NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Európa választ: Martin Schulz Párizsban kampányolt

Európa választ: Martin Schulz Párizsban kampányolt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Párizs központjában keressük a választ az Euronews tudósítója azt kérdezte a járókelőktől, hogy fotó alapján fölismernek-e egy európai politikust?

Hans von der Brelie végül összefoglóan azt mondta:
Itt Párizsban szinte senki sem ismeri Martin Schulzot…Nézzünk körül Németország keleti részén.
Ott már többen ismerték föl a politikust:
Az Európai Unióban van, biztosan…szociáldemokrata…
SPD-s, egy szociáldemokrata, igen, ő Martin Schulz, Brüsszelben dolgozik.

Tudósítónk, Hans von der Brelie végül elárulta, kiről is van szó: *Nos, akkor összegezzük: ő Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke, és indul az Európai Bizottság elnöki posztjáért. Ő az európai szocialisták első számú jelöltje. Lássuk az életrajzát…
Martin szerény körülmények között nőtt föl, szüleinek öt gyermekről kellett gondoskodniuk. 19 évesen csatlakozott a szociáldemokratákhoz. Pár évvel később ő lett az egyik legfiatalabb polgármester Németországban.
1994-ben Schulz tagja lett az Európai Parlamentnek, és átvette a szocialista frakció vezetését 2004-ben.
A Berlusconival való összecsapása az újságok címlapjára került. Martin Schulz kiáll Európáért az Olaszországból, Magyarországról, Franciaországból vagy máshonnan jövő populista szélsőjobbal szemben.
2012-ben megválasztották az Európai Parlament elnökének egy olyan választáson, amelyen megalapozta hírnevét mint a politikai csoportok közti közvetítő.

A stáb Schulz-cal Párizsban találkozott. Európa szívében – a német-francia megbékélés helyszínén. Kamaszkorában Martint meghívták egy olyan francia családba, amelynek tagjai az ellenállásban a náci Németország ellen harcoltak. Martin megértette az üzenetet: Európa a békét jelenti.

Martin Schulz ezt mondta:
A vagyont nem osztják meg igazságosan Európában: Athénban látjuk, ahogy emberek az utcán a kukákból guberálnak…miközben a görög milliomosok vásárolják meg a legdrágább ingatlanokat Londonban és Berlinben. Ezt a gazdagságot meg kell osztani. Ezért van szükség egy igazságos adórendszerre Európában, ez az egyik legfontosabb célunk.

Párizs utcáin Schulz három nyelven is kampányol. Pár másodperc alatt képes kapcsolatot teremteni az emberekkel.

Keresem azokat az embereket, akik rám szavaznak…azt hiszem, Európának nagyobb egyenlőségre van szüksége, több esélyre, főleg a fiataloknak. Olyan korban élünk, amikor egy egész nemzedék jövőjét befolyásolja egy olyan válság, amely mások miatt alakult ki. A spekulánsok okozták, akik nem fizetnek adót, miközben milliárdos profitot tesznek zsebre. Amikor viszont milliárdos veszteségeket okoznak, akkor az adóizetők fizetnek helyettük. Ezt meg akarom változtatni. Gondolkozzanak, és menjenek el május 25-én szavazni, …és ne szavazzanak Barrosóékra.

Az Euronews-nak alkalma nyílt betekinteni a szocialista kampány kulisszái mögé. Martin Schulz tökéletesen használja a közösségi médiát, twitterezik a társadalmi igazságosságról, és oroszlánszelidítőként bánik a globális pénzügyi világ cápáival, valamint javítani akar a fiatalok munkanélküliségi helyzetén. De hogyan lehet betartani ezt az ígéretet?

Martin Schulz így fogalmaz: *Először is olcsó hiteleket tennék lehetővé a kis- és középvállalkozások számára. Ezt az Európai Befektetési Banknak és az Európai Strukturális Alapnak kéne finanszírozni. Ha ezek a válallkozások fiatalokat alkalmaznak, ők könnyen hozzájuthatnának az olcsó hitelekhez. *

Szülővárosa, Würselen közel van a holland és belga határhoz. Stábunk itt találkozott Martin gyerekkori barátaival: Franz-Joseffel, Arnoval és Kornéllal. A korai 70-es években a fiatalok állandóan együtt lógtak, Deep Purple-t hallgattak, és arról álmodoztak, hogy profi focisták lesznek. És keményen gyakoroltak is, heti négyszer-ötször tartottak edzéseket. Martin sokszor kerülte az iskolát, utálta a matematikát, a természettudományokat és a templomba járást. Csak a történelem, a francia nyelv és a foci érdekelte. Csatlakozott a helyi foci klubhoz, a Rhenaniához. A barátai szerint Martin nem volt a legjobb játékos…de ő volt a legkeményebb…

Schulz-cal a stáb a szocialisták kampányán találkozott Párizsban. A kétezres tömeget magával ragadta karizmája.
A politikus, aki nem jutott be az egyetemre, visszaidézte azt a boldog napot, amikor munkát kapott egy könyvesboltban…És emlékeztetett a mostani adatokra: 5 millió fiatal európai munkanélküli van, akiknek reményre és segítségre van szüksége. Így fogalmazott:
Egy olyan család gyermeke vagyok, amely átélte a határok borzalmait, és ez a tapasztalat a magánéletemet is érintette…a családom tagjai három különböző hadseregben harcoltak…A mai szoros nemzetek közti együttműködés igazi ajándék. Egy ajándék az európaiaknak és mindig úgy éreztem, hogy egy személyes ajándék nekem is.

Ám a nemzeti szempontok még léteznek, különösen a szocialista táborban – mutat rá a lipcsei egyetem professzora.
Az európai értékeket meg kell óvni, ahogy Martin hangoztatja: a sztrájkhoz való jogot, a minimálbért, a társadalmi és környezetvédelmi normákat meg kell védeni az Ázsiából és máshonnan érkező áru- és munkaerő dömpinggel szemben.
7.53 Hans von der Brelie, euronews (German language)
Végül tudósítónk egy személyes kérdéssel fordult a politikushoz:
Lehet egy személyes kérdésem? Fiatalon a foci volt a mindene. Tanult belőle valamit, ami az életre és a politikára vonatkozik?

Martin Schulz így válaszolt:
Egyértelműen! A végén a csapat győz, nem egy ember…Vagyis össze kell tartanunk, szolidaritást kell éreznünk egymás iránt: ha egy játékosnak gondja akad, egy másik játékosnak kell közbelépnie…Mindenki egyenlő, a kapus és a balszélső is…mindenki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül

Cserbenhagyottnak érzik magukat a párizsi terrortámadások áldozatainak rokonai

Új szelek fújnak Németországban