Magyarország Ezúttal botrány nélkül lement az akkugyárakkal foglalkozó közmeghallgatás Debrecenben Több mint másfél év után hirdetett ismét közmeghallgatást a városvezetés, hétköznapra, délelőtt 10 órára. Néhány tucatnyian azért eljöttek, és a polgármester fejére olvasták, hogy nem akarnak akkugyárakat a városukba. 29/08/2024
Világ Súlyos aszály a magyar földek csaknem kétharmadán Az öntözés sokat segíthetne, de a gazdáknak csak néhány százaléka él vele. Az összefogás hiánya is nehezíti a helyzetet. 29/08/2024
Világ David Pressman: Orbán Viktor békemissziója csak performansz volt Kárpátaljai menekülteket látogatott meg az amerikai nagykövet Esztergomban. Továbbra is bizonytalan több ezer menedékkérő sorsa Magyarországon. 28/08/2024
Világ A politikusok nem találják a fogást az Airbnb-jelenségen, pedig ideje lenne A rövidtávú lakáskiadás tömeges elterjedése a turizmusnak nagyon jó, a helyieknek nagyon nem. Most épp Terézváros készül népszavazásra az ágazat szabályozása érdekében, de ez sehol sem sikerült még igazán jól. A BGE Turizmus Tanszékének vezetőjét, Hinek Mátyást kérdeztük arról, hogy miért nem. 28/08/2024
Európai hírek A balti külügyminiszterek aggódnak, hogy Magyarország rés Európa pajzsán Európa biztonságára a magyar nemzeti kártya jelenti az egyik legnagyobb veszélyt - erre jutottak a balti államok külügyminiszterei, miközben megtekintették az orosz-lett határra húzott határkerítést. 27/08/2024
Gazdaság Kevés a magyarok pénze, az utolsók között vagyunk az uniós nyaralási statisztikákban Egy átlagos magyar harmadannyit költ egy utazással eltöltött napon, mint egy osztrák, a magyarok 43 százaléka pedig egyáltalán nem tudja megengedni magának, hogy elmenjen egy hétre nyaralni. Az anyagi lehetőségeinkhez képest egészen sokat utazunk, de egy útra mi költjük a legkevesebbet az EU-ban. 25/08/2024
Világ Lemondott egy fideszes EP-képviselő, és a közéletből is távozik Győrffy Balázs részegen vitába keveredett Budapesten, és megütött egy nőt. 23/08/2024
Világ Magyarországon is tesztelik a világ első tüdőrák elleni vakcináját A koronavírus elleni oltásokhoz hasonlóan ez is az mRNS-technológián alapul, melynek kifejlesztéséért Karikó Katalin Nobel-díjat kapott. 23/08/2024
Magyarország Elvitték az utcára tett kárpátaljai menekülteket Kocsról, de nincs megoldva a helyzetük Százhúsz menekültet raktak ki a szállásukról egy új kormányrendelet miatt, a civil szervezetek tiltakozása ellenére. Egynapnyi várakozás után végül Dorogra szállították őket, de az ottani szálláson is csak egy hétig maradhatnak. 23/08/2024
Magyarország Vitorlázás és vurstli - a máltaisok nyaralni vitték a mozgássérült fiatalokat Egy mobil rámpa, egy hatalmas úszógumi és két segítő kéz – ennyi elég ahhoz, hogy azok is élvezhessék a nyári Balatont, akik egész életüket kerekesszékben élik. A Máltai Szeretetszolgálat 4 éves kihagyás után újra megtartotta 5 napos ifjúsági mozgássérült táborát, ezúttal Balatonfenyvesen. 22/08/2024
Európai hírek Százhúsz kárpátaljai menekültet tett utcára a magyar kormány Kocs településen Egy júniusi kormányrendelet szerint csak a harcoktól közvetlenül érintett térségek lakóinak biztosít szállást és ellátást a magyar kormány. Civil szervezetek figyelmeztettek, hogy a Kárpátaljáról elmenekültek nagy részének nem lesz hova mennie, augusztus 21-én mégis életbe lépett a jogszabály. 22/08/2024
Magyarország Változatos programokkal ünnepli az ország augusztus 20-át Az operatív törzs egész nap folyamatosan figyeli az időjárási előrejelzéseket, és ha a prognózis kedvezőtlenül alakul, kora délutánig meghozza a döntést az esti tüzijáték biztonságos megtartásáról. 20/08/2024
Sport Kína és az USA egyenlő az aranyversenyben, de Amerika nyerte a legtöbb érmet. Magyarország a 14. Tokió 2020-hoz képest az "aranyfronton" megmaradt az éllovasok teljesítménye. A táblázat bizonyítja a sportvilág rohamos diverzifikálódását, sokszínűségét, mert soha ennyi ország nem produkált ennyi érmet. Magyarország nagyjából a tokiói teljesítményt hozta. 11/08/2024
Magyarország Kerekesszékbe ülve élhetjük át a fogyatékkal élők hétköznapjait a Sziget fesztiválon Kerekesszékes akadálypálya, vakságot szimuláló labirintus, kéz nélküli festés és még számos program várja a fesztiválozókat az XS Landben. 11/08/2024
Sport Még Kína vezet az aranyversenyben - már csak órák vannak hátra a záró hajrából Az utolsó napra időzített döntők több sportágban is átírhatják az éllovasok tábláját. Tegnap azt jósoltuk, hogy Magyarország még javíthat, és ez nem csak megtörtént, de parádésan zajlott, és vasárnap tovább erősödött. 10/08/2024
Magyarország A bécsi Taylor Swift-koncertekhez hasonló veszély nincs, komoly biztonsági készültség van a Szigeten Több mint ezer ember őrzi a fesztivál biztonságát, a K-hídnál olyan betonakadályokat raktak le, amelyek megakadályozzák a gázolásos terrortámadásokat. 10/08/2024
Magyarország Így spórolj a Szigeten: 7 tipp arra, hogy ne menj csődbe a fesztiválozástól Sokan nem tudják, de enni és inni is lehet a Szigeten a hivatalos fesztiváláraknál olcsóbban. Mutatjuk, hogyan. 10/08/2024
Sport Pazar nap volt a péntek Magyarország számára és még javulhat is - itt a szombat reggeli éremtáblázat A Sidney-i Olimpia óta nem volt olyan nap, hogy ennyi érmet nyert volna egyetlen nap leforgása alatt a magyar olimpiai csapat. Atlanta óta pedig először fordult elő, hogy ugyanabban a versenyszámban magyar versenyzők álljanak a győzelmi dobogón. Ez pénteken kétszer is megtörtént. 09/08/2024
Franciaország Márton Viviána aranyérmet nyert a tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában Márton Viviána a magyar tekvondó történetének első olimpiai érmét nyerte 09/08/2024
Franciaország Párizs 2024: a horvát vízilabda-válogatott jutott a döntőbe, legyőzte a magyar csapatot Magyarország-Horvátország 8-9. Szerbia az Egyesült Államokat győzte le, így a párizsi olimpia vízilabda döntőjében Horvátország és Szerbia vív egymással. A magyar csapat a bronzért játszhat. 09/08/2024