Fegyverkereskedők, diktátoroknak dolgozó közvetítők, gyémántcsempészek is ügyfelei voltak az HSBC nemzetközi bankóriásnak. Ez derül ki nyilvánosságra
Fegyverkereskedők, diktátoroknak dolgozó közvetítők, gyémántcsempészek is ügyfelei voltak az HSBC nemzetközi bankóriásnak. Ez derül ki nyilvánosságra került titkos dokumentumokból.
A 45 országot tömörítő Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) szerint ez a banktörténelem legnagyobb kiszivárogtatása. A HSBC svájci bankjainak 100 ezer számlájáról jutott adatokhoz a sajtó, azokon mintegy 120 milliárd dollárt tároltak.
Hervé Falciani, a HSBC korábbi dolgozója csempészte ki az adatokat a bankból 2007-ben, majd Franciaországba menekült, és azokat átadta át a francia hatóságoknak.
Ennek alapján 2010-ben az akkori francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde listát készített a feltételezett adócsalókról. A nevek között például magas rangú görög politikusok is szerepeltek.
Az iratokból kiderül, hogy a svájci bank nemcsak fedezett illegális tevékenységeket (azzal, hogy nem jelentette azokat), hanem tanácsokkal segített is ügyfeleinek az adóelkerülésben és pénzek tisztára mosásában.
A dokumentumokban szerepelnek neves sportolók, rocksztárok, hollywoodi színészek, politikusok és más befolyásos emberek is.