HIRDETÉSAz elmúlt 25 évben az osztrák Michael Haneke a mozitörténet legfontosabb filmrendezői közé írta be magát. Korai munkáitól kezdve egészen a Szerelemig, az idei év külföldi filmjének járó Oscart bezsebelő drámáig, Haneke egészen egyedi stílust képvisel: józan, a valósághoz közeli, a félelmeinkkel, titkainkkal, tabuinkkal szembenéző látásmódot. Másokkal ellentétben az idő múlásával Haneke csak erősödik. Most éppen az Astrurias Hercege-díjjal ismerték el művészetét. A rendezővel a spanyolországi Oviedoban beszélgettünk.
Monsieur Haneke, díjainak teljes listája több oldalt tölt meg, európai, németországi kitüntetések, Arany Glóbusz, 2 Arany Pálma, egy Oscar, és most az Asturias-díj. Melyik ezek közül a legfontosabb, ha van ilyen egyáltalán?
- Minden elismerés nagy öröm, hiszen az ember azért készít filmeket, hogy nézzék, és a díjak ebben azért nagyban segítenek. Felkeltik az emberek kíváncsiságát, és becsalogatják őket a mozikba. Szóval mindig örülök az elismerésnek, főleg, ha jelentős díjról van szó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kisebb kitüntetések, kisebb fesztiválok díjai ne okoznának boldogságot. Nagyon jó érzés,
Szerelem: egy film a szerelemről, az élet végéről, és a haláltól való félelemről – ez hozta meg Önnek talán karrierjének eddig csúcspontját. Az Oscar óta eltelt pár hónap. Utólag, mivel magyarázza, hogy egy film, amelynek köze nincs a mainstream mozihoz, amely egy olyan témát boncolgat, amelyet mindenki igyekszik inkább elkerülni, ekkora sikert ért el?
- Úgy hiszem, nagyban azon múlt, ahhoz van köze, hogy mikor jött ki ez a film. Mindig azt mondom, ha tíz évvel ezelőtt készítem el a Szerelmet, ekkora siker egészen biztos nem lett volna. Mert a téma a médiának köszönhetően csak az elmúlt néhány évben vésődött be a köztudatba. Az, hogy ez olyan téma, amelyről beszélni kell. Ez óriási szerencse. Amikor a kezdet kezdetén felvetettem a producereknek, hogy erről szeretnék filmet csinálni, egyöntetűen azt mondták, hogy ez kasszagyilkos, garantált a bukás, ne csináljuk. De mivel engem, személyes érintettségem apropóján nem hagyott nyugodni, továbbra is nagyon érdekelt ez a dolog, véghezvittem és a végén már mindannyian együtt örültünk annak, hogy így történt. Csodálatos, hogy ez így létrejöhetett.
A filmjei szerethetőek és félelmetesek, és a nézőt a saját félelmeivel és titkaival szembesítik. Az erőszak fontos téma, a fizikai, de a lelki értelemben vett erőszak is. Meg tudja Ön érteni, hogy ezt egyesek kínszenvedésnek élik meg?
- Ezt nem tudom cáfolni. De. Senkit sem kényszerítettek arra, hogy beüljön a moziba. Kicsit olyan ez mint egy másik filmem, a Funny Games esetében. Arra az alkotásra ugyancsak rásütötték, hogy provokáció. Hiszen az embereknek tudniuk kell, hogy milyen filmre fizetnek be, ha mondjuk teszem azt egy erőszakos mozira ülnek be. A mainstream moziban az erőszak kötelező velejárónak számít, nézed, de tudod, hogy mindaz amit látsz, csak film. A Szerelem azért tudott ekkorát ütni, mert egyszerűen nem tudsz elhatárolódni a főszereplőtől.
*Ön osztrák, Münchenben született, Bécsben nőtt fel, ahol ma is él, de többször dolgozott Németországban, és folyamatosan forgat franca filmeket francia színészekkel. Miért van ez? Hol érzi magát otthon? *
- Ott érzem magam otthon, ahol hagynak dolgozni. Franciaországban természetesen könnyebb filmeket készíteni – igényes filmeket, nem pedig kasszasikereket, amelyeken nem kell gondolkodni. A franciáknál pénzt szerezni is könnyebb az ilyesmire. Ezenkívül csodálatosak a francia színészek, ami persze nem azt jelenti, hogy Némeotrszágban ne lennének csodálatos színészek. Az, hogy egyáltalán lehetőségem nyílt Francaiországban filmet forgatni, annak köszönhető, hogy Juliette Binoche látta az osztrák filmjeimet, felhívott és megkérdezte, nem dolgoznánk-e együtt. Meghökkentem, és arra gondoltam, hogy attól, hogy ő, azaz egyvalaki így gondolkodik, az nem feltételnül jelenti azt, hogy akkor most beindul egy körforgás. És mégis, mostanra sok barátom lett Franciaországban, szívesen dolgozom ott, de ez nem jelenti azt, hogy Németországban vagy Ausztriában ne dolgoznék. A helyszín mindig a történettől függ, amit éppen el akarok mesélni.
Amikor beütjük a nevét a Google-ba, egy Twitter-fiókra is ráakadunk, Michael Haneke neve alatt, itt elég vicces kommentek olvashatók. Egy újságíró rajngójának kommentjei. A fiók jelenleg privát, de nagyon népszerű volt, több mint 20 ezer követővel. Most nevet, de nem igazán szívleli az internetes közöségi oldalakt. Miért?
- Nem, ezt nem mondanám. Csak nevettem rajta, mert egyáltalán nem tudtam, róla, a tanítványaim hívták fel rá a figyelmemet. Szóval, megnéztem magamnak, mókásnak találtam, de ennyi. Egyáltalán nem igaz, ellenkezőleg, az új filmem, amin jelenleg dolgozom, ezt a témát is feszegeti, valóban, de én magam nem foglalkozom ilyesmivel, mert erre nincs időm.
A következő kérdést szabályosan kivette a számból, nevezetesen, hogy a következő filmjéről elárulna valamit?
- Többet nem mondhatok, mert túlságosan gyakran esett meg velem, hogy elárultam dolgokat, és aztán magamat kellett korrigálni, esetleg elnézést kérni, amiért a film végül valami teljesen mást mesélt, mint amit a kezdetekkor mondtam. Ekkor megfogadtam, hogy visszafogottan nyilatkozom.
Jelenleg egyre több és több amerikai filmrendező készít tv-sorozatokat. Ön gondolkodott már ezen, hogy a jövőben esetleg Ön is forgasson ilyen szériákat?
- Ameddig a mainstream közönségfilmek ilyenek, addig természetes, hogy azok az emberek, akik ennél többre vágyna, megtalálják a kiskaput. Tíz éve még senki sem gondolta volna, hogy a televízió ennek a fajta frusztrációnak köszönhetőn újraéled, azoknak az intellektuális amerikai filmkészítőknek köszönhetőn, akik a most futó sorozatokat gyártják. Mert ezek részben, vagy teljesen intelligens történetek, olyanok, amilyenek az amerikai mozikban már alig fellelhetők. Akkor meg miért ne? Hogy ebből mi sül ki, egyikünk sem tudja, máskülönben azt is előre láttuk volna, hogy mostanra ilyen lesz a helyzet. –
Amíg hagynak, addig szívesen dolgozom tovább, amíg vannak ötleteim. Előfordulhat persze, hogy nem lesz több ötlet, akkor nem fáradozom tovább. De amíg vannak ,és amíg az emberek kíváncsiak rájuk, addig nincs ok arra, hogy befejezzem.
Szaván fogjuk! Köszönöm az interjút!