Heti hírlevelében Maria Tadeo, az Euronews európai hírekre specializálódott szerkesztője Brüsszelből jelentkezik. Ezen a héten arról ír, hogy úgy látja, Trump politikai okokból teszi Zelenszkijt bűnbakká az amerikai félidős választások előtt.
Örülök, hogy egy újabb mozgalmas hét után ismét itt van, és olvassa az _Off the Record_et.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Szeretek viccelődni az EU-hírovat helyettes vezetőjével, Maia de la Baume-mal, hogy hétről hétre már nem lehet ennél őrültebb. Minden alkalommal bebizonyosodik, hogy tévedek. Ez rossz hír az immunrendszeremnek, amely végül megadta magát egy megfázásnak.
A héten a brüsszeli Európai Tanács-csúcs előtt néhány napot Varsóban töltöttem, és mire a csúcs véget ért, már a Kleenex-dobozom mellett ülve gépeltem be ezt a hírlevelet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Brüsszelben vett részt a csúcson, hogy a Kijevet sújtó brutális hét után megerősítse a támogatást. Ukrajnában a tél közeledtével aligha lehetne nyomasztóbb a hangulat.
A héten felerősödtek az elhagyatottságtól való félelmek, miután az Egyesült Államok egy sokkoló megállapodást jelentett be az orosz dízelre kivetett szankciók enyhítéséről (forrás: angol), kétségbeesett kísérletként az üzemanyagárak leszorítására. Az alku súlyosan hibás. Feltételek nélkül új bevételi lökést ad Oroszországnak, miközben a világnak alig hoz többet átmeneti enyhülésnél.
Mostanra világosnak kellene lennie, hogy Donald Trump elnök pánikban van az amerikai félidős választások miatt. A benzinárak az év eleje óta meredeken emelkedtek, és jelentősen növelték az amerikaiak megélhetési költségeit. A tengeren túl az Egyesült Államokban az országos átlag benzinár ezen a héten gallononként 4,27 dollárt ért el.
Ha bármit tud az amerikaiakról, ön is tudja, hogy olcsó energiát várnak – ráadásul bőségesen. A kutaknál látott árak és a gazdasági visszaeséstől való félelem döntőnek bizonyul majd a félidős választások kimenetele szempontjából.
A fájdalom nagy része az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen vívott háborújának járulékos következményeiből fakad. Lehet azt állítani, hogy Teherán valódi fenyegetést jelent a világ biztonságára, és – ahogy maga Trump is sugallta – az országot egy csomó őrült vezeti. Így is van. De ostobák nem.
Irán sikeresen fegyverként használja a Hormuzi-szorost, elfojtva azon az útvonalon a világ olajellátásának nagyjából egyötödét. Ez mindenkinek gond. Valakinek pedig vállalnia kell majd a felelősséget. Trump Zelenszkijt szemelte ki bűnbaknak.
Kétségtelen, hogy Ukrajna orosz finomítókat rombol le, ott ütve Moszkvát, ahol a legjobban fáj, és csökkenti a globális finomítói kapacitást. De ez nem a probléma gyökere. Az igazi ok a Hormuzi-szorosban kialakult helyzet, és Trumpnak nincs rá gyors megoldása.
Trump ehelyett drasztikusan élezte a Zelenszkijjel szembeni retorikáját, azzal vádolva, hogy „problémákat okoz a mi marhatenyésztőinknek, gazdáinknak és az egész világnak”. Azt is sugallta, hogy Zelenszkij – akit egyszer „mérsékelten sikeres komikusként” jellemzett – azt állítja, békét akar Oroszországgal, valójában azonban ennek ellenében cselekszik. Szerinte Ukrajnának ezért új vezetőre van szüksége.
Megdöbbentő kijelentés ez egy olyan országról, amely nap mint nap rakétatámadásokat él túl, és amelynek – akár véletlenül, akár nem – a héten komoly működési nehézségei támadtak azokkal a létfontosságú hírszerzési és infrastrukturális rendszerekkel, amelyek további emberéletek megmentéséhez szükségesek.
