NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kivégzés kalapáccsal: jelentés az észak-koreai lágerek poklából

Kivégzés kalapáccsal: jelentés az észak-koreai lágerek poklából
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Megrázó részleteket hozott nyilvánosságra Észak-Korea kényszermunka-táborairól az Amnesty International. A londoni székhelyű emberjogi szervezet egy volt lágerőr és számos túlélő elbeszélésére, illetve műholdas felvételekre alapozza legújabb, sokkoló jelentését.

Az egyik, a levegőből megfigyelt tábor – a 16-os számú – 560 négyzetkilométernyi területen fekszik, vagyis nagyobb, mint Budapest. A légi felvételek elemzése alapján az derült ki, hogy a rabokat bányában és fakitermelésen dolgoztatják. A kényszermunkások száma 2011 óta enyhén emelkedett.

A volt őr elmondta, hogy a foglyokkal gyakran megásatják a saját sírjukat, mielőtt a tarkójukra mért kalapácsütéssel megölik őket. Előfordul az is, hogy megfojtják vagy bottal verik agyon a szerencsétleneket. A női rabokat gyakran megerőszakolják, azután szintén meggyilkolják, hogy ne pattanjon ki botrány.

A volt elítéltek beszámolója szerint napi 10-12 órát kellett dolgozniuk, miközben az élelmiszer-fejadagokból “éhen halni is alig lehet”. Aki nem teljesíti az előírt normát, azt az őrök összeverik, és még azt a kevés élelmet is megvonják tőle. A tanúvallomások egybecsengenek mindazzal, amit korábban más túlélők mondtak el az ENSZ különbizottságának, amely a phenjani diktatúra jogsértéseit vizsgálja.

- Észak-Korea külön kategória – összegezte a hasonló eseteket immár fél évszázada világszerte dokumentáló Amnesty International kelet-ázsiai ügyekben illetékes kutatója, Rajiv Narayan.

Becslések szerint 100-200 ezren sínylődnek a kényszermunka-táborokban, miközben Észak-Korea hivatalosan tagadja, hogy a lágerek egyáltalán léteznek.

  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 15

HIRDETÉS
  • North Korea

Camp 15

  • North Korea

Camp 16

  • North Korea

Camp 16

HIRDETÉS

  • North Korea

Camp 16

  • North Korea

Camp 16

HIRDETÉS
  • North Korea

Camp 16

  • North Korea

Camp 16

  • North Korea

Camp 16

HIRDETÉS

  • North Korea

Camp 16

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elakadtak az észak-koreai lőszerszállítások Oroszország felé, de még nem tudni az okát

A Hamász észak-koreai fegyvereket is bevet Izrael ellen - közölte a dél-koreai hírszerzés

Észak-Korea új atomreaktorának működésére utal a forró víz távozása