NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Légi katasztrófa után gazdasági pofon Egyiptomnak

Légi katasztrófa után gazdasági pofon Egyiptomnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Havi 260 millió eurót veszít az ország a turisták távolmaradásával. Az elnök közben váratlanul Sarm-es-Sejkbe utazott.

HIRDETÉS

Váratlanul Sarm-es-Sejkbe látogatott az egyiptomi elnök november 11-én. Abdel Fatah asz-Sziszi azt mondta, hogy ezzel akar üzenni a befektetőknek.

A Sínai-félsziget népszerű üdölővárosának utcáin üresen várakozó taxik sorakoznak, fuvar alig akad. Egyiptom havi 2,2 milliárd egyiptomi fontot, azaz 260 millió eurót veszít azzal, hogy Nagy-Britannia és Oroszország felfüggesztette sarm-es-sejki repülőgépjáratait az orosz utasszállító lezuhanása után – közölte a turisztikai miniszter.

Egy taxisofőr azt mesélte, az egyik kollégája arról panaszkodott neki, hogy alig 3 eurónyi bevétele volt aznap, ebből pedig nem tud élelmet venni és fedezni a kiadásait.

Az Egyiptomba látogatók 70 százaléka brit és orosz. A Sínai-félszigeti üdülőváros különösen népszerű körükben, a turisták kétharmada Nagy-Britanniából és Oroszországból érkezik.

Erről beszélt egy üzlettulajdonos is, aki szerint ha az oroszok elmennek, a bevételeik jelentősen visszaesnek. Az év ezen szakaszában kevesebb brit jön. A repülőgép balesete után az oroszok többsége elment, a kereskedelem pedig gyakorlatilag meghalt.

Az arab tavaszi tüntetések előtt évi 15 millió turista látogatott Egyiptomba, tavaly 9 millióan érkeztek. Idén kezdett újra fellendülni az iparág, legalább 10 millió turistára számítottak.

Egy sarm-es-sejki hotel menedzsere azt mondta az Euronews-nak, hogy ez a gazdasági csapás hirtelen jött. Jó szezonra készültek, sok turistára főleg Oroszországból. A Metrojet október 31-i tragédiája óta viszont egyre csökken a szobafoglalások száma.

Az idegenforgalom adja Egyiptom GDP-jének csaknem 13 százalékát és a munkahelyek közel 12 százalékát.

Egyiptom turisztikai minisztere azt nyilatkozta, hogy a kormány 5 millió amerikai dollárt fordítana az ország imázsának javítására és az üdülőhelyek reklámozására Nagy-Britanniában és Oroszországban. Ezzel egy időben fellendítenék az arab-országokból érkező és a belső turizmust.

Szergej Ivanov az orosz elnöki hivatal vezetője viszont azt nyilatkozta az orosz RIA hírügynökségnek még kedden, hogy egyelőre megjósolni sem tudják mikor állítják helyre a légi közlekedést Oroszország és Sarm-es-Sejk között. Ivanov szerint a közeljövőben erre nem sok esélyt lát. Előbb szigorítani kell minden jelentősebb reptér biztonsági ellenőrzésein, vagyis Sarm-es-Sejk mellett Kairóban és Hurgadában is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén