Van remény a globális felmelegedés korában. A kiskunmajsai civilek bebizonyították, hogy lelkes összefogással és kitartó munkával még az elsivatagosodást is meg lehet állítani.
HIRDETÉS
Nagyapáti Oszkár mérnöki hivatása mellett, évek óta önkéntes vadőrként járja az aszály által leginkább sújtott Homokhátságot. Ő mutatta meg nekünk, hogy az évek során milyen drasztikusan visszaesett a talaj víztartalma. Akárhány itatógödröt ásott ki vagy bélelt ki nejlonnal, előbb vagy utóbb az összes kiszáradt. Így pedig az őzek, szarvasok és nyulak tucatjával haltak szomjan.
Oszkár ezt elégelte meg és úgy döntött, hogy egy maréknyi lelkes önkéntessel felduzzasztják a 2 kilométerre fekvő marispusztai csatornát, ahol eddig minden hasznosítás nélkül folyt el a közeli termálfürdő vize.
A vízőrzők azonban hamar a bürokrácia labirintusában találták magukat. A hatóságok eleinte nem bíztak az önkéntesekben és féltették a vízkészletet, miközben ők évek óta elhanyagolták a csatornát. Végül hosszú hónapok alatt sikerült megegyezni a kiskunmajsai önkormányzattal és a vízügyi hatósággal is.
Az engedélyek beszerzése után már rohamléptekben épült a gát és az amelletti töltés. A helyi gazdák a rendszeresen elvesztették termésüket a nagyobb szárazságok idején, ezért örömmel jöttek segíteni munkagépeikkel.
A szétáradó víz teljesen megváltoztatta a tájat. Visszatértek a vízimadarak, sőt kisebb halak is megjelentek a tóban. A víz pedig olyan tiszta, hogy a lovak is örömmel isznak belőle.
Az égből lehet csak igazán látni, hogy mennyire kizöldült az általában kopár, homokos vidék. A vízügyesek azzal számoltak, hogy a talaj csak néhány száz méteren fog átnedvesedni, de nem így lett. A termelők még kilométerekkel odébb is hálásak, mert bőségesebb lett a termés. És ehhez csak annyi kellett, hogy a felesleges vizet jó emberek, jó helyre tereljék.