Azerbajdzsán
Hivatalossá vált, egy idegen tárgy okozta az Azerbaijan Airlines járatának lezuhanását
Az azerbajdzsáni kormány által készített vizsgálatból kiderült, hogy fémtörmeléket találtak a december 25-én lezuhant repülőgép törzsében, és nyomozást fognak végezni az idegen tárgy pontos beazonosítása érdekében. A tanulmányozás során nem találtak madárral való ütközésre jelet.
Oroszország
Negyvenezer dollárért indulhatnak a halálba az önkéntes orosz rohamosztagosok
A kiképzés hossza két nap és két hét között változik, ami rávilágít arra, hogy az orosz hadseregnek szüksége van a frontvonal erősítésére. Ezt egybevág Putyin elnök világos szándékával, hogy bármilyen esetleges béketárgyalásokba csakis erős induló pozícióból akar belevágni.
Világ
Komoly orosz-amerikai egyeztetések zajlanak az ukrajnai háború lezárásáról – állítja Donald Trump
Az amerikai elnök előrehaladott tárgyalásokról beszélt, azonban nem közölte, hogy kormányából pontosan ki tárgyalt Moszkvával. yilatkozatában megragadta az alkalmat, hogy Joe Bident és Volodimir Zelenszkijt bírálja.