Keserédes, de méltó búcsú a The Late Showtól: Stephen Colbert Sir Paul McCartney-vel zár, véget ér a 33 éves műsor, Trump kárörvendve reagál
Tegnap este adásba került a The Late Show utolsó epizódja a CBS-en, ezzel lezárult a 33 éves műsor, amelynek házigazdája Stephen Colbert sztárvendégeket vonultatott fel, köztük a zenész Paul McCartney-t.
Colbert látszólag a szokásos módon kezdte az estét: elmondta nyitómonológját, és emlékeztette a közönséget, mennyire hiányozni fog.
„Elég szerencsések voltunk, hogy itt lehettünk az elmúlt 11 évben” – mondta. Nyitóblokkját azonban többször is félbeszakították meglepetésvendégek, például Bryan Cranston, Paul Rudd és Tim Meadows.
Mindannyian úgy tettek, mintha bosszankodnának amiatt, hogy nem ők lehetnek a műsorvezető legutolsó vendége.
„Tudod mit? Megkaptad, amit megérdemeltél” – fakadt ki Meadows.
Más sztárok is röviden felbukkantak a hosszú búcsúműsorban, köztük Ryan Reynolds, Tig Notaro és Neil deGrasse Tyson. Colberthez több barátja is csatlakozott, például Jon Stewart, Jimmy Kimmel, Seth Meyers, John Oliver és Jimmy Fallon humoristák.
„Azért jöttünk, hogy elmondjuk: hiányozni fogsz. Az éjszakai műsorsáv nem lesz ugyanaz nélküled” – mondta Kimmel.
Colbert azt játszotta el, hogy utolsó vendége XIV. Leó pápa lesz, a szentatya azonban láthatóan nem volt hajlandó kijönni az öltözőjéből, mert nem kapta meg a megfelelő nassolnivalókat, főleg a hot dogokat.
„Nem olvastuk végig az egész igénylistáját, és nem szereztük be a nasijait” – magyarázta egyik munkatársa.
Ezután lépett színpadra az egykori Beatle, McCartney, felajánlva magát beugró vendégnek.
„Szerintem te lennél a tökéletes utolsó vendég” – mondta neki Colbert.
McCartney egy aláírt fotót ajándékozott neki a Beatles 1964-es, első, Ed Sullivan Theatre-beli fellépéséről. Ezután közös produkciót adtak elő Colberttel, Jon Batiste-tal, Louis Catóval és Elvis Costellóval. Először Costello 'Jump Up' című dalát játszották el, majd a műsort a legendás Beatles-számmal, a 'Hello, Goodbye' címmel zárták.
Az emlékezetes pillanat itt látható:
A dalokat együtt éneklő Colberthez a színpadon csatlakozott a családja és a The Late Show stábja is. Colbertet és McCartneyt ezután a kulisszák mögött mutatták, egy elektromos elosztódoboz és egy „Late Show” feliratú kar mellett. McCartney meghúzta a kart, odaszúrva a a műsort a képernyőről levett CBS-nek.
Az Ed Sullivan Theater előtt rajongók gyűltek össze „Thank You Stephen” és „Colbert for President” feliratú táblákkal.
Ahogy várható volt, Donald Trump kifejezetten örült Colbert távozásának.
A Truth Socialön éles támadást intézett Colbert ellen: „Colbertnek végre vége a CBS-nél. Csodálatos, hogy ilyen sokáig húzta! Semmi tehetség, semmi nézettség, semmi élet. Olyan volt, mint egy halott ember.”
Igazán bájos.
Trump folytatta: „Akárkit levehetnél az utcáról, és jobb lenne, mint ez a teljes idióta. Hála istennek, hogy végre eltűnt!”
Az Emmy-díjas komikus műsorának megszüntetését tavaly júliusban jelentették be, néhány nappal azután, hogy Colbert bírálta a csatorna anyavállalatát, a Paramountot, amiért az 16 millió dolláros peren kívüli megállapodást kötött Donald Trumppal.
Itt olvashat bővebben arról, miért kaszálták el a The Late Show-t.
A hét elején beszámoltunk róla, hogy Colbert egyik utolsó vendége, Bruce Springsteen úgy nevezte a talkshow-házigazdát, mint „az első embert Amerikában, aki azért veszítette el a műsorát, mert olyan elnökünk lett, aki nem bírja a viccet”.
„Ma este Stephen mellett akarok kiállni, mert te vagy az első ember Amerikában, aki azért veszítette el a műsorát, mert olyan elnökünk lett, aki nem bírja a viccet… És mert Larry és David Ellison úgy érzi, csókolgatnia kell a hátsóját, hogy megkapja, amit akar” – mondta Springsteen.
„Stephen, ezek kicsinyes emberek” – tette hozzá. „Fogalmuk sincs, mit jelentenek ennek a gyönyörű országnak a szabadságai.”
Viszlát, The Late Show. És köszönjük, Stephen Colbert.