Trump soha nem használta az efféle nyelvezetet Oroszország vezetőjével, Vlagyimir Putyinnal szemben. Soha nem szólította fel Putyint szabad választások megtartására sem. Szavai feltűnő elfogultságot árulnak el, amely egy közvetítő szerepre törekvő országtól elfogadhatatlan. Mindez személyes ellenszenvet is tükröz.
Az amerikai elnök mindent kritizált Zelenszkijben: katonai öltözetét (most fekete dzsekit visel), modorát (emlékszik a „nincsenek lapok a kezében” epizódra?) és hajthatatlanságát. Úgy tűnik, Trump frusztrációja abból fakad, hogy Zelenszkijt a béke akadályának látja.
Sok mindent el lehet mondani Zelenszkij taktikáiról, diplomáciai bakijairól és a vezető munkatársait érintő súlyos korrupciós vádakról. De magával a háborúval kapcsolatban igaza van, amikor nem enged: az a gyors megállapodás, amelyre Trump vágyik, Ukrajnának és Európának egyaránt rossz.
Zelenszkijnek abban is igaza van, hogy a finomítók jogos katonai célponttá válnak, ha az orosz hadigépezet finanszírozását szolgálják. Lehet azt mondani, hogy minden tárgyaláshoz szükség van nyomásgyakorlásra, hogy rákényszerítse a feleket a nehéz döntésekre, de ennek két irányban kellene hatnia. Trump mintha csak az egyik oldalra akarná ráterhelni.
Ez tükrözi az amerikai kormányzat számításait. Úgy tűnik, Washington meg van győződve arról, hogy a háború nagy valószínűséggel már nem változik érdemben: a konfliktus felőrlő háborúvá vált, a frontvonal lényegében befagyott, és Ukrajna nem tudja visszafoglalni az orosz megszállás alatt álló területeket, miközben borzalmas károkat okoz a civileknek. Az emberi veszteség nőni fog, a terepen viszont kevés változás várható.
Úgy tűnik, az Egyesült Államok tévesen hiszi, hogy Putyint üzleti megállapodásokkal és gazdasági ösztönzőkkel, valamint Moszkva meggyőzésével lehet visszaterelni a tárgyalóasztalhoz, hogy a háború lezárása saját érdekében áll. Ez a megközelítés azonban alapvetően félreértheti Putyin motivációit.
Ne csak az én szavamra adjon.
Putyin 2021-ben „Az oroszok és ukránok történelmi egységéről” címmel publikált egy esszét. Azt állította benne, hogy a két nép valójában egy, amivel lényegében tagadta az ukrán függetlenség történelmi legitimációját. Egy évvel később tört ki a teljes körű háború.
Az ukránok számára ez a háború a túlélésről szól – egy független nemzet túléléséről.
Zelenszkij egyáltalán nem hajlandó területi engedményekre, érthető módon, hiszen a tét nem pusztán néhány négyzetkilométer.
Senki nem magyarázta még el, mi történne egy hipotetikus területcserét követően, amelyet Kijev de jure amúgy sem ismerne el. Az Egyesült Államok hajlandó lenne cserébe sziklaszilárd biztonsági garanciákat adni? És ezek a garanciák a gyakorlatban hogyan néznének ki?
Egyetlen ország sem mondana le önként a területének egy részéről – beleértve olyan földdarabokat is, amelyeket Oroszország még csak nem is tart ellenőrzése alatt –, cserébe olyan ígéretekért, amelyek jelenleg alig többek puszta szavaknál. És mi történne a tágabb európai biztonsági architektúrával, amely az invázió következtében lényegében lángba borult?
Zelenszkij pénteken hálával teli üzenettel érkezett a belga fővárosba. Megköszönte az uniós intézmények és vezetők támogatását, akiket „valódi vezetőknek” nevezett, ami nyilvánvalóan Trumpnak címzett oldalvágás. Ugyanakkor egy sor megoldatlan kérdéssel is érkezett.
Ukrajna kemény tél elé néz: energetikai infrastruktúrájának nagy részét Oroszország lerombolta, sürgősen szükség van légvédelmi rendszerekre, és több milliárd eurónyi friss finanszírozásra 2027-re.
