Norvégia szabadon engedte azt az orosz legénységű hajót, amelyet a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy megrongálta a Lettországot és a svéd Gotland szigetét összekötő optikai kábelt.
Szabadon engedtek egy norvég tulajdonú és orosz személyzetű hajót, amelyről a hatóságok eredetileg azt gyanították, hogy részt vett a Lettországot és a svéd Gotland szigetét összekötő víz alatti optikai kábel megrongálásában.
A norvég rendőrség pénteken késő este közölte, hogy nem találtak semmit, ami a Silver Dania nevű hajót "a cselekményhez kötné".
"A tromsøi rendőrség sok munkát tett a vizsgálatba. A nyomozás folytatódik, de nem látjuk indokoltnak, hogy a hajó tovább Tromsø¸ben maradjon" - mondta pénteken késő este Ronny Jorgensen, Tromsø-i ügyész.
A Silver Daniát csütörtök este állították meg, és péntek reggel a norvég parti őrség egyik hajója hozta be az észak-norvégiai Tromsø¸ kikötőjébe ellenőrzés céljából. Közölték, hogy ez a lett hatóságok kérését és egy norvég bíróság döntését követően történt.
A rendőrség akkor azt mondta, hogy felmerült a gyanú, hogy a hajó, amely az oroszországi Szentpétervár és Murmanszk kikötői között közlekedett, amikor feltartóztatták, részt vett a múlt hétvégén a Balti-tengeren felfedezett súlyos kábelrongálásban.
A hatóságok nem részletezték, de azt mondták, hogy átkutatják a hajót és kihallgatásokat tartanak.
Tormod Fossmark, a hajót tulajdonló SilverSea vállalat vezérigazgatója tagadta, hogy a hajó bármilyen kárt okozott volna, amikor áthajózott a kábel területén, és azt mondta, hogy a vállalat együttműködik a hatóságokkal az általa "súlyosnak" tartott ügyben.
"Semmi közünk nincs ehhez" - mondta Fossmark az Associated Pressnek. "Nem engedtük ki horgonyokat, és nem tettünk semmit, ezt ma fogják megerősíteni" - mondta a nyomozásra utalva.
Hangsúlyozta, hogy a hajó nyomkövető adatai nem mutattak ki semmilyen szabálytalanságot az útja során.
Fossmark azt mondta, reméli, hogy a hajó, amely nem szállított rakományt, még a nap folyamán továbbhajózhat.
A lettországi Ventspilstől Gotlandig tartó adatátviteli kábel sérülését vasárnap észlelték. Még aznap a svéd ügyészség bejelentette, hogy előzetes vizsgálatot indított szabotázs gyanújával, és elrendelte a kábel megrongálásával gyanúsított hajó, a máltai zászló alatt közlekedő Vezhen feltartóztatását.
A hajó bolgár tulajdonosa azt mondta, hogy lehetséges, hogy a Vezhen véletlenül okozta a kábelszakadást, de elutasította a szabotázs vagy a legénység bármilyen más közrehatásának lehetőségét.