NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egy csapat fiatal saját parlamenttel küzd a társadalmi felelősségvállalásért

Egy csapat fiatal saját parlamenttel küzd a társadalmi felelősségvállalásért
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A szlovákiai Eperjesen egy csapat fiatal elhatározta, hogy hallatja a hangját. Létrehoztak egy alternatív parlamentet, és célul tűzték ki a fiatalok ösztönzését, hogy aktívabb tagjai legyenek a társadalomak.

Ezek az egyetemisták nagyon fontosnak tartják a városukat. Ezért tagjai a helyi „Fiatalok Parlamentjének”, egy olyan kezdeményezésnek, ahol a saját kezükbe veszik az ügyeket. A mai feladat az volt, hogy végezzenek kutatást a fiatalok körében, és kérdezzék meg tőlük, hogy őket mi foglalkoztatja, min változtatnának a városban.

– Hazamennek az iskolából, játszanak a számítógépen, ilyesmik…de nem igazán elkötelezettek – mondta Peter Kmec, az egyik aktivista, aki szerint az a feladatuk, hogy megmutasák nekik, hogy miért fontos az elkötelezettség, bevonják őket a feladataikba, hogy ők is tegyenek valamit a városukért. A választásokon való részvétel az egyik legfontosabb dolog számukra, ez a tudatosság pillanata.

– Egy csomó fiatal még csak nem is tud arról, hogy vannak európai választások. Közben vannak olyan 18 évnél fiatalabbak, akik szavaznának, ha a korhatárt lejjebb vinnék. Nekik is nagyon tetszik az elektronikus szavazás gondolata – tette hozzá Peter Kmec. Nagyon változó módszereik vannak: festett jelzésekkel igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy fontos megóvni az utcai padok és egyéb tárgyak minőségét, és emellett koncereteket is szerveznek.

Daniel Astary egy másik önkéntes, az egyik legújabb tagja a fiatalok parlamentjének. Arra tanítja a nála fiatalabbakat, hogy miért fontos a csapatszellem a fociban.

Daniel szerint ezek a fiatalok igyekeznek megtanulni a fegyelmet, és az egészséges életmódot. Arra tanítja őket, hogy mennyire fontos a fair játékszellem.

– Olyan pozitív légkört teremtünk Eperjesen, hogy ezek a gyerekek később sem akarják majd elhagyni vagy elmenni külföldre – mondta Daniel. A játék gyakran zajlik a városháza mellett, ahová a fiatalok egyébként is sokszor járnak sokszor járnak, hogy bemutassák a projektjeiket a polgármesternek.

– Eperjes egy nagyon öreg város, több mint 800 éves – mondta Pavel Hagyari. A polgármester szerint ugyanakkor nagyon fiatalos is, több mint 30 ezer diák él itt. Azért kedveli a városháza a fiatalok parlamentjének az elgondolásait, azokat a kulturális és sport programokat, amiket szerveznek, mert hidat építenek a fiatalok és a politikusok közé. Az Európai Bizottság támogatja, hogy a fiatalok parlamentje egyebek mellett olyan nyitott vita délutánokat szervezzen, ahol a fiatalok ütköztethetik a véleményüket a helyi ügyekről.

Az egyik szervező, Miroslav Karahuta azt mondta, hogy azért hozták létre a fiatalok parlamentjét, mert egy csomó fiatalnak vannak ötletei és problémái, de csak a saját környezetükkel osztják meg. A problémákat viszont így nem lehet megoldani, az ötletek pedig nem jutnak el a megfelelő helyekre.

- A politikusok – ezt nem könnyű kimondani – de valahogy bűnösek a fiatalok szemében – tette hozzá Miroslav. Szerinte a fiatalok parlamentje azért fontos, mert a fiatalok egymásra előbb hallgatnak, mint a politikusokra, akikkel nem is törődnek.

A Generation Y történeteit a közösségi oldalainkon is megtalálhatják.
Facebook
Twitter
Google+

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak

Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet

A krump Hollandiába megy