A vezetőknek intézett beszédében azt mondta, hogy a jövő évi háború költsége 155 milliárd euró lesz, amelyből 70 milliárdot az európaiaknak kellene állniuk. Arra kérte őket, hogy teremtsék elő a forrásokat, azzal érvelve, hogy becslése reális.
Két dolog különösen szembetűnő. Ukrajna abból indul ki, hogy a háború legalább még egy évig tart, ezért terveznie kell vele a költségvetésben. Az európaiaknak pedig a számla jelentős részét kell majd kiegyenlíteniük, mivel az Egyesült Államok már nem nyújt támogatást.
Tavaly decemberben az európai vezetők jóváhagytak egy 90 milliárd eurós hitelt, amelynek elvben két év pénzügyi szükségleteit kellett volna fedeznie. Ma már tudjuk, hogy ez nem lesz elég. És nagy valószínűséggel Ukrajna soha nem tudja majd visszafizetni.
A finanszírozás kérdése nyersnek tűnhet, de létfontosságú.
Az európai vezetők tudják, hogy szűkösek a források. Az EU külpolitikai vezetője, Kaja Kallas e heti interjúnkban azt mondta nekem (forrás: angol), hogy kézzelfoghatóan érződik: az európai közvélemény négy évvel ezelőtthöz képest megváltozott, mert megjelent a fáradtság tényezője.
Az előttünk álló 12 hónapban zajló, soha nem látott választási ciklus Európában nem kedvez Ukrajnának, és az EU-nak józanul kell szembenéznie ezzel.
Franciaországban Marine Le Pen, aki jelenleg vezeti a közvélemény-kutatásokat, brüsszeli látogatását használta ki arra, hogy üzenjen Brüsszelnek és Zelenszkijnek: ő nem fog fizetni (forrás: angol).
Arra hivatkozva, hogy Franciaország „a csőd szélén áll”, Le Pen azt mondta, az ország már nem engedheti meg magának, hogy hozzájáruljon az Ukrajnának szánt közös kasszához. Ha mások fizetni akarnak, az rendben van, mondta, de Franciaország nem fog.
Úgy tűnik, a trumpi kézikönyvből merít: Ukrajna nem az ő adófizetőinek problémája. Németországban az AfD szerint Berlinnek sem kellene fizetnie. Kétségtelen, hogy ez az álláspont kisebbségi az EU Tanácsában, és az sem biztos, hogy ezek a pártok valaha hatalomra kerülnek. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene komolyan venni őket.
Ezek a pártok sikeresen csatornázzák be az Európában növekvő társadalmi és gazdasági elégedetlenséget. Mindez nem Ukrajna malmára hajtja a vizet. És van egy jogos kérdés is a vita középpontjában: honnan fogja az Európai Unió előteremteni évente 70, sőt akár 90 milliárd eurót?
Újabb adósságot bocsát ki? Hozzányúl a befagyasztott orosz vagyonhoz? Megnyitja a nemzetközi donorok körét? A harmadik országokkal szembeni befolyását használja fel, hogy növelje hozzájárulásukat? És mi a stratégia e monumentális háborús erőfeszítés mögött?
Amikor a vezetők Brüsszelben összeültek, utasították az Európai Bizottságot, hogy novemberig dolgozzon ki javaslatokat a finanszírozási rés betömésére. A diplomaták négyszemközt egyetértenek abban, hogy Európán múlik majd, életben tartja-e Ukrajnát a harcban, vagy átengedi az előnyt Oroszországnak. Az viszont egyáltalán nem világos, hogyan jutnak el idáig.
Emmanuel Macron újságíróknak nyilatkozva azt mondta, messze túl korai még 70 milliárd euróról beszélni, ugyanakkor több diplomata azt mondta az Euronewsnak, hogy Brüsszelnek valószínűleg újabb közös adósságot kell felvennie. Bár időről időre felmerül a befagyasztott orosz vagyon felhasználásának ötlete, ez továbbra is inkább a vágyálom kategóriájába tartozik.
Ukrajna számára komoly, sorsdöntő pillanat ez. Nehéz döntéseket kell meghozni.
Köszönöm, hogy elolvasta az Off The Recordot , kérem, iratkozzon fel erre a hírlevélre itt. (forrás: angol)