Jemen
Vélhetően a húszi miniszterelnök és a vezérkari főnök is meghalt az izraeli légicsapásban
Egyre valószínűbb, hogy a húszi védelmi minisztert és több katonai parancsnokot akkor ölték meg, amikor vezetőjük, Abdul-Malik al-Houthi televíziós beszédet mondott. Ugyanakkor a húszik jóval ellenállóbbnak mutatkoznak, mint azt korábban gondolták róluk.
Európai Hírek
14 halottja és félszáz sebesültje van a Kijevet ért orosz drón-és rakétatámadásnak
A támadás több mint 20 helyszínt érintett a fővárosban - közölték a hatóságok. A mentőcsapatok a helyszínen voltak, hogy kihúzzák a romok alatt rekedt embereket. Robbanásokról számoltak be az északi Szumi városából, valamint a déli Dnyipro és Zaporizsja városokból is.
Ukrajna
Az ukrán hadsereg fékezi, de megállítani nem tudja a napokban indult orosz offenzívát a Donbasszban
Az ukrán elnök arról számolt be, hogy bár rendkívül súlyos a helyzet a keleti fronton, Dobropillia és Pokrovszk térségében, az ukrán csapatok több települést is visszafoglaltak a hétvégén. Arra számít, hogy súlyosbodó harcok kísérik majd a béketárgyalásokat.
Világ
Folytatódnak az izraeli csapások a Gázai övezetben, a hadsereg az offenzíva kiterjesztésére készül
A Gázai övezetre mért izraeli csapások több civilt, köztük médiamunkásokat és egy családot is megöltek, nemzetközi bírálatok közepette. Netanjahu miniszterelnök megvédte Izrael azon tervét, hogy az offenzívát Gáza városára is kiterjesszék.
Világ
Tárgyalni, vagy fegyverekkel erőltetni a rendszerváltást? Szükséges-e Irán további bombázása?
Bár Donald Trump és sok amerikai tisztviselő sikeresnek tartotta az Iránra mért júniusi támadássorozatot, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó feleslegesnek értékelte. Az Egyesült Államoknak komoly fejtörést okoz az iráni politika folytatásának módja.
Európai Hírek
Nem érdekli az orosz vezérkart az amerikai elnök ultimátuma, tovább támadják Ukrajnát
Donald Trump hétfőn ötvennapos határidőt adott Vlagyimir Putyinnak, hogy békét kössön Ukrajnával. Miközben tovább támad Oroszország, az ukrán elnök leváltotta a miniszterelnököt. Zelenszkij az eddigi miniszterelnök-helyettest, Julija Szviridenkót kérte fel kormányfőnek, Denisz Smihal lemondott.
Világ
Az iráni elnök is megsérült júniusban, amikor Izrael légicsapást mért a Nemzetbiztonsági Tanács épületére
Izrael június 26-án intézett támadást az iráni Nemzetbiztonság Tanács ellen, a Fársz hírügynökség által közzétett információk szerint menekülés közben a tanácsközás több résztvevője is megsérült, köztük Maszúd Peszeskján iráni elnök.
Európai Hírek
Hatalmas orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet, Trump egyre frusztráltabb Putyinnal
Moszkva nagyszabású drón- és rakétacsapást mért az ukrán fővárosra, több tucatnyian megsebesültek. Tüzek törtek ki városszerte, miközben helikopterek küzdöttek a lángokkal, a törmelékek megrongálták a kulcsfontosságú polgári infrastruktúrát. Trump ismét eredménytelenül telefonált Putyinnal.
Irán
Irán stratégiai hibái mentették meg Izraelt a pusztulástól - állítja egy izraeli tábornok
Ha Irán átgondoltabb stratégia alapján cselekedett volna, akkor az iszlám rezsimnek és megbízottjainak valószínűleg sikerült volna Izraelt a pusztulás szélére sodorni vagy elpusztítani - állítja Amir Avivi dandártábornok.
Oroszország
A Kreml "sajnálja" az amerikai légicsapásokat, de nem ígért katonai támogatást Iránnak
Putyin orosz elnök elítélte Amerika bombázását, és általánosságban közölte, hogy támogatják Teheránt. Aragcsi iráni külügyminiszter 48 órával azután tárgyal Moszkvában, hogy Amerika légicsapásokkal támadta három nukleáris létesítményét.
Irán
Mivel támadta az Egyesült Államok az iráni nukleáris létesítményeket?
Az Iráni atomlétesítmények elleni amerikai légitámadásban elsősorban B-2-es nehézbombázókat használtak. Jelenleg ez az egyetlen repülőgép, amely képes bunkerromboló bombát szállítani. Ilyen bombákat dobtak le a fordoi és a natanzi nukleáris létesítményekre is.