A pedagógus nem csak a tudást töltögeti a diákok fejébe, az iskolán kívüli életükben is segíthet, ha súlyos bajt észlel.
A tanár szerepe nem csak az oktatásra terjed ki: segíthet a gyerekek iskolán kívüli problémáinak megoldásában is. Legyen szó elhízásról vagy családon belüli erőszakről, a tanár jelezhet a szociális ellátórendszernek vagy a rendőrségnek, és elmondhatja a gyereknek, mit tehet például, ha az interneten saját kortársai igyekeznek kicsinálni.
A kommunizmus alatt volt egy mondás: csak az szeret igazán, akit megversz. Már más időket élünk, és a gyerekek kezdik ezt megérteni.
Puerto Rico: Bírsággal fogyasztanák az elhízott gyerekeket
Puerto Ricóban a kiskorúak harminc százaléka számít túlsúlyosnak – ami jóval magasabb, mint a húsz százalékos átlag az Egyesült Államokban.
A puerto ricói hatóságok beterjesztettek egy törvényjavaslatot. Eszerint a tanároknak kellene figyelniük, melyik gyerek mutatja az elhízás jeleit. A gyanús kiskorúakat orvos vizsgálná meg, és kiszűrné azokat, akik valamilyen egészségügyi panasz miatt túlsúlyosak. Ha kiderül, hogy a gyermek azért hízott el, mert túl sokat eszik, diétát és testmozgást írnának elő. Ha ennek segítségével egy éven belül nem áll helyre a gyerek testsúlya, akár nyolcszáz dolláros bírságot is kiszabhatnának a szülőkre. Ugyanakkor ezt a megoldást sok tanár és gyerekorvos ellenzi.
Albánia: Küzdelem a családon belüli erőszak ellen
Albániában a gyerekek háromnegyede szenvedett már el fizikai erőszakot valamelyik családtagja részéről. Az ilyen ügyek nagy része észrevétlen marad a hatóságok előtt, mert az albán társadalom ezt a családok belső ügyének tartja. A Mentsük meg a gyerekeket nevű civil szervezet ezen úgy próbál változtatni, hogy beszélgetéseket szervez tanárokkal és szülőkkel. A gyerekeknek is tartanak felvilágosító órákat a jogaikról és arról, hogyan jelezhetik, ha bántalmazzák őket.
Belgium: Online bántalmazás
Az online bántalmazás egyszerre lehet kíméletlen és láthatatlan a gyerek környezete számára. Sarah másfél évvel ezelőtt megállás nélkül kapta a bántó üzeneteket a közösségi oldalakon. A gúnyolódás végül odáig fokozódott, hogy voltak, akik öngyilkosságra biztatták a lányt. Az akkor tizenhárom éves Sarah önbizalma egyre fogyott, és egyre nehezebben teremtett kapcsolatot másokkal. Végül egy tanárának mondta el a dolgot: az ügyből feljelentés lett, és a rendőrség számítógépes bűnözés elleni csoportjának nyomozója is tartott előadásokat az osztálynak.
Az internet névtelenségébe burkolózva a tinédzserek rendkívül kegyetlenek tudnak lenni egymással: az ilyen helyzeteket kezeléséhez nyújt segítséget az infor jeunes nevű ifjúsági központ programja.