HIRDETÉSGross Arnoldot mindenki szerette, mégis nagyon ritkán nyitott be hozzá valaki. Olyan szívélyesen fogadott, hogy szinte szégyelltem magam. Már az előszobája maga volt a teljes univerzum, mint a legtöbb grafikája. Egy-egy műben ott az egész világegyetem, paradicsomi tájkertekben idilli szerelmespárokkal cinkosan összekacsintó szobrok, kajánul mosolygó napraforgók, barátságos madárijesztők, amikre rászállnak a madarak.
Rögtön a bejárati ajtónál egyik legrégebbi művét, a Torockót pillantottam meg a falon. Diákkorában rajzolta le a hegyet, ami túl magas ahhoz, hogy a faluval együtt lehessen ábrázolni, ezért trükkösen közelebb tolta a házakat a hegy lábához.
A falak minden négyzetcentiméterén apró képek, alig győzi a szem, szinte beleszédül a látogató. A nappali egyben műterem is, az a fajta őskáosz, ami a megállás nélküli alkotómunkát jelzi.
Gross Arnold hamar észrevette, hogy a részletgazdag grafikák végtelenségében az járt az eszemben, mekkora erőfeszítés és türelemjáték lehet ilyen aprólékosan rajzolni. Elővett egy papírt (történetesen a könyve első lapját), és rám nézett:
- Higgye el, két-három perc alatt mindent le lehet rajzolni! Mondjon bármilyen témát, és lerajzolom!
Abban maradtunk nagy hirtelen, hogy “Művész és modellje” a cím. Elővettem a telefonom, hogy videóra vegyem, ami következik, és a számláló alig mutatott többet, mint egyetlen egy perc. Ezalatt nemcsak megrajzolta, hanem a semmiből ki is gondolta a művet. A teltkarcsú, láthatóan fiatal és szép modell, kontrasztban a meggörnyedt művésszel, aki absztrahálja a női idomokat. A kép picassós, a művész alakja saját önarcképe, illetve valójában önnön karikatúrája, és persze a művészek kifigurázása. Letette a tollat, és kisfiúsan kuncogtunk mindezen. 2011-ben, egy napsütéses januári délutánon, miközben a papagáj folyamatosan rikácsolt, és elképesztő messzeségbe szórta a magokat a kalitkájából.
- Gross Arnold emlékére
Hajnal
- Gross Arnold emlékére
Ex libris
- Gross Arnold emlékére
Emlékül
Gross Arnold nagy sikereket aratott színes rézkarcaival. Az idilli képek megannyi mögöttes tartalommal késztetik gondolkodásra a nézőt, de hátborzongatót szinte sosem látunk művein. Széles közönsége mellett a képzőművész szakma is elismerte. Ő maga így mesélt nekem erről 2011 januárjában:
- A régi mestereket szeretem, Dürer és Rembrandt inspirált. Az utóbbi évtizedekben a rajztudást nem dicsérik, és különösebben nem is keresik. Tőlem 1956-ban vásárolt grafikát a Szépművészeti Múzeum, aminek a nyomólemezén volt egy angyal is a sarokban fönn. A zsűri döntése szerint le kellett az angyalt vágni, és angyal nélkül nyomtattak le 25 darabot. Ezt követően több mint ötven éven át nem vett tőlem egyetlen egy képet sem a Nemzeti Galéria, sem a Szépművészeti Múzeum. Egyet sem vett, szó szerint mondom. Sőt, volt egy olyan kiállítás, nem is olyan régen, hogy „Kortárs magyar grafika”. Abban nem volt benne se Szabó Vladimir, aki nekem nagyon jó barátom volt, se én. Tehát én nem vagyok kortárs, ezek szerint – mesélte nevetve Gross Arnold.
A művész legtöbb alkotása magángyűjtőknél van, illetve privát tulajdonba került. Gross Arnold többször említette példaként A barátkozások országútján című nagyméretű alkotását, amit Finta József építész megrendelésére készített az akkori Duna Intercontinental (ma Marriott) szálloda épületébe. A művész elmondása szerint a szálloda egyik igazgatója alig jelképes néhány dollárért vette meg az Intercontinentaltól a műalkotást, aminek rendkívüli értékét mutatja, hogy azóta több tárlaton is kiállították az olajfestményt. A városi legendák között emlegetett történet összhangban van a ténnyel, miszerint Gross Arnold bár népszerű és keresett művész volt, rendkívüli gazdagságra nem tett szert, a Keleti Károly utca elején élt egy alig kétszobás lakásban.
A színes nyomatok készítői közül Ferenczi István így emlékezik a most elhunyt művészre: – Középiskola után egy grafikai műteremben dolgoztam, ahol többek között az ő rézkarcait is nyomtattuk. Neki szerettem legjobban dolgozni, mert elmondta az elképzeléseit a színezéssel kapcsolatban, de a megvalósításban hagyott némi szabadságot. Ezért úgy érezhettük, hogy mi is részesei lehetünk az alkotásnak. Jó néhány év múlva én is voltam nála. Olyan volt a lakása, mint a grafikái: egy varázsdoboz, benne egy gyermeklelkű kismadár emberrel.
A Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festő elnyerte a Nemzet Művésze címet is.
Gross Arnold 85 évesen hunyt el, 2015. január 22-én.