Akinek az alkalmazását nem támogatja az állam, az nem kap munkát
Pablo Lopeznek a szülei nem tudnak segíteni. A negyvenegy éves férfi fél éve munkanélküli, munkaképesség-csökkenése miatt kap egy kisebb összeget havonta. A napja nagy részét a Zaragoza Activa nevű munkaügyi központban tölti a számítógép előtt, állást keres. Az ő korosztálya korábban gyorsan talált újra munkát, de most veszélyeztetettnek számít. A statisztikák szerint a munkanélküliség csökkent Spanyolországban – Pablo lát egy kis mozgást a munkaerőpiacon, de azt mondja, semmi komoly.
- Jelenleg húsz, harminc harmincöt éves munkavállalók felvételéhez van állami támogatás – magyarázza a férfi. – Az én korosztályomnak, a harmincöt és negyvenöt év közöttieknek van ugyan elég tapasztalata, de ki van zárva a támogatásokból, mert a következő támogatott kategória negyvenöt fölött kezdődik. Én azt hiszem, hogy ez a korcsoport, amely pedig már rendelkezik a kellő tapasztalattal, nem kapja meg azt a támogatást, amit megérdemel.
Pablonak sok mindenben engednie kellett a megszokott életminőségből. Önállóan nem tud lakást fenntartani, társbérletben él, mindössze egy-egy kávét enged meg magának.
- Ha valaki aktívan munkát keres, az pénzbe kerül, mindegy, hogy a munkanélküli segélyből vagy máshonnan kell elvenni. Vagyis a napi kiadásokat csökkenteni kell. Az alapvető költségeket ki kell fizetni, a lakbért, a villanyt, a vizet, az élelmiszert, a ruhát. Aztán ott vannak azok a dolgok, amiket szeret az ember, de le kell róluk mondania. Az edzés, a hétvége a haverokkal, vagy hogy az ember bemenjen egy kávézóba. Hiszen ahhoz is költeni kell, hogy az ember állás után járjon.
Külföldön sem fenékig tejfel
Nacho Serrano húsz éves joghallgató. Ő is veszélyeztetett csoporthoz tartozik, hiszen a huszonnégy év alattiak fele munkanélküli Spanyolországban. Ha teljes értékű ügyvéd akar lenni, el kell végeznie a mesterképzést, ami 2500 euróba kerülne, és még mindig nem garantálná, hogy munkát talál. Azon gondolkodik, hogy a mesterfokozatot külföldön szerzi meg. A jövő elég reménytelennek látszik, ha valaki fiatal és spanyol.
- Úgy gondolom, általában véve elég pesszimista mindenki a jövőt illetően – mondja Nacho. – Úgy gondolkoznak, hogy most megvagyok, van otthonom, a szüleimtől kapok zsebpénzt, tanulok, ha elkezdek dolgozni, lesz még egy kis pénzem… nem akarnak arra gondolni, mi van előttük. Nyilván azért, mert ha előretekintenek, akkor elég rosszak a kilátások.
Elkísérjük Nachot, aki az egyetemi barátaival találkozik: Raullal, aki mérnöknek készül, Alexandrával aki szintén jogász, valamint Javierrel, aki most végzett történelem szakon. Úgy látják, hogy az előző generációknak, például a szüleiknek, több lehetőségük volt. A kivándorlás, mint opció többször is szóba kerül.
- A különbség abban van, hogy milyen lehetőségeink vannak – véli Javier. – Ők majdhogynem válogathattak, nem volt mindig könnyű, de több mozgásterük volt. Nagyon mások voltak a bérek is. Amikor ők kezdtek dolgozni, olyan fizetést kaptak, amiből önálló egzisztenciát tudtak teremteni, bérelni, vagy akár venni egy lakást – ma ez lehetetlen.
- Ha valami olyan munkát kell végeznem, ami nem vág a szakmámba, azt a szakmai fejlődésem kárára tehetem csak meg – mondja Raul. – Például az én szakmámban sok álláshoz kérnek munkatapasztalatot. Ha az ember más területen kényszerül dolgozni, azzal gyakorlatilag kizárja magát abból, hogy a saját szakmájában helyezkedjen el valaha. Jobb elmenni külföldre, tanulni, tapasztalatot gyűjteni, mint itthon maradni és a puszta túlélésért elvállalni valamit.
- Ha választanom kell, én inkább itthon maradok és megpróbálok pénzt gyűjteni arra, hogy folytassam a tanulmányaimat – mondja Alexandra. – Hacsak nem kapok határozatlan időre szóló szerződést külföldön úgy, hogy tudom, hogy ott tudok maradni hosszú távon is, de ilyet most nehéz találni. A tanulás drága, de így esetleg találok majd munkát külföldön.
- Találkoztam egy belga mérnökhallgatóval az Erasmus-programban – fűzi hozzá Raul. – Mesélte, hogy a spanyol mérnököket…. hát… eléggé páriaként kezelik náluk, mert fél- vagy negyedáron vállalnak munkákat a belgákhoz képest. Szóval külföldön jobb a helyzet, mint itt, de ott sem fenékig tejfel.
A legjobban képzett spanyol generáció nagyszüleik sorsát ismétli. A Franco-diktatúra utolsó tizennégy évében háromnegyed millióan emigráltak legálisan. Kétezertizenöt első felében ötvenezer ember hagyta el Spanyolországot.