HIRDETÉSVasárnap, 1961. augusztus 13-án Berlin lakói arra ébredtek, hogy 40 ezer katona és kelet-német rendőr történelmi építkezésbe fogott. Először szögesdrótot emeltek, majd egy erődítményszerű falat azon a vonalon, ami elválasztotta a város demokratikus és szovjetek uralta részét.
A berlini fal 155 kilométer hosszan Nyugat-Berlin körül húzódótt, 13 ellenőrző pont, köztük 8 átkelőhely tagolta.
A legtöbb hasonló építménnyel szemben ezt a falat nem azért húzták, hogy kívül tartsák az idegeneket, hanem hogy bent fogják az ott lakókat. A második világháború vége óta 3 millió magasan képzett ember szökött el az NDK-ból és a hatóságok véget akartak vetni ennek, mert látszott, hogy katasztrofális következményei vannak a gazdaságra.
Természetesen ezt nyíltan nem vallották be. Az építkezés éppen csak két hónappal követte az akkori kelet-német vezető, Walter Ulbricht szavait, aki azt állította, hogy senki nem készül falat építeni. Az építkezés után pedig a Moszkvából irányított hatóságok azt közölték, hogy a fal “antifasiszta védmű”.
Így atól kezdve Brandenburgi kaput, Berlin jelképét egy 3 méter vastag fal és egy katonai “biztonsági zóna” vette körül.
Checkpoint Charlie, a szovjet és az amerikai területek közötti leghíresebb határátkelő ikonikus szimbólumává vált a hidegháborúnak, ahol két szuperhatalom és két homlokegyenest egymásnak ellentmodó ideológia csapott össze.
1963-ban az amerikai elnök, JF Kennedy Nyugat-Berlinbe látogatott, ott hangzott el a híres mondata: “Kétezer éve arra volt a legbüszkébb az ember, ha azt mondhatta, hogy civis Romanus sum. A mai szabad világban pedig arra, hogy Ich bin ein Berliner.”
Ahogy teltek az évek, a falat egyre jobban megerősítették, voltak helyek a nyugati oldalán, ahol a 3,6 métert is elérte a magassága. És mögötte még egy sor akadály húzódott: árkok, szögesdrót, fényszórók, elektromos riasztórendszerek, 302 őrtorony és sok-sok fegyveres katona.
1973 október 1-jén az őrők parancsot kaptak, hogy bárkit lőjenek le, aki megpróbál átjutni a falon, még akkor is, ha nő vagy gyerek. Ennek ellenére az emberek továbbra is megkísérelték az átszökést Nyugat-Berlinbe, ami közel volt és mégis nagyon távol. A próbálkozók közül megközelítőleg 250 embert öltek meg, a pontos számot azonban valószínűleg már soha nem lehet megtudni.