NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Görögország nem kér a trojkából

Görögország nem kér a trojkából
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az új görög kormány nem akar együttműködni az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkával, és nem akarja

HIRDETÉS

Az új görög kormány nem akar együttműködni az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkával, és nem akarja kiterejeszteni a hitelprogramot.

Ez derült ki Athénban, amikor megkezdődtek a tárgyalások a hitelek visszafizetésének feltételeiről. Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke tárgyalt Alekszisz Ciprasz kormányfővel és Janisz Varufakisz pénzügyminiszterrel is.

- A trojka olyan programot akar megvalósítani, amelyet Európa-ellenesnek tartunk. Ezzel a trojkával, amely az Európai Parlament szerint nehezen átlátható szerkezetű bizottság, nincs szándékunkban együttműködni – mondta Janisz Varufakisz pénzügyminiszter.

Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke óvott az egyoldalú lépésektől, és hangsúlyozta, hogy tiszteteletben kell tartani a korábbi megállapodásokat.

A választásokon győztes radikális baloldali Sziriza párt véget akar vetni a megszorításoknak, és szeretné újratárgyalni Görögország adósságterheit.

Lehetségesek bizonyos egyezségek, de Görögországnak tartania kell magát az alapvető feltételekhez – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amikor hétfőn telefonon beszélt Alekszisz Ciprasszal.

Több ország ellenzi az adósság elengedését, illetve csökkentését (Németország, Hollandia, Finnország), már csak azért is, mert máshol is megerősödhetnek a populista pártok, ha azt látják, hogy a Sziriza eléri, amit ígért.

A trojka 240 milliárd eurós hitelével megmentette ugyan a görögöket az összeomlástól, de ezért hatalmas árat kellett fizetniük. A megszorítások miatt az elmúlt öt évben Görögországban megemelték az adókat, csökkentették az állami alkalmazottak bérét, befagyasztották a nyugdíjakat, és megszüntették a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét.

2010 óta több mint a kétszeresére nőtt az állástalanok száma. A munkanélküliségi ráta 27 százalék (ez 1,3 millió munkanélkülit jelent), a fiatalok 58 százalékának nincs állása.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Súlyos mínuszokból pár év alatt az élvonalba került a görög gazdaság

USA: a szenátus is elfogadta az adósságtörvényt

A kongresszus kamaráit sürgette az amerikai elnök